6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Quaestor-kártalanításról szóló törvényt elmeszelte az Alkotmánybíróság, a kormánynak át kell azt dolgoznia - kérdés, hogy vajon több károsultra is kiterjesztik-e a hatályát? Közben egy másik vonalon is érkeznek a károsultaknak fontos hírek: a Saxo Bankot elmarasztalták Dániában, egy másik brókercég pedig kiegyezett ügyfeleivel a svájcifrank-bukta ügyében.

Mi a baj a Quaestor-törvénnyel?

Többszöri halasztás után az Alkotmánybíróság meghozta a döntését a Quaestor-kötvényesek kártalanítása ügyében. A testület megállapította, hogy a Quaestor-károsultak kárrendezéséről szóló törvény diszkriminatív, ezért egyes rendelkezéseit megsemmisítette, de meghagyta a lehetőséget a kormány számára, hogy az iránymutatásai alapján újraszabályozza a kérdést.

A törvénnyel az a baj, hogy a törvény túlságosan szűken határozta meg a kárrendezésre jogosultak körét, mert a jogalkotó egyetlen konkrét cégcsoport ügyfeleinek a veszteségét téríttette meg, és közülük is csak azoknak juttatott volna, akik Quaestor-kötvényt vásároltak. A Quaestor-károsultak kárrendezése tehát nem lenne alaptörvény-ellenes, ha azonos módon kezelne minden hasonló helyzetben lévő károsultat - nem csak a Quaestor ügyfeleket.

Alaptörvény-ellenesnek találta az Alkotmánybíróság a Befektető-védelmi Alap tagjai közé tartozó befektetési szolgáltatók kárrendezésbe történő bevonásának a módját is, mert a törvény nem biztosított számukra kellő felkészülési időt és aránytalan mértékű tulajdonkorlátozást valósított volna meg a hátrányukra, ha fizetniük kellene.  A kárrendezésre tehát a további jogalkotásig még várakozni kell.

A Saxo Bankot elmeszelték

Mindeközben a dán pénzügyi felügyelet (DFSA) ügyfélpanaszok alapján vizsgálatot indított, és két kérdésben elmarasztalta a Saxo Bankot a fogyasztóvédelmi jogszabályok megsértése miatt. A felügyelet hatáskörébe tartozik a Mifid-szabályok és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának betartatása.

Összesen három kérdést vizsgált a felügyelet a fogyasztóvédelmi eljárásában, elsősorban a január 15-i, a svájci jegybank váratlan döntését követő piaci turbulencia kapcsán. (Frissítés: a határozat még júliusban került fel a felügyelet honlapjára, itthon azonban kevés nyilvánosságot kapott.)

Mint árjegyző, a Saxo Bank azt vállalta, hogy likviditást biztosít az adott devizapiaci szegmensben még nagy volatilitású piac esetén is, 25 millió euróig. Ezt a tevékenységét hirtelen beszüntette, de erről a tényről nem tájékoztatta az ügyfeleit. A dán felügyelet megállapítása szerint a tájékoztatás elmaradása miatt törvényt sértett a bank. A felügyeleti határozat kifejti, hogy likviditás biztosításának vállalása azt jelenti, hogy az ügyfélnek nincs likviditási kockázata 25 millió euróig.

A dán felügyelet megállapította azt is, hogy önmagában egy olyan szerződéses kikötés léte, melynek alapján egy szolgáltató az elszámolóárat utólag megváltoztathatja bizonyos esetekben, nem ütközik a tisztességes és szakszerű szolgáltatásnyújtás és a legjobb teljesítés fogyasztóvédelmi elvével. De annak megítélése, hogy a szerződéses kikötés jogszerűen alkalmazható-e az adott körülmények között, vagy a szerződésszegés esete áll-e fenn, a polgári bíróság és a Pénzügyi Ombudsman hatáskörébe tartozik.

A dán felügyeleti hatóság egyértelműen elmarasztalta a Saxo Bankot amiatt is, hogy azokat a fogyasztókat, akiknek kényszerlikvidálták a pozícióit nem értesítette azonnal a pozíciózárás helyes árfolyamáról, csak nagy késéssel tette ezt meg.

Azokra az ügyfelekre, akik nem közvetlenül a Saxo Bankkal állnak szerződéses kapcsolatban, ezek a döntések csak áttételesen hatnak ki.

Miért fontos ez a magyaroknak? Beragadtak a Saxo-pénzek

Egyrészt sok magyar ügyfélnek is van vitája brókercégével a január 15-i események kapcsán - bármilyen olyan fejlemény, ami egy másik brókercég ügyében történik, fontos információ lehet számukra is.

Ráadásul azoknak a (Buda-Cash) ügyfeleknek, akik a Saxo Bankban elhelyezett külföldi értékpapírokkal vagy pénzeszközökkel rendelkeznek, egyelőre nem lehet kiadni sem a pénzt, sem az értékpapírokat – adta közre korábban a Buda-Cash felszámolója. Ezekhez az eszközökhöz ugyanis a felszámoló jelenleg nem fér hozzá, mivel a Saxo Bank visszatartja azokat. A svájci jegybank 2015. januári döntése következtében a magas kockázatú, tőkeáttételes devizaügyleteket kötött ügyfeleknek jelentős tartozása halmozódott fel, és a Saxo ennek fejében tartja vissza a nála lévő eszközöket mindaddig, amíg a felé fennálló összes tartozást nem rendezik ez az ügyfelek.

A felszámoló nem fogadja el a Saxo Bank eljárását, ugyanakkor a banknál elhelyezett értékpapírokhoz és pénzeszközökhöz hozzáférni nem tud, így a tulajdonosoknak sem tudja egyelőre kiadni azokat. Az értékpapírok visszaszerzése érdekében az egyeztetés folyamatos a Saxo Bankkal, a szükséges jogi lépéseket megteszik – mondták korábban.

CMC: Inkább kártérítést fizetnek, csak ne legyen per

A CMC Markets (London), egy online kereskedő cég teljes kártérítést ígért azoknak az ügyfeleinek a svájci frank devizapozíciókon január 15-én elszenvedett veszteségeik miatt, akik panaszt nyújtottak be az angol pénzügyi ombudsmanhoz, elkerülendő a peres eljárást, adta hírül a Reuters nemrég ügyfélforrásokra hivatkozva.

Mi történt január 15-én?

Emlékezetetőül: a svájci jegybank január 15-én eltörölte a svájci frank euróval szemben védett árfolyamküszöbét, ezért hirtelen nagymértékű árfolyamerősödés kövekezett be a CHF/ EUR viszonylatban. A drasztikus árfolyamemelkedés következtében a short pozicóban lévő ügyfelek pozícióit kényszerlikvidálták, mert nem tudták fedezni az árfolyammozgást.

A hirtelen piaci ármozgások hatására likviditásszűke következett be,  így az egyébként market maker (árjegyző) dán Saxo Bank (és más online forex kereskedő cégek is) utólagosan módosították az elszámoló áraikat, számottevő veszteséget okozva ezáltal a svájci frankot shortoló ügyfeleiknek.

A kényszerlikvidálás következtében a fedezetek felhasználásra kerültek, és tetemes veszteséges követelésállomány is keletkezett az ügyfelekkel szemben.

Az angol pénzügyi ombudsman Reuters által hivatkozott előzetes véleménye elmarasztalta a CMC Markets kereskedőházat a panaszosok ügyében.  Annak ellenére, hogy a CMC vitatja az ombudsmani döntés jogosságát, ajánlatot tett a panaszos ügyfelek érintett csoportjának a veszteségeik megtérítésére.

Persze nem a koppenhágai központú Saxo az egyetlen brókercég, amelyet érzékenyen érintett a heves svájcifrank-erősödés.

Mindkét ügy alakulását a későbbiekben is figyelemmel fogjuk kísérni.

Dr. Istvánovics Éva ügyvéd összeállítása

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 0 0 20 072 572 880 HUF 2026-11-04 17:06:57
MOL 5100 5040 5140 +0,99% 0 0 4 208 644 465 HUF 2026-11-04 17:06:35
MTELEKOM 2920 2886 2950 -0,34% 0 0 1 202 301 548 HUF 2026-11-04 17:05:15
RICHTER 12900 12890 13120 -0,77% 0 0 2 344 362 020 HUF 2026-11-04 17:10:18
OPUS 215 194 215 +9,25% 0 0 51 119 560 HUF 2026-11-04 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
Részvény / Deviza / Áru Megtört a pesti börze lendülete
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:48
Reggelhez képest jobb, délelőtthöz képest rosszabb a hangulat a tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG