7p

Vlagyimir Putyin lépéseire a részvényindexek, a rubel és a forint is gyengült, ezzel szemben a globális problémák esetén menedéknek számító arany kilenc hónapos csúcsra erősödött. A várható kínálati problémáktól való félelem a lélektaninak számító 100 dollár közelébe repítette az olajárakat. Ilyen előzmények után nincs könnyű helyzetben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, amely pont ma tartja a soros kamatdöntő ülését.

Tragikusan indult február utolsó teljes hete. Mint arról beszámoltunk, Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este előbb elismerte a szakadárok által uralt ukrajnai területek (Donyec, Luhanszk) függetlenségét, majd katonákat küldött az érintett területekre. Ezt a nyugati országok vezetői kivétel nélkül elítélték, Joe Biden amerikai elnök pedig már sebtében alá is írta a szakadár területeket szankcionáló első rendeleteket. Annak lehetőségét, hogy a korábban már február 16-ára biztosra vett, de szerencsére mégsem kirobbant háborúra mégis csak sor kerülhet, jelentősen növelte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetében egyértelművé tette, Ukrajna nem hajlandó feladni a területeit, felkészülnek az ország védelmére.

Heves árfolyamreakciók. Fotó: depositphotos
Heves árfolyamreakciók. Fotó: depositphotos

Az amerikai tőzsdezárás előtt bekövetkezett negatív fejleményekre a vezető tengerentúli részvényindexek még viszonylag enyhébben reagáltak. A legnagyobb mértékben, 1,23 százalékkal a technológiai részvények mozgását lekövető Nasdaq esett, ezzel szemben a Dow Jones és az S&P 500-as megúszta 0,7-0,7 százalékos mínusszal.

A kedden kinyitott börzék többségén azonban értelemszerűen már nagyobb zuhanásokat lehetett megfigyelni. A hongkongi tőzsde indexe például közel 3 százalékot zakózott, míg a japán Nikkei 1,7 százalékot. A legkevésbé a sanghaji részvénybarométert ütötte meg az orosz-ukrán konfliktus veszélyzónába kerülése, mínusza ugyanis 1 százalék alatt maradt.

Árfolyam

A vezető európai tőzsdék is a negatív tartományban kezdték a napot, a 2 százalékot meghaladó csökkenésével a frankfurti DAX közel egy éve nem látott szintre, 14 400 pont közelébe csúszott vissza, a londoni FTSE és a párizsi CAC-40 viszont „csak” 1-1 százalék alatti mértékben gyengült.

A DAX esetében a következő markánsabb támasz 14 ezer pont körül látható, ahol 2021 elején sokáig oldalazott az index – emelte ki a KBC Equitas ma reggeli elemzése. Ugyanakkor amíg az eszkaláció irányába mutatnak a friss hírek, addig feltehetően a befektetők sem a gazdasági fundamentumokra, hanem a geopolitikai kockázatokra figyelnek.

A BUX ezúttal is igazolta a közgazdasági axiómát, miszerint felfelé menő piacok esetén az átlagnál jobban növekszik, az ellenkező irányban meg alulteljesít. Több mint 4 százalékos zuhanórepülést mutatott be ugyanis a hazai tőzsdeindex a kereskedés első órájában, mindenekelőtt amiatt, hogy az értékét több mint kilencven százalékban meghatározó négy blue chip közül az OTP, a Mol és a Richter is 4-5 százalék körüli mértékben gyengült, ami nem csoda, hiszen ezen cégeknek igen nagy az orosz és ukrán piaci kitettségük. De a Magyar Telekom árfolyama is esett, több mint 1 százalékkal.

Nem talál egyértelmű irányt ma reggel a dollár az euróval szemben, miközben a menedék jen szintén oldalazik, eléggé meglepően – közölte lapunkkal Horváth András, a Takarékbank és a Magyar Bankholding vezető elemzője. Hozzátéve: a forint a globálisan erősödő kockázatkerülési hangulatban értelemszerűen gyengül az euróval szemben. A hazai fizetőeszköz három hete nem látott alacsony szintre, 358 forint alá esett. A rubel mintegy két százalékot veszített a dollárral szembeni értékéből.

Az ukrán-orosz konfliktus hatására kilőttek az olajárak. Az észak-amerikai könnyűolaj, a WTI jegyzése közel 5 százalékkal, 95, míg a magyarországi üzemanyagárak meghatározásánál is irányadó északi-tengeri Brent árfolyama 4 százalékos emelkedéssel már 99 dollár fölé került – ez utóbbi csak még inkább nyomaszthatja a május 15-éig érvényes benzinár-stop miatt már amúgy is sorra kidőlő hazai benzinkút-tulajdonosokat.

Így a 100 dolláros szintek már csak egy karnyújtásnyira vannak, s a KBC elemzői szerint az esetleges további eszkaláció miatt akár rövid időn belül áttörhetik azokat az olajárak. Az orosz-ukrán konfliktus a gázárakra is hatással van, az európai gázra vonatkozó kontraktusok ára a reggeli órákban több mint 10 százalékkal emelkedett meg. 

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a témában:

Az sem meglepő, hogy a feszült geopolitikai helyzetben pénzeiknek biztonságot kereső befektetők a hagyományos menedékeszközöknek számító nemesfémeket találták meg. Keresletük hatására az az arany árfolyama közel kilenc hónapos csúcsra, 1900 dollár fölé ment, míg az ezüst is átlépte a 24 dolláros szintet. Az egyik legjobban teljesítő nemesfém a piacon a palládium, amely idén eddig már több mint 30 százalékkal drágult, s jelenleg 2400 dollár felett cserél gazdát.

Az arany felpattanása ugyanakkor a UBS szerint rövid életű lehet – hívja fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. elemzése. Eszerint a sárga nemesfém jegyzése az idei év végére visszaeshet az 1600 dolláros szintre, méghozzá a reálkamatok, a Fed politikája, illetve a gazdasági kilátások hatására.

Hamar reagált az orosz-ukrán fejleményekre az igazán kockázatosnak számító kriptopiac is, akként, hogy jelentős csökkenésnek indultak a fontosabb kriptodevizák. A Bitcoin immár 37 ezer dollár alatti szinteken jár, míg az Ethereum a 2500 dolláros szintet közelíti, ugyanakkor a január végi lokális mélypontjaikat egyelőre nem érték el.

Ami a kilátásokat illeti, a Goldman Sachs jelentős eladási hullámot vár az orosz-ukrán konfliktus miatt – idézi az Equilor. A befektetési bank elemzői szerint az amerikai indexek akár 6 százalékkal csökkenhetnek a konfliktus miatt, az európai indexek pedig ennél is jobban eshetnek. A legrosszabb forgatókönyv alapján a rubel 10 százalékot gyengülhet a dollárral szemben, míg az olaj 13 százalékot is emelkedhet. A konfliktus nyertesei a szokásos menekülőeszközök, köztük az amerikai 10 éves papír lehet, melynek hozama akár 27 bázisponttal is csökkenhet. A tegnapi hírekre ennek egy részét már láttuk is a 10 éves amerikai hozam 1,9 százalékra csökkent a tegnapi limitált kereskedésben.

Nincs könnyű helyzetben az MNB monetáris tanácsa, hiszen ilyen heves előzmények után kell ma döntenie a jegybanki alapkamatról. Az elemzői konszenzus szerint 50 bázispontos monetáris szigorításra kerülhet sor, amellyel az alapkamat elérné a 3,4 százalékos szintet. Ám az Equilor szerint ezúttal könnyen meglepetést okozhatnak a döntéshozók.

Mint írták: „Januárban az inflációs nyomás erős maradt az év eleji átárazásoknak köszönhetően, éves bázison 7,9 százalékos drágulást mért a KSH, míg a maginflációs mutató is rendkívül magas volt, 7,4 százalékos. Ezzel szertefoszlottak azok a remények, hogy a hazai infláció a tavalyi utolsó negyedévben tetőzött, februárban és márciusban is a korábban vártnál magasabb számok érkezhetnek. A tavalyi bázishatás áprilistól némileg tompíthatja majd a drágulás ütemét, de jól látszik, hogy további határozott jegybanki lépésekre van szükség az infláció visszaszorítása érdekében. Virág Barnabás egy múlt heti interjúban nem adott egyértelmű választ arra vonatkozóan, hogy mérlegelik-e az 50 bázispontnál nagyobb emelést, de leszögezte, hogy folyamatosan értékelik a helyzetet, és olyan mértékkel fogják a kamatemelési ciklust tovább vinni, ami biztosítja, hogy elérjék az inflációs célokat. Összességében arra számítunk, hogy a korábbi 50 bázispontos ütemet 70 bázispontra gyorsítja az MNB, miközben az egyhetes betéti tender kamatszintjét továbbra is 30 bázisponttal emelhetik havonta, így valamivel gyorsabban érhet össze a két kamatszint.”

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41650 41100 41890 +1,91% 0 0 20 534 784 660 HUF 2026-02-04 17:11:24
MOL 4110 3972 4128 +4,05% 0 0 7 330 659 780 HUF 2026-02-04 17:08:12
MTELEKOM 2025 2015 2060 -0,74% 0 0 1 105 325 035 HUF 2026-02-04 17:11:41
RICHTER 11490 11100 11580 +3,51% 0 0 5 480 016 110 HUF 2026-02-04 17:12:29
OPUS 550 545 555 0,00% 0 0 143 097 894 HUF 2026-02-04 17:05:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
Herman Bernadett | 2026. február 5. 05:44
Seszták Miklósnak és Rogán Antalnak van a legnagyobb értékpapír-megtakarítása, Szijjártó Péter kedveli a warrantokat, Gelencsér Ferenc pedig kriptózik a magyar képviselők közül. Három ellenzéki politikus is van, aki a mai napig megtartotta a magán-nyugdíjpénztári számláját – derül ki a vagyonnyilatkozatokból. 
Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Újabb történelmi csúcson a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3027,44 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 133 311,70 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan kezdték a tengerentúli tőzsdék a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 16:03
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem lehet ok panaszra, a szépen hasítanak a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy napja van ma a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
Eidenpenz József | 2026. február 4. 11:41
Mennyi sansza van Orbán Viktornak választást nyerni, 43 vagy 49 százalék? Különböző fogadási oldalak más-más értékeket mutatnak, ami a kisbefektetőknek pénzkereseti, arbitrázslehetőséget jelenthet. Már ha nem Magyarországon élnek.
Részvény / Deviza / Áru Álmosan indult a nap a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,03 pontos emelkedéssel, 130 285,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Félrenyeli a kávét, ha a forint árfolyamára néz
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 07:37
Nem igazán tudja a forint, hogy merre induljon. 
Részvény / Deviza / Áru Egymást érték a mínuszok az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 06:27
Rossz hangulatban telt el a keddi nap a New York-i tőzsdén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG