3p
Úgy tűnik, itt a dotcom lufi, vagy talán a 2007 előtti ingatlanmánia, állítja Robert Schiller Nobel-díjas közgazdász. Na de mi a közös bennük, milyen következmények adódhatnak, lesz-e az egésznek valamilyen hozadéka. Az előző két lufi, bár fájdalmas volt, komoly pozitívumokat is teremtett, vajon most is így lesz?

A két nagy mánia a 90-es évek végén illetve 2006-2007 környékén zajlott. Az első, a technológiai és internet mánia 2000 elején csúcsosodott ki, majd összeomlott, de maga után hagyott egy komoly iparágat, infrastruktúrát, míg a második a pénzügyi piacok összeomlását és a válságot hozta, de kikényszerített egy komoly bankszabályozást, a pénzügyi rendszer reformját, igaz, hogy egy olyan laza monetáris politikát és az ebből adódó újabb buborékot is, melynek még nem látjuk a végét.

A lufik szerepe

A nagy, új iparágakra épülő fellendülés-összeomlás ciklusok komoly eredményeket hagytak hátra, mint például a 19. század végén a kiterjedt vasúthálózat. A 17 évvel ezelőtti technológiai buborék gyors internethálózatot és a 3G mobiltelefon rendszert hagyta maga után, majd hozzájárult az okostelefonok kifejlesztéséhez, az algoritmusok alapján történő internetes kereséshez (Google), kialakult az internetes kereskedelem, a közösségi média, a felhő alapú adattárolás és az applikációkra épülő szolgáltatási ágak (Airbnb, Uber).

Milyen a mostani?

Kérdés, hogy a kriptodeviza-mánia mit hagy majd maga után, ezt boncolgatja a coindesk.com vezető munkatársa. Az, hogy már mánia zajlik, a szakember szerint nyilvánvaló, amikor egy internetes paródia alapján merő poénból létrehoztak egy kriptodevizát, melynek teljes kapitalizációja egymilliárd dollárra nőtt. A kérdés az, hogy milyen jellegű ez a mánia, összehasonlítható-e a korábbiakkal.

Az vélelmezhető, hogy ha kipukkad, akkor lesznek olyan események, mint az előzőeknél: hatalmas pénzügyi veszteségek, cégcsődök, perek, kongresszusi meghallgatások, aztán persze új szabályozás. Vélhetően nem lesznek viszont pénzügyi mentőakciók, hisz most nem bankok, vagy más fontos intézmények vannak benne a buliban, hanem leginkább magánemberek, befektetők, sőt a pénzügyi alvilág is, hisz ezeket az eszközöket nem kis részben pénzmosásra is használják.

Kisebb károk

Ráadásul a kormányok nem néznek jó szemmel egy olyan kvázi pénzrendszert, ahol nincs befolyásuk, így nem lehet adóztatni vagy pénzügyi felügyeletet gyakorolni, így eszük ágában sem lenne megmenteni a rendszert és a résztvevőket. A kriptovaluta spekulánsok tehát magukra maradnak, de végülis ez a normális, elég felhívás, nyilatkozat jelent meg a kockázatokról az elérhető magas hozamok mellett. Még az a szerencse, hogy itt csak annyi pénz tud elveszni, amennyi kriptodevizát megvett valaki (tőkeáttételt még a határidős tőzsdék sem mernek engedni), míg az ingatlanlufiban a házak értékénél sokkal nagyobb hitelek maradtak hátra, amely végül a bankrendszer nyakába zúdult.

Komoly hozadék

A 2008-ashoz hasonló válságot így vélhetően nem fog okozni az esetleges kriptolufi leeresztése, ugyanakkor egy nagy komoly hozadéka lehet: megváltoztathatja a pénzügyi infrastruktúrát. A nemzetközi utalások ma még mindig lassúak, a blockchain technológia, ami a kriptovaluták nagy hozadéka lehet a tudomány számára, megváltoztathatja ezt a helyzetet, de lehet, hogy olyan technikai vonatkozások is lesznek, amelyeket még nem is sejtünk. Ebben a tekintetben a bitcoin mánia inkább a dotcom lufihoz hasonlítható, vagyis pozitív hozadékai lesznek a fejlődés szempontjából. És persze még nem tudjuk, ki lesz  a következő Google, Apple, Amazon vagy Facebook...

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41200 41200 43400 -3,42% 0 0 20 170 222 730 HUF 2026-11-05 17:14:32
MOL 4982 4954 5090 -2,31% 0 0 5 725 005 498 HUF 2026-11-05 17:14:56
MTELEKOM 2870 2836 2938 -1,71% 0 0 1 335 607 350 HUF 2026-11-05 17:05:13
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 0 0 1 515 191 270 HUF 2026-11-05 17:12:49
OPUS 200 196 214 -6,74% 0 0 69 115 139 HUF 2026-11-05 17:08:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG