2p
A pénteki szép amerikai tőzsdei emelkedés után ma is hasonlóra van kilátás, legalábbis az európai részvények jól teljesítenek. A BUX index minimális mínuszban van ugyan, de ez a pénteki csúcsdöntés után nem csoda. A forint viszonylag erős maradt. Júliusban nagy részvénykibocsátás jön nálunk?
A régi pesti tőzsdeterem a BÉT évfordulós rendezvényén, 2012. június 21.,

A politika visszahúzó és a likviditás (pénzbőség) pozitív hatásának küzdelmeként írja la a tőzsdék jelenlegi állapotát az amerikai MarketWatch. Másik cikkében pedig az egykori Wategate-botrány piaci hatásait idézi fel. Mások szerint viszont elmúlt a múlt heti ijedtség, amikor attól tartottak, hogy Trump elnöksége idő előtt véget fog érni. A tőzsdéket mindenesetre változatlanul élénken foglalkoztatja az amerikai elnök helyzete.

Ma mindenesetre inkább pozitív a hangulat, az ázsiai részvények többnyire szépen emelkedtek. Európában a fejlett országok tőzsdéi, mint a német, francia, brit 0,2-0,4 százalékos pluszban vannak, bár a déli, olasz, spanyol parketteken inkább az eladók dominálnak. Az amerikai határidős indexek minimális emelkedést jeleznek előre.

A BUX index itthon szerény, 1-2 ezrelékes mínuszban oldalaz, persze ez nem meglepő a pénteki rekorddöntés után. A Mol és a Telekom pár ezrelékes pluszban van, 22 380 és 466 forinton, az OTP és a Richter pedig 0,5, illetve 0,3 százalékos mínuszban, 8860 és 7059 forinton áll.

A forint erős maradt, 308,50 egy euró, nem változott péntek késő este óta. A dollár kissé erősödött. A bitcoin árfolyama átlépte a 2100 dollárt is, de igazán nagyot az ether száguld, napi 20-30 százalékokat is, ma 173,50 dollár (fél éve 7-8 dollár volt).

A Waberers egy évtized óta a legnagyobb magyar IPO-ra (részvénykibocsátásra) készül júliusban – szellőztette meg a Financial Times. A fő tulajdonos Mid-Europa Partners (MEP) állítólag már bankokkal tárgyal a kibocsátás előkészítéséről (Citibank, Erste, Berenberg és Renaissance Partners). A cég piaci kapitalizációja 500 millió euró lehet.

Az olaj az OPEC eheti találkozójára várva megint drágul 0,8 százalék körül mértékben, a WTI elérte az 51, a Brent az 54 dollárt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42980 42890 43400 +0,75% 42970 42980 7 523 312 900 HUF 2026-11-05 15:03:39
MOL 4998 4954 5090 -2,00% 4996 4998 3 228 514 850 HUF 2026-11-05 15:03:27
MTELEKOM 2888 2872 2938 -1,10% 2888 2894 808 546 264 HUF 2026-11-05 15:03:28
RICHTER 12990 12850 13000 +0,70% 12980 12990 462 930 320 HUF 2026-11-05 15:02:17
OPUS 204 196 214 -5,12% 201 207 24 464 085 HUF 2026-11-05 15:02:47
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG