8p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az amerikai elnök visszalépése az elnökválasztási küzdelemből és a kínai jegybank váratlan kamatdöntése mozgatja a piacokat. A Ryanair kiábrándító eredményeket közölt. A kriptopiac a kriptobarát Donald Trump választási győzelmi esélyeit latolgatja. A forint erősödik.

Folytatódott a negatív korrekció az Egyesült Államokban. A globális informatikai leállás borzolta a befektetők kedélyeit pénteken, végül az S&P 500 index 0,71, a Dow Jones 0,93, míg a Nasdaq Composite 0,81 százalékos csökkenéssel fejezte be a kereskedést. A 10 éves hozam jelenleg 4,22 százalék közelében mozog. Ázsiában alapvetően negatív a hangulat, a Nikkei 1,16, a Shanghai Composite 0,61 százalékos mínuszban zárt, ezzel szemben a Hang Seng 1,25 százalékos pluszban.

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn reggel. A londoni FTSE100 index 0,70 százalékkal, a frankfurti DAX index 1,29 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 1,26 százalékkal erősödött a kereskedés kezdetén.

A BUX index a délelőtti kereskedés során egy kisebb visszaesés és emelkedés után enyhe, 0,28 százalékos emelkedésben van és értéke 73140 pont körül áll. A tendencia több órája enyhén emelkedő. Az OTP 0,7 százalékkal emelkedik, ahogy a Magyar Telekom is 0,7 százalékkal a Richter pedig 0,2 százalékkal emelkedett, ezzel szemben a Mol úgy 0,5 százalékkal esik.

A BUX hétfőn enyhén emelkedik
A BUX hétfőn enyhén emelkedik
Fotó: BÉT

Hétfőn reggel 390,2 forint környékén járt az euró egyzése. A piac jelenleg a keddi kamatdöntő ülés kimenetelét latolgatja — írja az Erste Market. A K&H Értékpapír szerint az elemzői konszenzus 25 bázispontos csökkenést jelez előre. Ugyan többen várnak kamatvágást, az elemzők egy része korainak tartja a csökkentést és tartást vár.

A forint az amerikai dollárral szemben 0,35 százalékot emelkedett és 357,7 forinton áll, a svájci frankkal szembeni jegyzése 0,25 százalékkal erősödött és 402,9 forinton állt dél előtt.

A forint erősödik az euróval szemben
A forint erősödik az euróval szemben
Fotó: Tradingwiev

Kína meglepetésre kamatot vág, az ázsiai indexek esnek

Kína meglepte a piacokat hétfőn azzal, hogy csökkentette a rövid és hosszú távú kamatlábakat, ami az első ilyen széleskörű lépése tavaly augusztus óta. Ez arra utal, hogy a világ második legnagyobb gazdaságának növekedését kívánják ösztönözni, mindössze néhány nappal a Kommunista Párt vezetőségi találkozója után — írja a Reuters.

Japánban a Nippon Steel vállalat Mike Pompeo segítségét kéri a U.S. Steel felvásárlásának engedélyezéséhez. Pompeo, aki korábban Donald Trump külügyminisztere volt, a Nippon Steel tanácsadójaként fog tevékenykedni annak érdekében, hogy a vállalat elérje Trump és a demokrata elnökjelölt által az üzlet ellen tett nyilvános nyilatkozatok visszavonását. A Nippon Steel és a U.S. Steel közötti tranzakciónak még át kell esnie Washingtonban a nemzetbiztonsági felülvizsgálaton, és a nagyhatalmú szakszervezetek is tiltakoznak ellene — írja az Equilor hírlevele.

India autópiaca ötszörösére nőhet a következő húsz évben a Suzuki ügyvezető alelnöke szerint. Kenichi Ayukawa úgy véli, hogy addigra évente 20 millió autót fognak értékesíteni, így India a világ második legnagyobb piacává válna Kína után, messze megelőzve a 17 milliós amerikai és a 15 milliós európai piacot. A Suzuki Maruti piaci részesedése várhatóan 40 százalékról 50 százalékra fog emelkedni. A stratégia megvalósítása érdekében jövőre bemutatják első teljesen elektromos modelljüket, amelyet az indiai és európai piacra szánnak. Az ázsiai országban azonban lassabb átállásra számítanak az új energiával hajtott járművek esetén. Előrejelzéseik szerint Indiában az eladott járművek csupán 15 százaléka lesz elektromos 2030-ban.

Amerikában csak Joe Biden visszalépése biztos

A hétfői nap folyamán a figyelem a tengerentúlon továbbra is az alakuló politikai helyzetre irányul, de emellett fontos céges eredmények is várhatóak. A Tesla és az Alphabet egy mozgalmas héten jelentik be eredményeiket, elindítva a „Magnificent Seven” megacap részvénycsoport eredményeinek sorát, amelyek 2023 eleje óta mozgatják a piacokat. Az IBM, a Ford és a General Motors is azok közé a nagy nevek közé tartozik, amelyek a héten jelentést tesznek, míg a Verizon várhatóan már hétfőn jelent.

Az AmEx pénteken megemelte egész éves profitprognózisát, és a vártnál jobb második negyedéves profitról számolt be, ami megerősíti a prémium ügyfélkörre való összpontosítás előnyeit. A vállalat idei évi egy részvényre jutó eredményét 13,30 és 13,80 dollár között várja, a korábbi 12,65 és 13,15 dollár közötti sávval szemben. A második negyedév nyeresége 3,02 milliárd dollár, részvényenként 4,15 dollár volt, ami 39 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az egyszeri nyereség nélkül a vállalat részvényenként 3,49 dollárt keresett, meghaladva az elemzők 3,24 dolláros becslését.

Az Exxon Mobil eladhatja malajziai olaj- és gázérdekeltségeit, vevőként a Petronas jöhet szóba. Az amerikai olajipari vállalat 2020 óta próbálja eladni elöregedő upstream eszközeit az országban, hogy az amerikai kontinensen történő olajkitermelésre tudjon koncentrálni. A Petronas átvette az Exxon eszközeinek üzemeltetését, beleértve a zászlóshajó Tapis olajmezőt is Terengganuban, amely 1978-ban kezdte meg a kitermelést. Az eladás hírére az Exxon Mobil részvényei 2,30 százalékkal csökkentek.

Az Nvidia a Blackwell chipsorozat kínai verzióján dolgozik, amelyet úgy fejlesztenek, hogy megfeleljen az Egyesült Államok jelenlegi kínai chipexport korlátozásaival. Az Nvidia az Inspurral, egyik legnagyobb kínai forgalmazó partnerével fog együttműködni a „B20” chip bevezetésén és forgalmazásán. Washington 2023-ban szigorította a csúcstechnológiát képviselő félvezetők Kínába irányuló exportjának ellenőrzését, hogy megakadályozza a kínai hadsereget segítő szuperszámítógépek létrehozását.

Az aranynak és az olajnak jót tesz Joe Biden visszalépése

Az arany ára enyhén emelkedett Joe Biden visszalépése után, ami növelte a bizonytalanságot az amerikai választások körül, és a befektetőket az arany felé terelte. Trump győzelmi esélyeinek növekedése kedvező hatással lehet az arany piacára, mivel a republikánus jelölt folytathatja a Kína elleni kereskedelmi háborút, amely Kínát további aranyvásárlásra ösztönözheti. A dollár gyengesége szintén támogatta a nemesfém árának emelkedését. Az arany egy nagyobb korrekción van túl, miután múlt héten rekordot döntött a jegyzése — írja az Erste Market.

A kőolaj ára is enyhén emelkedett a világpiacon Biden visszalépése után. A befektetők úgy vélik, hogy ezzel nőnek Donald Trump republikánus elnökjelölt esélyei, akit kedvezőbbnek tartanak olajipari szempontból. Az áremelkedéshez hozzájárult, hogy a kanadai erdőtüzek miatt napi mintegy 350 ezer hordó kőolaj termelése került veszélybe, valamint az, hogy Izrael hétvégén húszi állásokat lőtt, növelve a közel-keleti geopolitikai feszültséget. Emellett a figyelem egyre inkább a kínai nyersolaj keresletre irányul, amely az elmúlt hónapokban gyengének mutatkozott, bár a legfrissebb importadatok némi élénkülést jeleznek a kínai finomítók részéről.

A kripto Donald Trumpra szavazna

A Bitcoin ára hétfőn enyhén emelkedett, miután a hétvégén jelentős növekedést tapasztalt, mivel Joe Biden elnök visszalépése fokozta az amerikai politikai kilátások körüli bizonytalanságot. A világ legnagyobb kriptovalutája az utóbbi időszakban emelkedett, mivel erősödtek azok a várakozások, hogy a republikánus éllovas, Donald Trump, aki kriptopárti álláspontot képviselt, megnyerheti a második ciklusát.

A Bitcoin az elmúlt 24 órában 0,9 százalékkal emelkedett, és 67 622,5 dollárt ért el hétfő reggelre. A token a hétvégén tesztelte a 69 ezer dolláros szintet, de hétfőre visszahúzódott ezekről a szintekről. A Bitcoin és a szélesebb kriptopiacok most megnövekedett bizonytalansággal szembesülnek a 2024-es választásokkal kapcsolatban, miután Biden Kamala Harris alelnököt támogatta a demokratikus elnökjelöltként. Bár Harrist hivatalosan még jelölni kell az augusztusi Demokrata Nemzeti Konvención, számos vezető demokrata támogatta jelölését. Trump elnökségének kilátása a kripto legutóbbi emelkedésének fő mozgatórugója volt, tekintettel arra, hogy Trump támogatását fejezte ki az iparág iránt a közelmúltbeli kampányában.

Trump július végén fog beszédet mondani a Bitcoin Konferencián Nashville-ben, és felszólított arra is, hogy a token jövőjét az USA-ban építsék. Kampánya kriptovalutában is elfogad adományokat.

Azonban az a várakozás, hogy Harris hatékonyabban lehet képes Trump ellen indulni, csökkentette az optimizmust Trump elnökségével kapcsolatban. A szélesebb kriptoárak között a fő altcoinok nagyrészt stabilan kereskedtek, miután követték a Bitcoin hétvégi emelkedését.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

A világ második legnagyobb tokene, az Ether 0,3 százalékkal esett vissza 3 491,74 dollárra, és a figyelem nagyrészt egy spot Ether tőzsdén kereskedett alap amerikai piacok számára történő jóváhagyására összpontosított. Más altcoinok vegyesen teljesítettek. Az XRP és az ADA lapos vagy alacsony tartományban mozogtak, míg a SOL 3,9 százalékkal emelkedett, amit a SOL ETF-re vonatkozó spekulációk is támogattak.

A mém tokenek között a DOGE 6,6 százalékkal emelkedett, míg a SHIB árfolyamgörbéje lapos maradt.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27930 27740 27990 +0,18% 0 0 4 482 366 980 HUF 2025-07-11 17:06:55
MOL 3030 3012 3030 0,00% 0 0 1 304 371 794 HUF 2025-07-11 17:05:26
MTELEKOM 1782 1766 1782 +0,34% 0 0 338 535 800 HUF 2025-07-11 17:05:33
RICHTER 10200 10170 10340 -0,87% 0 0 1 074 288 620 HUF 2025-07-11 17:05:46
OPUS 599 595 599 -0,17% 0 0 72 318 652 HUF 2025-07-11 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Már nagyon a hétvégét érezte a forint – ennyire jutott
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 18:45
A magyar devizát elhagyta ereje a pénteki kereskedésben a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Hírek nélkül a Magyar Telekom tudott a legtöbbet erősödni
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,36 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 99 921,45 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Amerika is minuszban nyitott
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:59
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt a parkett a BUX alól
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,84 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Szemétből kincs: eluralták az amerikai értéktőzsdét a mémrészvények?
Sasvári Péter | 2025. július 11. 14:29
A mémcoinok után itt vannak a mémrészvények! Egyes befektetők figyelme a biztonságos hozamokat produkáló cégek (mint például a „magnificent seven”) helyett szándékosan a volatilis, sőt, sokszor konkrétan alulteljesítő cégek részvényei felé fordult. Ezeket nevezik – a mémcoinok után – mémrészvényeknek. De mi a logika emögött, és mennyire veszélyes ez a spekulatív trend?  
Részvény / Deviza / Áru Felszedték a parkettet Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:38
A kezdeti jó hangulat elilant a tőzsdén, fél 12-kor bukóban volt a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Bizakodhat, akinek magyar részvénye van
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 09:13
Míg az ázsiai piacok vegyesen mozogtak, addig a BUX az előző napi záróértékénél magasabban nyitott.
Részvény / Deviza / Áru Trump csúcsra lökte az első számú kriptodevizát
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 08:09
Rekordszinten a bitcoin jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru Szívhatja a fogát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:48
Gyengült a forint jegyzése reggel.
Részvény / Deviza / Áru Végre jó hír érkezett Trump háza tájáról
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 06:23
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG