3p
Lassan két éve tart Budapesten a részvénypiaci hossz, 2015 elejétől a BUX index csaknem kétszeresére emelkedett, 16-17 ezer pont környékéről máig majdnem 32 ezer pontra. Ebből azonban a magyar kisbefektetők a jelek szerint jelentős részben kimaradtak, folyton csak eladtak, ami miatt részvényeik darabszáma csökkenhetett, értéke pedig csak alig nőtt.

Bika - a masszív tőzsdei árfolyam-emelkedések jelképe

Csak az október végéig eltelt két év alatt 72 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX. Eközben azonban az MNB adatai szerint a magyar magánbefektetőknél (háztartásoknál) levő, hazai kibocsátású tőzsdei részvények értéke mindössze 10,5 százalékkal ment fel. Ez 292 milliárd forintról 323 milliárdra való emelkedést jelentett.

A magyarázat nem abban van, hogy csupa stagnáló, elfelejtett részvényt vettek volna, ugyanis eközben értékesítettek is sokat, összesen 106 milliárd forintnyi részvényt. Októberben ez még gyorsult is, majdnem 20 milliárdért adtak el ebben a hónapban, ami március óta nem fordult elő.

Beleadnak az emelkedésbe, nem vesznek sokat esésben

Márciusban egyébként 41 milliárd volt az értékesítés, pont akkor, amikor a BUX a január-februári visszaesés után újra lendületet vett és gyors vágtával átlépte a 25, majd 26 ezer pontot. Októberben is elég szépen emelkedett az index, láthatólag tehát a magyar háztartások az emelkedéseket részvényeladásokra használják ki. Néha, ám nem mindig, az eséseket pedig vételekre, így volt ez idén május-júniusban, de nem volt így január-februárban.

A BUX tehát főleg felfelé tartott, miközben a háztartások nagyrészt eladtak. Eközben a külföldiek részvényállománya 2489 milliárd forintról 4012 milliárdra nőtt, azaz 61 százalékkal. Kis mértékben azonban ők is nettó eladók voltak, 60 milliárdért értékesítettek a hazai tőzsdei részvényekből. A vevői oldalon csak a magyar vállalatok álltak, sem az állam, sem a hazai pénzintézetek nem vásároltak részvényt.

Így is sokat kerestek rajta

Mindezek ellenére a magyar lakosság 139 milliárd forint árfolyam-nyereséget ért el az október végéig eltelt két évben, a külföldiek 1523 milliárdot, a magyar állami szektor pedig 277 milliárd forintot. A lakosság mindössze a tőzsdei részvények 5,4 százalékát tartja, két éve ez még 7,5 százalék volt, a hanyatlás számottevő. Külföldieké volt októberben a részvények 66,8 százaléka.

Csak bele-bele kaptak

Hogy a külföldön kibocsátott részvényekkel mi a helyzet, ebből nem tudni, sok magyar magánbefektető már korábban átállt részben vagy egészben a külföldi spekulációkra. A hazai tőzsde ugyanis túl kicsi, itt befektetési célpontnak általában csak 3-4, jó esetben 6-7 részvényt szoktak tekinteni. A részvényekbe fektető befektetési alapokon keresztül tulajdonolt részvények értéke is inkább stagnálhatott, legalábbis erre utal ezen alapok alig változó össztőkéje.

Amint korábban az Equilor private banking igazgatója, Nagy Bertalan elmondta, tapasztalataik szerint sok magyar befektető nem maradt ugyan ki az emelkedésből, de csak időnként, rövid időre szállt be, 5-10 százalékos árfolyam-nyereséget zsebre vágva.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42930 42890 43400 +0,63% 42930 42940 8 556 589 240 HUF 2026-11-05 15:20:55
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 822 218 HUF 2026-11-05 15:21:41
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 826 432 150 HUF 2026-11-05 15:21:01
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG