3p
A Concorde elemzői osztottak-szoroztak, és arra jutottak: nehéz időszakot él a Mol, talán jövőre már jobb lesz a helyzet, de az biztos, hogy most egész olcsón hozzá lehet jutni a papírjaihoz - megemelték az év végi célárat, 20 százalékkal alatta jár most az árfolyam. Javították az intézményi ajánlást.

A Mol második negyedéves gyorsjelentését követően a Concorde felülvizsgálta éves eredményvárakozását és ajánlását. A kiábrándító negyedéves számok fényében jelentősen csökkentették eredmény-várakozásukat a társaság 2014-es és 2015-ös tisztított EBITDA-jával kapcsolatban, annak ellenére, hogy az idei második félévben mintegy 10 százalékkal magasabb lehet az eredmény, mint az elsőben volt. A 2016 évtől kezdődő évekre viszont nem változtattak előrejelzésükön.

Jöhet némi javulás jövőre

Az átlagos termelésnövekedés a szakértők szerint 5 százalékot érhet el a következő pár évben. Rövid távon a kitermelés jövedelmezőségének romlásával számolnak. Az átlagos fedezet idén 12 százalékkal csökkenhet, míg legkorábban a jövő évtől lehet ismét számítani javulásra, köszönhetően a kurdisztáni és északi-tangeri kitermelés felfutásának.

A Concorde elemzése szerint a finomítói marzsok szintén esnek idén a gyenge kereslet és túlkapacitások miatt. Ugyanakkor az idei második félévben a gazdasági fellendülés már eredményezhet némi javulást a talpon maradt finomítók jövedelmezőségében. Jövőre pedig még kedvezőbben alakulhat a Mol finomítóinak eredményessége

Tarthatatlan az INA helyzete - nem biztos, hogy el kéne adni

A Mol és a horvát kormány között elmérgesedett kapcsolat helyreállítására egyhamar nem számítanak a Concorde szakértői. A Mol előtt többféle opció is áll, ezek közül csak egy az eladás, amit viszont nem feltétlenül tartanak jó megoldásnak, tekintettel az INA stratégiai fontosságára Kelet-Európa energetikai térképén.

A megoldás nyilván többféle lehet: kompromisszum, eszközeladás, részvénycsere, stb. Akármelyik opciót választja is a Mol, az INA jelenlegi helyzete tarthatatlan. A tárgyalások viszont érdemi megegyezés és megbékélés nélkül akár a következő horvát parlamenti választásokig elhúzódhatnak, amelynek időpontját előreláthatólag 2016 februárjára tűzik ki.

És a lényeg: vegyünk, tartsunk vagy eladjunk? Vegyünk!

Volt ma másik jó hír is a társaságnál: egy szakértő szerint egyértelmű siker a Mol számára, hogy a választottbíróság elutasította a horvát kormány átmeneti korlátozásokra vonatkozó kérelmét - részletek >>

"A Mol értékeltsége – a 2015-re várt eredményszámok alapján és véleményünk szerint – már vonzó kockázat/hozam párosítást kínál. Az INA értékeltségének átgondolása és precízebb elvégézése nyomán az év végi célárunkat hat százalékkal 14.300 forintra emeljük, amely így több mint 20 százalékkal magasabb, mint a jelenlegi piaci ár. A várható osztalékhozam nagyságrendileg két százalék hosszú távon. A Mol 4,8-szoros 2015-ös tisztított EV/EBITDA szorzója a versenytársak értékeltségéhez képest kilenc százalékkal alacsonyabb. Intézményi ajánlásunkat ennek alapján egyenlő súlyozásról felülsúlyozásra javítjuk" - zárja elemzését a Concorde.

A Mol árfolyama 2014-ben

Veszik is a részvényt

Az átértékelés  nap másik, a társaság számára kedvező értékeléssel együtt (lásd kertes írásunkat) az egyébként is kedvező piaci környezetben szép lendületet adott a Mol részvényeinek a budapesti tőzsdén: a papírral több mint 1 százalékos pluszban kereskedtek kora délután, ezzel a legjobban teljesítő bluechip eddig kedden.

Friss árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG