4p

A tőzsdéken ma is rossz a hangulat, az eddigi aggodalmak mellé egy pocsék munkanélküliségi adat is érkezett az USA-ból. A BUX még viszonylag jól megúszta, a Richter például tartotta magát. A tőzsdeüzemeltetőknek jól megy, de ez átmeneti lehet. A kötvénypiacnak a jegybankok, egyes részvényeknek az állami mentőakciók tehetnek be. A forint tovább gyengült.

Ma is a világ szinte összes tőzsdeindexe mínuszban jár, az esést Európa vezeti. Itt két százalék körüli süllyedést látunk, a Stoxx 600 index 2,3 százalékkal ment le. Az USA indexei is voltak másfél százalék feletti mínuszban, de valamelyest magukhoz tértek, este hatkor csak 0,7 az S&P 500, 1,0 a Nasdaq és 0,3 százalék a Dow Jones ipari átlag esése.

Az amerikai munkanélküli-ellátást kérők száma az előzetesen becsült 2,5 millióval szemben hárommillió lett, ez eleve megadta az alaphangulatot az USA-ban. De még sok minden más is nyomasztja a tőzsdéket: a Fed-elnök tegnapi kijózanító beszéde, az amerikai-kínai kapcsolatokban fel-felébredő ellentét, a félelem a járvány kiújulásától a kijárási korlátozások könnyítése nyomán. Donald Trump újra és újra nekimegy Kínának, pedig a világkereskedelemnek most a legkevésbé sem hiányozna egy vámháború.

Mennyit költenek a karanténban?

Meg valószínűleg az is baj, hogy általános véleménnyé vált: a március végén kezdődött és május elejéig tartó, szinte folyamatos részvénypiaci emelkedés túlzott volt, illetve túl korai. Pénteken izgalmas adat érkezik, az áprilisi amerikai kiskereskedelmi adat sokat elárul majd a karantén alatti költekezési kedvről.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Itthon a BUX index 1,1 százalékos esése még egészen jónak számít Európában, Varsó ugyanis 2,2, Prága 2,6 százalékos mélyrepülésben zárt. Az OTP 2,4, a gyorsjelentése másnapján a Magyar Telekom 1,8, a Mol 0,4 százalékkal esett. A Richter záróára nem változott. A forint tovább gyengült, az euró 354,30.

1991-es árak

Az International Energy Agency napi 9,3 millió hordóról 8,6 millióra csökkentette az idei keresletcsökkenésről szóló prognózisát. Ez jó hírnek számít az olajpiac számára. Az olaj ára ma is 2-3 százalékkal csökkent, de még mindig nagyon alacsony. Évtizedes rekordmélységekhez közelít az amerikai gáz ára is. Meglódultak a nemesfémek, az arany 1,5, az ezüst majdnem három százalékos pluszban van. Ennek a rossz munkanélküliségi adat az oka, feléledtek a negatív amerikai kamatlábbal kapcsolatos várakozások – állítja az Investing.com. Európában a briteknél is negatív kamatláb várható.

A General Electric részvénye lesüllyedt egy időre 5,50 dollár alá is. Itt nem járt 1991 óta.

Jól megy a tőzsdéknek, de jönnek a zombicégek

Az európai részvényeket csak néhány bulira hívják meg, de ott vannak minden temetésen – idéz egy mondást az Investing.com.

Arra utalva, hogy az esésből rendszerint jobban kiveszik a részüket. Kontinensünk ma is alulteljesített az USA-hoz képest. Ám a tőzsde-üzemeltetőknek jó a hatalmas volatilitás (árfolyam-ingadozás) és az ezzel járó megnövekedett forgalom.

A párizsi Euronext gyorsjelentése kedvező lett, 30 százalékkal növelte eredményét az első negyedévben. A részvény nemrég történelmi csúcsot is ütött, de később visszaesett. Ám az idén már 16,6 százalékos pluszban van, jóval megelőzve a német és brit tőzsdék részvényeinek 2-4 százalékos idei drágulását. Kisebb platformok, mint a CMC Markets és a Plus500 részvényei 38, illetve 45 százalékkal mentek fel 2020-ban.

Attól tartanak azonban, hogy a volatilitás és a forgalom a részvénypiacon nem lesz mindig ilyen magas. A kötvénypiaci forgalom a jegybanki eszközvásárlások miatt szárad ki, a vállalatok között pedig sok lesz a “zombicég”, amelyeket csak az állami vagy szabályozói beavatkozás ment meg.

 

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG