4p
Elon Musk, a Tesla vezére cégei között egy kis átrendezést hajt végre: a Teslával megveteti a SolarCityt. Mindkét cégben ő a legnagyobb részvényes, így vélhetően tudja, mit tesz, sőt ésszerűnek is tűnik a dolog. De vajon elbírja-e a Tesla ezt a költséget, miközben eddigi veszteségeit állandó tőkepótlással kellett fedeznie?

Integráció

Az alapötlet az, hogy a napelemek gyártásával teljes vertikumot alkotna a Tesla-csoport az elektromos energia megtermelésétől a tárolásán át az autózásban való felhasználásig. Elon Musk ezt az egyéni fogyasztó esetében úgy jellemezte, hogy ha valaki megveszi Tesla autóját, nem kell, hogy az áram miatt fájjon a feje, mert egyszerre megkapja hozzá a háztetőre szerelhető napelemet és az általa termelt áramot tárolni képes akkumulátort is. Az akkumulátorokat amúgy is gyártania kell az autókhoz, de terve szerint sokkal többet fog készíteni belőlük, így azokat a háztartások is vásárolhatják.

Így tulajdonképpen a saját házzal rendelkező amerikaiakat célozta meg üzenetével, de a dolog mögött több is lehet. Musk már többször jelezte, hogy az elektromos autózásnál a töltés majd leginkább éjjel, otthon fog zajlani, de ez azért nem old meg mindent. A társasházban lakóknak, ha az utcán parkolnak, szóba sem jön ez a lehetőség, ha pedig hosszabb útra indul valaki, az utak mentén található töltőket kell igénybe vennie.

Sok áram kell majd olcsón

Ezeken pedig nem kevés áramot fognak vételezni, és egyáltalán nem mindegy, hogy ezt honnan veszik, milyen áron kapják az áramszolgáltatótól, netán megtermelik-e saját maguk? Nem zárható ki, hogy Musk terveiben saját naperőművek üzemeltetése is szerepel, ahogy más nagy fogyasztók, mint pl. a Google, is üzemeltetnek saját áramtermelő egységeket. Így a cégcsoporton belül gyártott napelemek már igencsak jól jöhetnek.

Megfeszül

A részvényesek mindenesetre nem voltak elbűvölve az ötlettől, az árfolyam rögtön esett is 11-12 százalékot, bár még nem az éles kereskedésben. A befektetőket leginkább az aggasztja, hogy mivel a cég eddig nem tudott még nyereségessé válni (bár már közelít hozzá), ezért a sok szükséges beruházás mellett erre sincs szabad pénze, így újra tőkeemelést kell majd végrehajtani, kötvény-, vagy részvénykibocsátással. Ez rövidtávon csökkenti a részvényesi értéket, sőt még azt a kockázatot is növeli, hogy a cég túlvállalja magét, mielőtt megindulna a várva várt hatalmas nyereség kasszába érkezése.

Egész más, ha egy cég nyakig ül a pénzben, és így hajt végre egy nem feltétlenül olcsó cégfelvásárlást. Jó példa erre a Microsoft, amelyik tokkal-vonóval megveszi a LinkedIn-t, fundamentális értékelés szerint elég drágán. De ha nem jön be a bolt, esetleg horribile dictu úgy járna vele, mint a Magyar Telekom az iwiw-el (megvette 1 milliárd forintért, majd végül lekapcsolta a szervert, tehát bukta az egészet), még akkor sem történik dráma, hisz a cégnek van akkora tartaléka, hogy egy ilyen kockázatot vállalhasson.

Csak nehogy a torkán akadjon

Nézzük ezek után a portékát, amit a Tesla a nyakába vesz. A vételár 2,8 milliárd dollár, de a cég 6 milliárd dollár körüli kötelezettséggel rendelkezik, melynek egy része visszafizetendő hitel. Noha a SolarCity piacvezető Amerikában a háztetőre szerelhető napelemek piacán, egyelőre negyedévről negyedévre veszteséges, miután egy viszonylag bonyolult üzleti modell szerint működik. Ennek része, hogy a vásárlók nem akkor fizetnek, amikor elviszik az árut, hanem havi részletekben, amely kevesebb, mint a villanyszámlájuk. A Reuters szerint a Teslánál abban bíznak, hogy az így folyamatosan beérkező pénz fedezni fogja a kötelezettségek fizetését.

A SolarCityt egyébként maga Musk alapította unokatestvérével 2004-ben, és most is 22 százalékos részesedése van benne. Így nyilván valamelyest édesgyermekének tekinti a céget, akárcsak a Teslát, melyben 19 százalékot birtokol, így a közvetlen üzleti szempontokon kívül lélektaniak is szerepet játszhatnak a döntésben. Kétségkívül a Solarcity papírja 60 százalékot esett az év folyamán, miután a befektetők megunhatták az örökös veszteséget, így most válhatott vonzóvá az ár Musk elképzelése szerint. Az ügylet persze még nem eldöntött, a SolarCity részvényeseinek még rá kell bólintaniuk.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG