2p
A magyar fizetőeszköz hétfőn újabb gyengülést követően korábbi történelmi mélypontja közelébe esett. Egyelőre nem látszik, hogy mi tudná megállítani a gyengülést?

Nem volt jó napja a magyar fizetőeszköznek, folytatódott ugyanis a forint euróval szembeni gyengülése. Napközben a pénteki szinthez képest 2 forintos gyengülést is mutatott, 366,60 fölé szúrva, igaz a késő délutáni órákra minimális javulást jött, és 366 körül kereskedtek vele a bankközi piacon.

A forint gyakorlatilag augusztus vége óta folyamatosan gyengül, a folyamatok az elmúlt egy hétben gyorsultak fel. A piac úgy tűnik nem tartja elég eltökéltnek az MNB kamatemelési lépéseit, hiszen a legutóbbi két alkalommal a vártnál kisebb mértékű, 15 bázispontos emelést hajtottak végre. A szakértők szerint egyelőre nem látni, hogy mi állíthatja meg a gyengülést, bár a tavaly tavasszal felállított 370-es történelmi mélypont környéként több technikai támasz is található.

Árfolyam

Nem volt jó napja az értéktőzsdének sem, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 386,77 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 54 867,62 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek a pénteki záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: jól indított a BUX, de a nap második felében már csak mínuszban járt, a kedvezőtlenné váló hangulatban mind a négy vezető részvény árfolyama esett. A szakértő hozzátette ugyanakkor, hogy a forgalom kimondottan alacsony volt a hét első kereskedési napján.

A Mol árfolyama 22 forinttal, 0,79 százalékkal 2748 forintra csökkent, 1,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 0,84 százalékkal 18 825 forintra esett, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,23 százalékkal 430 forintra gyengült, forgalma 67,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 70 forinttal, 0,80 százalékkal 8725 forintra csökkent, a részvények forgalma 977,8 millió forintot ért el.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG