3p

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,64 pontos, 0,67 százalékos emelkedéssel, 54 914,54 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

  • A Mol 54 forinttal, 2,02 százalékkal 2730 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 185 forinttal, 0,99 százalékkal 18 785 forintra nőtt, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,16 százalékkal 435 forintra emelkedett, forgalma 230,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,17 százalékkal 8895 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

Hogy teljesítettek az európai indexek?

Bizonytalan hangulatban jórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán. A befektetők óvatosak voltak, csakúgy mint a világ más részein, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán kihirdetendő döntéseire várakozva.

Egy sor kedvező gyorsjelentésnek köszönhetően a hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,35 százalékos pluszban, 481,22 ponton zárt, ami újabb történelmi csúcsot jelent.

Immár a harmadik egymást követő napon fejezte be rekordszinten a kereskedést az index. A befektetők a vártnál jóval erősebb harmadik negyedéves beszámolók láttán mintha megfeledkeztek volna a munkaerőhiány és a szűk ellátási keresztmetszetek miatt emelkedő inflációt övező aggodalmaikról, de a nyereségeket visszafogta a Fed döntéseinek kihirdetését megelőző feszültség.

Árfolyam

A világ egyik legnagyobb pénzpiaci adatszolgáltatója, a Refinitiv által gyűjtött friss elemzői becslések szerint az európai nagyvállalatok nyeresége éves összevetésben 57,2 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben. Egy hete még 52 százalékon állt az előrejelzés.

A szerdai nap vesztesei az olaj- és gázipari vállalatok voltak, a szektor alindexe 3 százalékkal esett a kőolaj világpiaci árának csökkenésével párhuzamosan, míg az előző nap megtépázott bányaipari vállalatok 1 százalékkal erősödtek.

A TeamViewer német szoftvergyártó árfolyama 11,0 százalékkal emelkedett, miután a vállalat megerősítette az előzetesen közölt harmadik negyedéves eredményeit és éves előrejelzését.

A Lufthansa német légiközlekedési vállalat 7,0 százalékkal drágult arra a hírre, hogy a koronavírus-járvány kirobbanása óta először nyereséget tudott termelni.

A Raiffeisen Bank International osztrák bankcsoport árfolyama 10,9 százalékkal ugrott meg, miután nyeresége meghaladta a várakozásokat az erős bevételeknek és az alacsonyabb céltartalék képzésének hatására.

A londoni FTSE-100 mutató 0,36 százalékos, a madridi IBEX-35 index pedig 0,82 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,03 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,34 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,69 százalékos pluszban fejezte be a napot. A páneurópai indexek közül az FTSE Eurofirst 300 index 0,35 százalékkal, míg az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,31 százalékkal emelkedett.

Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,30 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,08 százalékos mínuszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,15 százalékos pluszban állt.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46020 45320 46070 +1,59% 46010 46020 2 848 787 180 HUF 2026-09-25 12:39:58
MOL 5185 5180 5260 -1,24% 5185 5190 623 498 090 HUF 2026-09-25 12:39:41
MTELEKOM 2556 2536 2558 +0,47% 2552 2556 170 245 682 HUF 2026-09-25 12:37:32
RICHTER 12560 12530 12690 -0,71% 12560 12580 435 321 800 HUF 2026-09-25 12:39:40
OPUS 280 275 284 0,00% 277 280 5 410 057 HUF 2026-09-25 12:35:31
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Biztosan nem lesz euró Magyarországon 2033 előtt, előbb a hiányt kell letörni
Eidenpenz József | 2026. szeptember 24. 16:31
Az euró bevezetésének feltételeit az Equilor szerint 2030 körül teljesíthetjük, maga az euró pedig legkorábban 2033-ban lehet reális. Ehhez azonban jelentős költségvetési fordulatra van szükség. A brókercég 370 forintos eurót vár év végére. Hozzá kell nyúlni a rezsicsökkentéshez?
Részvény / Deviza / Áru Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 15:50
Mínuszban nyitottak a vezető tőzsdeindexek a Wall Streeten. 
Részvény / Deviza / Áru A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 5,88 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig. A forint alig mozdul, Nyugat-Európában pedig vegyes a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
Czwick Dávid | 2026. szeptember 24. 10:23
A Federal Reserve (Fed) legfrissebb jegybanki kamatdöntése sem tudta letörni a nemesfém körüli elképesztő lakossági és intézményi optimizmust. A háttérben komoly várakozás is napvilágot látott: az egyik vezető befektetési cég habozás nélkül mondta be azt, amit a tőzsdéken eddig csak suttogtak a befektetők. Előrejelzésük szerint a mostani piaci környezetben akár vaskos felértékelődés is várhat az arany világpiaci árára. Láthatunk újra csúcstámadást az aranytól? Esetleg valami megint közbeszól és megreked az árfolyam?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG