2p
Tegnap még az amerikai piacok több hónapos csúcsra emelkedtek, majd ma szinte a teljes kínai importra vámot vetett ki az amerikai elnök. Erre Ázsia és Európa tőzsdéi zuhannak, a pesti börze is lefelé tart, a forint is gyengülni kezdett. Jókorát esett az olajár, volt is honnan, mivel a Brent már a 80 dollárt közelítette.

Pár nap nyugalom után mindig valami felkavarja a világot: alig múlt el a német kormányválság hatása, most bekövetkezett az, amivel a felek fenyegetőztek: a kínai árukra kivetett amerikai vámokat Kína arányosan viszonozta, mire Trump megemelte a tétet, és az eddig 50 milliárdon felül 200 milliárd dollárnyi kínai árura vetett ki vámot. Vélhetően erre is jön majd kínai válasz, majd arra újabb a túloldalról, és végül lefedik egymás teljes kereskedelmi fogalmát a vámokkal.

Ez elég rosszul hangzik, így ma már a befektetők is ennek szellemében járnak el: adnak, amit érnek. A kínai indexek 1,76 százalékkal kerültek lejjebb, a főbb európai piacok egy-másfél százalékkal esnek.

A BUX egy darabig próbált ellenállni a nyomásnak, és csak mérsékelten gyengült, de aztán erősödött az eladói nyomás, és már egy százalék fölötti a mínusz, az index kevéssel 35 ezer pont alá esett. A Mol 1,7 százalékot gyengül 2660 forintig, az OTP 1,4 százalékot 9880 forintig, a Richter viszont az elmúlt két nap nagy esése után tartja magát 4850 forint körül, ahol újabb komoly támasz szint húzódik.

Amerikában tegnap még zajlott az emelkedés, az S&P 500 index ki is került abból a szűkülő csatornából, amelyben február óta mozgott így, a bő 9 éves emelkedő trend teljesen sértetlen. Ismét felmerül a kérdés, hogy ma a kereskedelmi háborús hatás eléri-e az amerikai piacot, vagy nyitás után ledolgozza az esést, ahogy mostanában szinte mindig.

S&P 500

A forint a tegnap reggeli ijedelemhez hasonlóan ma délelőtt is gyengülni kezdett, eddig kisebb mértékben, 324,60 körül van az euróhoz képest.

Euró/forint

Ma esik az olajár: a WTI 73,47 dollár, a Brent 77,30, utóbbi majdnem két százalékkal lett olcsóbb tegnaphoz képest.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG