4p
Rossz volt a hangulat a tőzsdéken, állítólag a világpolitikai feszültségek miatt. Európa végül stagnált, az amerikai részvénypiac határozottabban lefelé vette az irányt. A BUX felülteljesítő volt, 0,7 százalékkal emelkedett, főleg a Richter miatt. Erre két okot is találtunk. A forint lefelé csorog. Jó napja volt viszont a Borussia Dortmund részvényének.
(BVB - SC Freiburg, 2012, Fotó: Wikimedia Commons)

A világpolitikai tényezőket emlegetik a rossz tőzsdei hangulat felelőseként, a szíriai, koreai feszültségeket, a francia választásokat. Sokan azt is gyanítják, hogy Donald Trump külpolitikai és katonai műveletekkel próbálja elterelni a figyelmet a belpolitikai nehézségei elől. Az is kijelentette, hogy megint az egészségügyi reformnak kíván nekiállni, az adócsökkentések előtt, így a tőzsdék által várt gazdaság-élénkítés megint csak távolabb kerül.

Az európai tőzsdék végül csak stagnáltak, a német DAX egy ezrelékkel felfelé ment, a CAC nem változott, a brit index 0,2 százalékkal esett. Az S&P 500, Nasdaq és Dow Jones ipari átlag indexek az USA-ban 0,3-0,4 százalékos mínuszban vannak.

Nem olcsó már az OTP?

A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX bőven túlteljesítette az európai átlagot, egy százalék feletti pluszban is volt, végül 0,7 százalékos emelkedéssel végzett. A húzópapír a Richter volt, amely 2,5 százalékkal 6750 forintra ment fel. A részvénnyel kapcsolatban hír nem jelent meg, de az európai és az amerikai gyógyszer- és biotechnológiai részvényeknek is jó napjuk volt ma. (Az EuroStoxx Health Care index /SXDE/ például 0,7 százalékkal ment fel.)

Az OTP is a középpontban volt a mai közgyűlése miatt, ahol Csányi Sándor is megszólalt. (Tudósításunk itt olvasható.) A részvény ennek ellenére lényegében stagnált, 4 forinttal 8104 forintra emelkedett. Ebben szerepe lehetett annak, hogy az esemény arra is ráirányította a figyelmet, hogy a papír már nem olcsó. De annak is, hogy az európai és amerikai bankrészvények általában jelentősen estek (A Stoxx 600 Banks index 0,5, a Dow Jones Banks index 1,2 százalékkal van lejjebb.)

Nagyon vették a kötvényeket

A Molnál elapadt a korábbi hatalmas forgalom, de még 0,2 százalékkal tovább tudott drágulni 20 905-re. A Telekom 0,2 százalékkal, egyetlen forinttal 489-re süllyedt. A forint folytatta gyengülő szériáját, az euró 312,60-ra emelkedett, ami mintegy hatvan fillérrel magasabb a tegnap estinél. A dollár kissé gyengült, a złoty stagnált.

Az olaj kezdetben emelkedett, részben az OPEC termelés-csökkentésének esetleges meghosszabbítására várva, részben a líbiai termelés csökkenése miatt. Közzétettek egy amerikai adatot, amely szintén kedvezőnek tűnt, ennek ellenére később lefelé indult az ár. Este fél százalék felett járt már a mínusz, a WTI 53,10, a Brent 55,80 dollár. A nemesfémek ma stagnáltak, de nagyot esett az amerikai és német államkötvények, mint menedékeszközök hozama.

Főnixként feltámadó focirészvény

A rossz reklám is reklám, tartják reklámszakemberek, ez látszik beigazolódni a Borussia Dortmund német futballcsapat esetében. Miután a kedd esti mérkőzés előtt a csapat buszánál bomba robbant és megsérült két személy, a részvény szerdán délelőtt mintegy két százalékos mínuszba zuhant 5,49 euróig. Ez után azonban hamar magához tért, és este 2,2 százalékos pluszban zárt, 5,74 eurón. (A tegnap elmaradt mérkőzést egyébként ma 18.45-től játsszák.)

A Dortmund az egyetlen tőzsdén levő német focicsapat, részvényre sokat emelkedett az elmúlt években, 2010 első felében például még egy euró alatt is járt. (Frissítés: Nem tudni, tőzsdén kívüli kereskedésben vagy valamilyen hosszabbítás miatt, de este, a meccs alatt a részvény árfolyama ismét jelentős, 3,4 százalékos mínuszba fordult, utoljára 5,43 eurón láttuk.)

A Blackberry megnyert egy fontos pert a Qualcomm ellen, ennek nyomán a győztes részvénye 16 százalékos pluszban, a vesztesé 3 százalékos mínuszban van.

Ugrált a Daimler

Erősen ingadozott a Daimler részvénye a hírre, miszerint a cég első negyedéves profitja közel duplájára nőtt. A KBC Equitas szerint megugrást a Mercedes modellek iránti erős kereslet hajtotta, 2016 első negyedévéhez képest 16 százalékkal adtak el több autót.

Újabb szolgáltatást másolt le az Instagram a Snapchatről, ezzel egyre inkább lemásolja a Facebook a népszerű közösségi médiacég kedvelt szolgáltatásait, amit komoly kockázatnak tartunk a Snapchat számára – írja a brókercég.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG