6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Hát persze, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi feszültségek éleződtek ki ismét. Így kérdéses, meglesz-e ma a S&P 500-as amerikai részvényindex új rekordja. Idehaza pedig megint a forint gyengülése adja a beszédtémát, euróval szembeni árfolyama a lélektani határnak számító 350-es szint körül táncol. 

Vegyesen mozognak a tőzsdék

Felemás napot zártak az amerikai részvényindexek hétfőn: míg a Dow Jones 0,31 százalékkal csökkent, addig az S&P 500 0,27, a Nasdaq Composite 1 százalékkal emelkedett, aminek következtében a félezer tengerentúli kibocsátó részvények mozgását leképező börzebarométer megközelítette a történelmi rekordját. A szektorok közül felülteljesítő volt az egészségipar és az IT, miközben a közműcégek és a pénzügyi szektor vállalatai a lemaradóak közé tartoztak. 

A kedden elsőként kinyitott ázsiai börzék mozgása sem volt egységes. Tokió 0,2, Hongkong 0,13 százalékos mínuszban zárt, ezzel szemben Sanghaj 0,36 százalékkal izmosodott.

Európa is megosztott volt e tekintetben. Míg Frankfurt a pozitív, addig London és Párizs a negatív tartományba csúszott a kereskedés első másfél órájának a végére.

Nem úgy a BUX, amely közel 1 százalékos bukóban tartózkodott, amiatt, hogy az értékét leginkább meghatározó két blue chip, a Mol és az OTP részvényének az árfolyama is 1-1,5 százalék közötti mértékben csökkent, a Richter pedig 0,4 százalékkal. Ezt nem tudta kompenzálni a Magyar Telekom 0,7 százalékos erősödése. 

Libikókáznak az árfolyamok
Libikókáznak az árfolyamok

Lélektani szintnél áll a forint

Az euró 1,1894 dolláron forgott kedd reggel, 0,21 százalékkal erősödött a hétfői záráshoz képest. A svájci frankhoz képest 0,07 százalékkal ment fel a közös európai fizetőeszköz árfolyama, azt 1,0766 frankon jegyezték. Egy dollárért 0,9052 frankot adtak, 0,13 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A jenhez képest 0,35 százalékkal gyengült a dollár, 105,62 jenen jegyezték kedd reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedd reggel: az euróhoz képest gyengült, míg a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött. Ahogy azt a technikai kép is jelezte, felfelé tört ki az euró-forint jegyzése az elmúlt napokban megszokott 344-348 forintos kereskedési sávból, s ma kora délelőtt a 350-es ellenállási szintnél toporgott. A dollár-forint grafikonján továbbra is a 290-295 forintos tartomány a meghatározó, amelyet segít a zöldhasú gyengülése, ám a hazai fizetőeszköz is e sáv felső széléhez (295) közel tartózkodott.

További és frissebb árfolyamok, grafikonok itt láthatók

Hasítanak a nemesfémek

Az arany ma reggel ismét átlépte a 2000 dolláros szintet, kora délelőtt 2015 dollárnál állt (az augusztus 6-án felállított történelmi rekord 2069 dollár). Az ezüst pedig a 28 dolláros ellenállási szintet hagyta maga mögött.

A nemesfémek mellett az aranybánya-részvények is jól teljesítenek eddig a héten, részben annak a hírnek is köszönhetően, hogy a Berkshire Hathaway is aranybányába fektetett – mutatott rá a KBC Equitas ma reggeli hírlevele. A Barrick Gold részvényeinek árfolyama 12 százalékkal ugrott meg, de a többi bányatársaság is jól teljesített. A GDX (Európában G2X) ETF 6,5 százalékkal, a junior bányákat tömörítő GDXJ (G2XJ) pedig 6 százalékkal került feljebb. A Newmont Corporation7 százalékot ralizott.

Stagnálás közeli állapotban az olajárak

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén csökkent annak nyomán, hogy a nagy olajexportáló országokat tömörítő OPEC+ csoport jelezte, szinte teljes egészében teljesítették a kitermelés korlátozására áprilisban vállalt kötelezettségeiket.  Az októberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,29 százalékos mínuszban, 45,5 dolláron, a szeptemberi szállítású WTI pedig 0,09 százalékos veszteségben, 42,93 dolláron forgott kedden kora délelőtt.

Csúcsra jár a Bitcoin

Kitört tegnap a Bitcoin árfolyama, a kriptodeviza a fontos technikai szintet jelentő 12 ezer dollár fölé került. Az ellenállás áttörésével az árfolyam meg sem állt 12 400 dollárig. Ma reggel is még 12 200 fölött volt az árfolyam, és jelenleg az év elejéhez viszonyítva már 71 százalékos pluszban áll.

USA-Kína újratöltve

Az amerikai kormányzat hétfőn tovább szigorította a Huawei elleni szankciókat, 38 Huawei partnervállalatot tettek feketelistára 21 különböző országban. A lépés tovább fokozhatja a két ország közötti feszültséget. Eközben a Bloomberg értesülései szerint az Oracle is érdeklődik a TikTok amerikai, kanadai, ausztrál és új-zélandi részlege iránt, és így a Microsofttal versenyezhet az üzlet megszerzéséért.

Zuhannak a légitársaságok részvényei

A Ryanair részvénye tegnap 7 százalékkal csökkent, de a teljes szektor gyengén teljesített arra, hogy az Európában növekvő koronavírusos esetszámok növekedése, valamint az újra szigorodó utazási korlátozások visszavetik a nemzetközi turizmust. Tegnap a Ryanair jelentette be, hogy további 20 százalékkal visszavágja a szeptemberi és októberi kapacitásait, mivel jelentős visszaesést tapasztaltak a foglalásokban az elmúlt 10 napban. 

Jelentett az ANY Biztonsági Nyomda

Bár jelentős visszaesést okozott a bevételekben és a profitban is a járvány a Nyomdánál, fontos, hogy nyereséges tudott maradni a vállalat, valamint a menedzsment beszámolója szerint sikerült megőrizni a munkahelyeket, és nem került sor elbocsátásokra az időszak alatt – vélik a KBC Equitas elemzői. Az exportbevétel viszont közel megegyezik a tavalyi első félév bevételével. Ez annak is köszönhető, hogy a Nyomda új vevőket tudott szerezni. Az első félévben folytatódtak a beruházások is Budapesten új telephellyel, illetve Gyomaendrődön egy új nyomógépparkkal. A vezetés szerint a járvány komoly negatív hatást jelentett a működésre, azonban sikerült átvészelni az időszakot, és a júliusi megrendelés állomány már kedvezőbb trendeket jelez előre.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG