Bő 10 évvel ezelőtt a hagyományos, könnyen kitermelhető amerikai gázkészletek kifogytak, fel kellett készülni az import fogadására, ezért a nagy gázcégek kikötőket építettek és olyan vezetékeket, amelyek a kikötőkből a fogyasztókhoz tudják szállítani a tengeri úton érkezett fűtőanyagot. A 90-es években még 2 dollár körül mozgó gázár felszaladt 6-8 dollárra, de egy-egy időszakban 12-14 dolláros kiugrások is voltak.
Palagáz
Ekkor jött azonban a megmentő technológia: a föld alatti kőzeteket megrepesztették, így a kisebb üregekben elhelyezkedő, összességében nagy mennyiségű gázhoz hozzá lehetett férni. Az így kitermelt palagáz eleinte drága volt, de a technológia elképesztő ütemben fejlődött, a kitermelt mennyiség pedig olyan gyorsan nőtt, hogy mára elérte, sőt bőven túl is szárnyalta az amerikai belföldi igényeket. Az ár már a múlt évtized végére visszatért 4 dollárra, most 3 körül van (ezért is ment gördülékenyen az itthoni rezsicsökkentés).
Kikötő-, és vezetékfordítás
Most már adott a rengeteg fölösleges gáz, mégpedig az ország északkeleti részén fekvő mezőkön, de meg kell szervezni az exportot. A Mexikói-öbölben lévő kikötőket gyorsan át tudják állítani, hogy a hajókból ne csak ki, hanem azokba be is lehessen tölteni a cseppfolyósított gázt. Emellett a kikötőkből észak felé szállító csővezetékeket át kell alakítani, illetve párhuzamosan melléjük építeni olyanokat, amelyek nagy mennyiségben szállítják dél felé a gázt. Ha minden igaz, ez jövőre jórészt meglesz, így elvileg indulhat a nagy tételű export.
Kinek adják el?
Az első exportra alkalmas kikötő idén februárban nyílt meg, és eddig 40 hajó indult útnak cseppfolyósított gázzal töltve, főleg Mexikó és Dél-Amerika felé. Ha mind az öt kikötő kész lesz, a Bloomberg szerint napi 300 millió köbméterre emelkedik az exportkapacitás a mai 30 millióról. Kérdés, hogy kinek fogják eladni ezt a mennyiséget. Amerikában engedélyeztetni kell a gázexportot, és az olajcégek által beadott kérelmek más most az összes kitermelt mennyiség felére szólnak, és olyan országokban szállítanák őket, melyekkel Amerikának nincs kereskedelmi egyezménye.
A legstabilabbnak a dél-amerikai piacok mutatkoznak, ott nagy az importigény, és máshonnan nem tudnak olcsón importálni. A távolabbi célpontoknál, mint Japán vagy Dél-Korea, már belép a versenybe Katar és Ausztrália, mivel a rövidebb távolság és így a kisebb fuvarköltség miatt olcsóbban tudnak szállítani. Kérdés még, hogy az európai piacokra be tudnak-e törni, alternatívát nyújtva az orosz gázzal szemben. Az biztos, hogy ezzel a lehetőséggel a kontinens gázfüggősége sokat csökken, így a jövőbeni jelentősebb áremelkedések valószínűsége minimális a kiélezett verseny miatt.
Minden autós örülhet. 
