3p
Az osztalék lesz a holnap kamata – mondja sok szakember a tartósan alacsony, sőt több országban negatív kamatlábak, állampapír-hozamok láttán. Még meglepően sok olyan ország van, ahol meglehetősen magas osztalékot fizetnek a cégek, a csúcstartó Románia, de a csehek is jól állnak. Magyarország azonban már nincs az élvonalban.

 

A Berenberg befektetési bank elemzése szerint a világon a legmagasabb osztalékhozama a román tőzsdei részvényeknek van, a BET index osztalékhozama ugyanis 7,9 százalék. Ez után Kuvait és Bahrein következik 7,6, illetve 7,2 százalékkal. De a régiónkon belül is többen megelőznek bennünket: Csehországban 6,4, Horvátországban 5,7, Ausztriában 4,6, Lengyelországban 4,2 százalék ez a mutató, a magyar részvényeknél pedig csak 3,1 százalék az idén.

 

Az osztalékhozam egy egyszerű mutató, az osztalék egy részvényre jutó összegét elosztják a részvény árával. Nálunk például a Magyar Telekomnál a 15 forint osztalék és a 465 forintos részvényár hányadosa 3,2 százalék.

Ennyi a Magyar Telekom osztalékhozama

Ez azt jelenti, hogy ha a részvényár és az osztalék is változatlan maradna, akkor egy 3,2 százalékos hozamú (és soha le nem járó) kötvény vagy betét hozamával megegyező lenne a befektető megtérülése. A tervek szerint azonban a cég osztaléka jövőre emelkedni fog, 25 forintra, amivel már 5,4 százalékos osztalékhozam adódik a jelenlegi árfolyam mellett.

 

A részvényárak persze változnak, a cégek nyeresége és osztaléka is, jó esetben felfelé, rossz esetben lefelé. Ezért a kockázat miatt sokan magasabb osztalékhozamot várnak el, mint az adott országban érvényes hosszú futamidejű állampapír-hozamok. Hogy mennyivel, azt nehéz meghatározni, egyéni döntés kérdése. A tíz éves magyar államkötvények irányadó hozama egyébként legutóbb 3,3 százalék volt.

 

Nőhet a magyar hozam

A Mol osztalékhozama mai záróárfolyammal 567/16 595=3,4 százalék, az OTP-é 167/7130=2,3 százalék, a Richteré 72/5596=1,3 százalék. Pár kisebb cégé, mint Állami Nyomda (5,8) vagy Graphisoft Park (2,9 százalék) viszonylag jó még, de súlyuk a BUX-on belül csekély, likviditásuk alacsony, ami plusz kockázati tényező.

Az elemzés egyébként Romániában az osztalékhozam lassú csökkenését, Magyarországon pedig emelkedését várja a következő két évben, de 2018-ban is 6,7 százalék lehet a hozam a szomszédainknál és 4,0 százalék Magyarországon.

A román gazdasági csoda

A Berenberg elemzése egyébként nagyon kedvező képet fest Románia gazdaságáról, szerintük az ország gazdasági növekedése sok éves átlagban az európai átlag többszöröse, a bérköltségek alacsonyak, a versenyképesség magas. Szíven üthet bennünket az a mondat, hogy „Romániának alacsonyabb a CDS-felára és jobb a hitelminősítése, mint Magyarországé”.

A bukaresti BET index az utóbbi egy évben 13 százalékkal esett (inkább a német DAX index-el mozgott együtt), míg a BUX index mintegy 20 százalékot emelkedett. Lehet, hogy a banki kamatokat meghaladó megtérülést keleti szomszédainknál kell keresni?

Euróban öt százalék?

Németországban a három legmagasabb osztalékhozamú DAX-papír, a Daimler, az Allianz és a Münchener Rück öt százalék körüli értékkel büszkélkedhet. De vigyázni kell, a magas értékek sokszor annak köszönhetők, hogy valamilyen baljós árny vetül az adott cégre. A Daimlernél például, bár gazdálkodása ígéretes, az amerikai hatóságok nyomására vizsgálat folyik, nem érintett-e a kibocsátási botrányban. Korábban pedig hatalmas osztalékhozama volt a német erőműkonszerneknek, de nem véletlenül, ezek az atom- és szénerőművek bezárásán buknak évről évre hatalmas összegeket.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG