6p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A sötét felhők elvonultak a tőzsdék fölül az USA-ban, Ázsiában és Európában is, miután az inflációval kapcsolatban sikerült megnyugtatni a befektetőket. Itthon az OTP a húzóerő, de a forint is erősödik. Ünnepel a Dortmund-részvény, Elon Musk korrigálta magát, az amerikaiakat pedig lasszóval kell visszavonszolni a munkába.

Pár nap csúnya esés után a tőzsdék magukhoz tértek, tegnap már szép emelkedéssel zárt Amerika, ma pedig zöldbe borultak az indexek Európában is. A fordulatot ugyanaz okozta, ami a minipánikot is, az inflációs várakozások. A kellemetlen meglepetést okozó amerikai adat után a jegybank szerepét betöltő Fed vezetői nyugtatgatták a kedélyeket, és arról próbálták meggyőzni a piacokat, hogy az infláció csak átmenetileg szállt el.

Ez egyelőre sikerült nekik, a német, francia, brit indexek ma 0,6-0,7 százalékkal mennek fel. Az amerikai határidős indexek is újabb jelentős, fél-egy százalékos pluszban állnak, Ázsiában pedig két százalék körüli meneteléssel zártak a kínai és japán mutatók.

Az S&P 500 és a DAX indexek egy éve (Tradingview.com)
Az S&P 500 és a DAX indexek egy éve (Tradingview.com)

Itthon a BUX index negyed százalékkal 45 ezer pont fölé ment, főleg az OTP 0,7 százalékos emelkedése húzza. A Mol 0,3 százalékkal esik, a Richter és a Telekom csak mérsékelt pluszt ért el eddig. A forint tovább erősödött, már csak 355,90 az euró árfolyama.

Árfolyamok és grafikonok

A Richter közzétette, hogy egy részvényre 225 forint osztalék jut, a kifizetés pedig június 14-én kezdődik. Június 4-től forog osztalékszelvény nélkül a papír.

Meghosszabbítják a hitelmoratóriumot?

Megszületett a megállapodás a kormány és a bankok között a moratóriumról – írta az Erste Befektetési Zrt. a Portfolio.hu nyomán.

A két hónapos általános hosszabbítás látszik megvalósulni. Úgy tűnik, hogy a bajba került adósok augusztus végétől beléphetnek egy új moratórium alá, ami 2022. június 30-ig tartana. Egyelőre nehéz megmondani, hogy ez jó vagy rossz a bankoknak, de egyezségről van szó, ami azt sugallja, hogy jó lehet a bankoknak, a kormánynak és nyilván az adósoknak is.

Ha így van, akkor a brókercég szerint üdvözlendő a lépés, ami “remélhetőleg a bankrendszer stabilitásnak megőrzése irányába is mutat”.

Jön az adózás napja

Az USA-ban ma kiskereskedelmi statisztika érkezik, ami abból a szempontból nagyon érdekes lehet, hogy az emberek mire költötték a stimulus-csekkeket áprilisban. A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe is ma jön, és az ipari termelésről is kiadnak adatokat.

Euróbankjegyek (Pixabay.com)
Euróbankjegyek (Pixabay.com)

Hétfőn pedig (egy halasztás után) eljön a “tax day”, az amerikai adófizetési határidő, ami szintén befolyásolhatta a piacokat. Sokan ugyanis az adóra valót részvények vagy kriptodevizák eladásából teremtik elő.

Kevesebb új tartalom, kevesebb új előfizető a Disney-nél

Gyorsjelentése után esett a Disney, az eredménye jobb lett a várakozásoknál, a bevétele rosszabb. A vállalat streaming-szolgáltatása, a Disney+ a megjelenése óta jelentős előfizetői növekedést produkált, most azonban csalódást okozott.

Ez részben annak is betudható, hogy jelentősen kevesebb új tartalom érkezett a platformra írja az Equilor Befektetési Zrt. A Wall Street által jósolt 110,3 millió előfizető helyett csak 103,6 millióval zárt. Korábban a Netflix is a vártnál gyengébb előfizetői növekedésről számolt be. Ez mindkét vállalat esetében a járvány miatti nehezebb forgatási és rendezési körülmények miatt elmaradó új tartalmakkal magyarázható.

A Borussia Dortmund részvény árfolyama (Tradingview.com)
A Borussia Dortmund részvény árfolyama (Tradingview.com)

Így ünnepel a Dortmund-részvény

Miután kupagyőztes lett a Borussia Dortmund, a kevés tőzsdén levő európai fociklub egyike, a részvény árfolyama emelkedik, de csak viszonylag szerényen, másfél százalékkal, 6,045 euróra. Ezzel együtt is messze van még a járvány előtti, kilenc euró feletti magasságoktól. Az utóbbi egy évben pedig, akárcsak az egész sportág, megjárta a poklokat is, az első és a második koronavírus-hullám kitörésekor is nagyot zuhant.

Újabb pofon a kriptodevizáknak

A kriptodeviza-piacot újabb pofon érte tegnap, amikor kiderült, hogy a világ egyik legnagyobb tőzsdéjét, a Binance-ot vizsgálják az amerikai hatóságok. A bitcoin 47 ezer dollárig is leesett, de ma már ismét 50 ezer az ára.

A Tesla-alapító Elon Musk a támadások hatására némileg exkuzálta magát. (Miután szerdán azzal okozott általános piaci esést, hogy bírálta a bitcoint a magas energiafogyasztás miatt, és felfüggesztette elfogadását a Tesla-járművek ellenértékeként.) Kijelentette, hogy továbbra is erősen bízik a kriptodevizák jövőjében. Valamint hatékonyabbá akarja tenni a dogecoint, amivel eddig össze-vissza viccelődött. Állítása szerint tárgyal a dogecoin fejlesztőivel. Ez új árrobbanást váltott ki a kutyás mémen alapuló bitcoin-klónnál, 38-ról 52 centre ment.

Kicsivel a várakozások alatt a Coinbase

A Nasdaq tőzsdére nemrég bevezetett, sok tízmilliárd dollárra értékelt amerikai kriptodeviza-tőzsde, a Coinbase nagyjából az előrejelzéseknek megfelelően teljesített.

Bevétele 1,8 milliárd dollár volt a negyedévben, ami megegyezik a menedzsment várakozásaival, de minimálisan elmaradt a Wall Street által várt 1,81 milliárd dollártól. Az igazított eredmény 771 millió dollár, meghaladja az elemzők által várt 762 milliót. A kereskedési volumen és az ügyfélbázis is dinamikusan növekedett a negyedévben, és az év további részével kapcsolatban is optimisták írja az Equilor Befektetési Zrt.

A gyorsjelentés előtt azonban a kriptodeviza-piaccal együtt nap közben jelentős, 6,5 százalékos esést szenvedett el a papír.

Nem akarnak dolgozni az amerikaiak

Az Amazontól kezdve a Walmarton át a McDonald’s-ig számos nagyvállalat kezdte jelentős mértékben emelni az órabéreket az USA-ban – írja az Erste Befektetési Zrt. reggeli kommentárja.

A relatíve magas munkanélküliség ellenére az emberek nem hajlandóak dolgozni, így az Amazon 1000 dolláros kezdési bónusszal, a McDonald’s pedig tíz százalékos béremeléssel próbálja rávenni az otthonmaradókat a munkára. A vírustól való félelem, az iskolák zárva tartása, és a rendkívül magas munkanélküli támogatások mind az otthonmaradásra ösztönzik a lakosságot.

Az Airbnb szerint végleg elmaradoznak az üzletemberek

Vegyes negyedéves eredményeket tett közzé az Airbnb a KBC Equitas szerint. A bevétel és a foglalási forgalom felülmúlta a várakozásokat, viszont a negyedéves veszteség jóval nagyobb lett a vártnál.

A belföldi szállásfoglalás tette ki a bevételek 80 százalékát, a menedzsment szerint azonban a nemzetközi utazás és a városi utazások is javulni fognak. Viszont az üzleti utazás már nem fog visszatérni a járvány előtti mederbe. Az előrejelzés biztató, a második negyedévben a bevétel már a 2019 második negyedéves szinthez hasonlóan fog alakulni.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

 

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG