2p
A világ legnagyobb internetes kereskedelmi vállalatának tartott Alibaba alapítója, Jack Ma lett Kína legvagyonosabb embere az után, hogy a kínai cég pénteken sikeresen debütált a New York-i értéktőzsdén.
Jack Ma. Kép forrása: Wikipedia

Az Alibaba részvényének kibocsátási ára 68 dollár volt, a kereskedés első perceiben azonban 99,70 dollárig is nőtt az árfolyama.

A papír árfolyama 38 százalékos emelkedéssel 93,89 dolláron fejezte be a napot New Yorkban, amivel a piaci tőkeértéke 231 milliárd dollár volt. Jack Manak az Alibabában 8,9 százaléka van, a részesedés értéke 21 milliárd dollár.

Jack Ma vagyona ezzel kétszer akkora, mint az eddig leggazdagabbnak tartott kínaié, a Dalian Wanda Group alapítójáé, Vang Csien-liné, és egyike lett a világ harminc leggazdagabb emberének.

Az Alibaba 231 milliárd dolláros piaci tőkeértéke nagyobb, mint az Amazon, a Facebook vagy éppen az eBay amerikai cégeké.

Az Alibaba e-kereskedelmi platformjain évente bő 150 milliárd dollár értékű áru cserél gazdát, több mint a két amerikai vetélytárs, az Amazon és az eBay platformjain együttvéve.

Az Alibaba a március 31-én zárult pénzügyi évben 3,7 milliárd dollár profitot ért el. A június végével zárult első pénzügyi negyedévben a cég forgalma éves szinten 46 százalékkal 2,54 milliárd dollárra, a profitja 60 százalékkal 1,2 milliárd dollárra nőtt.

Alibaba-központ. Kép forrása: Wikimedia Commons

Akiket letaszítottak a trónról

Az eddigi legnagyobb értékű részvénykibocsátást a világon az Agricultural Bank of China hajtotta végre: 2010 júniusában 22,12 milliárd dollárért adott el részvényeket Hongkongban és Sanghajban. A lista második helyén ugyancsak kínai cég, az Industrial & Commercial Bank of China áll. Az ő kibocsátása 2006 októberében 21,93 milliárd dollár volt, szintén Hongkongban és Sanghajban.

A harmadik helyezett a részvénykibocsátás értékét tekintve az AIA biztosító 20,49 milliárd dollárral 2010 októberében.

Hazai részvényelemzők, alapkezelők egy része fairnek tartotta az Alibaba árazását, más viszont nem tudott volna nyugodtan aludni, ha ilyen részvénye van. Megint mások a cég offshore-jellegétől és a politikai kockázatoktól tartottak. Részletek >>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39700 38830 39900 +5,53% 0 0 40 070 446 130 HUF 2026-04-08 17:07:37
MOL 3998 3880 4000 -0,55% 0 0 2 337 371 970 HUF 2026-04-08 17:05:06
MTELEKOM 2232 2212 2246 +1,92% 0 0 1 521 176 232 HUF 2026-04-08 17:06:29
RICHTER 12590 12350 12590 +3,11% 0 0 3 852 675 500 HUF 2026-04-08 17:07:31
OPUS 448 430 468 -1,54% 0 0 404 513 988 HUF 2026-04-08 17:05:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit művelt szerdán a forint? Nézze meg!
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:36
Alig változott szerdán a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru A tűzszünet híre egész napra biztosította a jó hangulatot Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 18:13
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3768,85 pontos, 2,99 százalékos emelkedéssel, 129 730,83 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Az iráni tűzszünetnek örülnek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 16:26
Jelentős indexemelkedéssel indult szerdán a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon az amerikai-iráni fegyverszünetet nyugtázva. Az olaj ára ezzel párhuzamosan nagyot zuhant, a dollár gyengült, az arany ára emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru A világ néhány szoroson múlik
Gajda Mihály | 2026. április 8. 15:22
Az elmúlt hetekben a világ figyelme a Hormuzi-szorosra szegeződött. Irán lezárta a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalát, és hirtelen mindenki szembesült azzal, mennyire törékeny a globális gazdaság. Ami most történik, nem egészen váratlan. A Concordeblog néhány évvel ezelőtt cikksorozatban vette végig azokat a szűk tengeri szorosokat, amelyeken a világgazdaság jelentős része halad át.
Részvény / Deviza / Áru Csodás napja van az OTP-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:40
Így alakult délután a kereskedés.
Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 06:46
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG