7p

Jegybankok, kormányok és államszövetségek is fontos döntésekre készülnek, eközben Európában szerény pluszban vannak a tőzsdeindexek. A BUX átlag felett emelkedik, a forint is tovább erősödött. Németország és Franciaország miniszterei vállalati csődhullámtól tartanak. Kiszivárogtak a Tesla önvezető szoftverének részletei. Hogyan lehet 350 ezer dollár a bitcoin?

Tegnap elég csúnya eséssel végződött a kereskedés az Egyesült Államokban, főleg a technológiai papírok estek, Nasdaq 100-as index több mint két százalékkal zuhant. Ma Ázsiában a mínuszok dominálnak, de szerényen emelkednek az európai indexek. A német DAX 0,2, a párizsi mutató 0,4 százalékkal, London 0,5 százalékkal megy fel. Nem meglepő a visszafogottság, sok eseményre vár a piac.

Itthon a BUX index a tegnapi szép ugrás után újabb 0,9 százalékkal ment feljebb, és átlépte a 41 ezer pontos határt, amire március eleje óta nem volt példa. Az OTP 0,7, a Mol 1,5 , a Magyar Telekom 0,4, a Rába 1,2 százalékkal erősödik . A Richter ezúttal stagnál. A forint is rátett még egy lapáttal a tegnapi erősödésre, 70 fillérrel lejjebb van az euró. Alig mozog az euró/dollár, újabb egy százalék körüli pluszban van az olaj.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Egy fontos hét közepén

Sűrű ez a hét, teli sorsdöntő eseményekkel. A Brexitről folytatott tegnap esti személyes találkozó a brit miniszterelnök és az Európai Bizottság elnöke között nem hozott megegyezést, de már megint kitűztek egy határidőt vasárnapra. Ma jön még az EKB és a Fed ülése, az Európai Unió értekezlete a gazdaságsegítő csomaggal. Utóbbiból talán megtudhatjuk, miben egyezett meg Németország, Magyarország és Lengyelország. Ez utóbbi lehetett, ami tegnap alaposan felnyomta a budapesti és a varsói tőzsdeindexeket.

Komolyabb forinterősödés bontakozott ki a tegnapi kereskedésben, miután kiderült, hogy nem lesz lengyel-magyar vétó a ma kezdődő uniós csúcson. Úgy gondoljuk, hogy tartósan 350 alatti euróárfolyam esetén a hazai jegybank megemlítheti a további lazítás lehetőségét, ami forintgyengülést okozhat. A délután esedékes EKB-ülésen nagyobb bejelentések jöhetnek, de csak abban az esetben várható nagyobb eurógyengülés, ha a vártnál komolyabb horderejű intézkedéseket jelentenek be – írta az Equilor Befektetési Zrt. hírlevele.

(Pixabay.com)
(Pixabay.com)

Európai csődhullámtól tartanak

Németországban átlépte a húszezret az összes eddigi halálos áldozat száma, de nálunk is romlottak a napi statisztikák. Az amerikaiak pedig már térképeket osztanak meg arról, melyik kórházban van még hely, mert sok intézmény közeledik a teljes telítettséghez – írja a Marketwatch. A gazdasági következmények sem néznek ki jól, erre példa Peter Altmaier és Bruno Le Maire nyilatkozata egy közös interjúban.

Németország és Franciaország gazdasági miniszterei a koronajárvány következtében növekvő számú cégcsődre figyelmeztetnek. Minél tovább tart a válság, annál inkább le kell küzdenünk a csődhullámot – mondta Altmaier. Le Maire arra figyelmeztet, hogy most veszélyes szakasz kezdődik, és az olyan törékeny ágazatoknak, mint a szállodák, éttermek, valamint a kulturális és sportvállalkozások, külön támogatást kell nyújtani.

Szenved az amerikai tech-szektor

Elképesztő árakon forgott a DoorDash étel-házhozszállítással foglalkozó cég részvénye az első napján. A 102 dolláron kibocsátott papír 189,50-en zárt, de volt 195,50 is. Ma az Airbnb várva várt tőzsdei bevezetése jön délután. A kialakult ár magas, 68 dollár, közel 3,5 milliárd dolláros lehet így az IPO.

Tegnap a Nasdaq 100 index több mint 2,1%-ot csökkent, amire egy hónapja nem volt példa. Folytatódnak az egyeztetések a fiskális csomagról, a Fehér Ház javaslatát támogatnák a republikánus szenátorok, a demokraták azonban maradnának a 900 milliárd dolláros csomag mellett. Mitch McConnell felajánlotta, hogy hagyják ki mindkét oldalról a legmegosztóbb pontokat, ezt azonban Nancy Pelosi ellenzi. További hasonló napok állhatnak előttünk – írta az Erste Befektetési Zrt.

Nagy per indult az USA-ban a Facebook ellen. Több mint 45 szövetségi tagállam vádolja azzal a közösségimédia-gigászt, hogy illegális módon iktatta ki a riválisait, és korlátozta a piaci versenyt. A tét a Facebook feldarabolása – írta az Mfor.hu.

Kiszivárgott a Tesla full önvezető

A Tesla teljesen önvezető szoftvere (FSD) béta verziójának beállításai kiszivárogtak – írja az Electrek szaklap.

A beállítások száma állítólag nagyon nagy, “miriádnyi”, köztük néhány vicces is akad. Az elmúlt hónapokban a Tesla a teljes önvezető (FSD) Beta szoftvert a járműtulajdonosok egy korlátozott csoportja számára tette hozzáférhetővé, hogy tesztelje azt. Az önálló vezetési rendszert azonban a sofőrnek folyamatosan ellenőriznie kell, és a felelősség a vezetőt terheli. A Tesla reméli, hogy még ebben a hónapban megkezdi az FSD frissítés szélesebb körű kiadását, és jövőre bemutathatja annak megbízhatóságát. Így jóváhagyathatja a szabályozókkal.

Mitől lesz 350 ezer dollár a bitcoin?

Nem akárki veti fel, hogy az arany felől a bitcoinba áramolhat a tőke a következő években, hanem a JP Morgan.

A bitcoin elismertsége az intézményi befektetők körében csak most kezdődött, míg az arany esetében nagyon előrehaladott. A legtöbb intézményi befektető nulla kitettséggel rendelkezik a bitcoin felé, másoké kicsi. A családi vagyonkezelés (family office) körében 0,18 százalék a bitcoin részesedése, az arany ETF-ek 3,3 százalékos részesedésével szemben. Így “tőkeallokációs paritáson” körülbelül 18-szoros az arány. Amiből azt a következtetést vonják le, hogy körülbelül 350 ezer dollárra is mehet a bitcoin (a jelenlegi 18-19 ezerről).

A bitcoin belső értéke?

Rövid távon ellenben korrekciót valószínűsítenek, hacsak az árfolyam nem ugorja meg gyorsan a 20 ezer dolláros szintet. Ami még érdekes, hogy a bankóriás “belső értékről” (intrinsic value) is beszél, ami szerinte jelenleg 11-12 ezer dollár. (Sok közgazdász úgy véli, a bitcoinnak nincs belső értéke. Igaz, a papírpénznek sem feltétlen.) De a bitcoin-bányászok viselkedése miatt ez a belső érték jövőre emelkedhet.

 

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Végre vége: gyalázatos hetet zártak a piacok, földbe állt a Nasdaq
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 11:41
Nem lehetett jó kedve a héten az amerikai kereskedőknek.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG