6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Három hónapja nem látott alacsony szintre estek a világpiaci kőolajárak, ami azzal kecsegtet, hogy a hazai üzemanyagárak a pénteki csökkenés után még lejjebb is mehetnek. Még úgy is, hogy a forint erősödése megállt, például az euróval szemben nem tudta áttörni a 350-es lélektani szintet, ami a külföldre készülőket lombozhatja le. A hazai részvényindex is csökkenéssel nyitotta a csütörtöki, az augusztus 20-ai ünnep miatt utolsó e heti kereskedési napot, ám ez szinte felfogható természetes korrekciónak, miután a BUX szerdán újabb történelmi rekordot állított fel.

Mint arról beszámoltunk, péntektől csökkennek a hazai üzemanyagárak, a benzin literje átlagban bruttó 3, míg a gázolajé 2 forinttal kerül kevesebbe. Ennek oka, hogy a jegyzéseket befolyásoló tényezők kedvezően alakultak: az északi-tengeri Brent fajta olcsóbbodott, s a forint is tudott erősödni a dollárral szemben. 

Az elmúlt huszonnégy óra kőolaj-világpiaci fejleményei pedig azzal kecsegtetnek, hogy a jövő héten még a péntektől érvényesnél is kevesebbet kell majd fizetni a kutakon. A Brent ugyanis csütörtökön délelőtt 11 óráig már közel 3 százalékkal került lejjebb, így a 69 dollár feletti szintről egészen a 66 dollárig ereszkedett. 

Az olajárak annak ellenére csökkentek, hogy tegnap az amerikai energiahatóság, az EIA is megerősítette, hogy jelentősen, 3,2 millió hordóval mérséklődtek az amerikai készletek az elmúlt héten – hívja fel a figyelmet a KBC Equitas a ma reggeli hírlevelében. Hozzátéve: „a tényadat az előzetes várakozás duplája volt, így nagyobb meglepetésnek tekinthető a kőolajkészletek csökkenése.”

Igaz, eközben a forint gyengült, a dollárral szemben például a 299-es szintről ismét a 300-as fölé ugrott, csütörtök délelőtt 11 magasságában 300,58 forinton állt. Ám ez a fél százalékos mérték nem akkora, ami ellensúlyozhatná a Brent zuhanását.

A fentiekből egyúttal már következtetni lehet arra, hogy hazai fizetőeszközünknek az euróval szemben sem sikerült áttörnie a 350-es kritikus szintet, sőt attól csütörtök délelőtt közepén már több mint egy egységgel eltávolodott, egy euróért 351,25 forintot kellett leszurkolni.

Az újabb történelmi rekord után jött a korrekció. Fotó: Privátbankár
Az újabb történelmi rekord után jött a korrekció. Fotó: Privátbankár

Az újabb, szerdai történelmi rekorddöntés (52 288,87 pont) után a hazai részvényindex is lefelé vette az irányt, csütörtök délelőtt több mint 1 százalékos mínuszban tanyázott. Leginkább az OTP több mint 2 százalékos hátraarca miatt, de a másik három blue-chip árfolyama is pirosban állt: a Mol 1,5, a Richter 0,8, míg a Magyar Telekom 0,5 százalékos mínuszt halmozott fel a kereskedés első órájában.

Itt nézheti meg, hogyan teljesítenek részvényei >>

Ezen árfolyamcsökkenések ezúttal a külföldi hatásoknak tudhatók be. Nevezetesen annak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán megjelent kamatdöntő ülési jegyzőkönyvéből kiderült, a jegybankárok többsége már idén csökkentené az eszközvásárlási programját. 

„Szerintük a célok nagy részét elérték és itt az ideje csökkenteni a programot. Az inflációról is vita alakult ki, voltak, akik annak adtak hangot, hogy fennáll a kockázata, hogy 2 százalék alá fog visszaesni az ideiglenes felfutás után az infláció. A döntéshozók a munkaerőpiac rövid- és középtávú kilátásaival kapcsolatban is számos bizonytalanságot látnak, különösen a vírus munkaerőpiaci harásai miatt” – olvasható az Equilor Befektetési Zrt. csütörtök reggeli hírlevelében.

Erre az eshetőségre zakóztak már a szerdai kereskedés során a vezető amerikai részvényindexek viszonylag méreteset, az S&P 500 és a Dow Jones 1,1-1,1, míg a Nasdaq Composite 0,9 százalékot. Ez ragadt át a csütörtökön kinyitott börzékre. A főbb ázsiai börzebarométerek közül a legnagyobb, 2,5 százalék körüli mínuszt a hongkongi szenvedte el, a japán Nikkei 1,1 százalékost, míg a sanghaji index megúszta mintegy 0,6 százalékos bukóval. A nyugat-európai indexek mindegyike 1 százaléknál többet veszített értékéből a kereskedés első óráiban, a frankfurti DAX 1,04, míg a londoni FTSE 1,6 százalékot, sőt a párizsi CAC-40 vesztesége a 2 százalékot is meghaladta.

Friss árfolyamokat itt talál >>

A Fed-jegyzőkönyvből kiolvasható monetáris szigorítás a dollárt erősítette, így nem csoda, hogy az azzal általában ellentétesen mozgó menedékeszközök, a nemesfémek árfolyama is csökkent. Az aranyé kevésbé, 0,15 százalékkal, 1782 dollárra, míg az ezüst már jelentősebben, 0,7 százalékkal, megközelítve a 23 dolláros szintet.

Rossz hír az új Toyotákra váróknak

A vállalati hírek az emelendő ki, ami a Toyota-autóvásárlást tervezőket szomoríthatja el, késztetheti hosszabb várakozásra. A világ legnagyobb személygépkocsi-előállítója ugyanis azt jelentette be, hogy a chiphiány miatt szeptemberben 40 százalékkal csökkenti a gyártást. Ez azt jelenti, hogy a tervezettnél 400 ezerrel kevesebb, félmillió autó gördülhet ki tőle.

Kirobbanó erőben a Masterplast

Zárjuk azonban pozitív hírrel az e heti pénz- és tőkepiaci beszámolóink sorát, ráadásul egy hazai fejleménnyel. A Masterplast Nyrt. ugyanis újabb erős negyedéves tőzsdei gyorsjelentést tett közzé. Eszerint az építőipari cég nettó árbevétele az idén április-június között több mint dupla annyi lett, mint 2020 azonos – igaz, a koronavírus-járvány első hulláma által terhelt – időszakában, míg profitja 245 százalékkal lett magasabb. Ezek a cég történetének legerősebb negyedéves számai. Amelyekhez az Equilor elemzése szerint az új német gyártócég és a tavaly decemberben indult védőruha-forgalmazás is hozzájárult. A legfontosabb piacán, Magyarországon két és félszeresére ugrott a forgalom, de az exportja is megduplázódott, a felvásárlás miatt már külön soron megjelenő Németországban pedig még nagyobb volt a kiugrás, ott a hétszeresére nőtt. Az összes fő termékcsoport eladása jelentősen emelkedett, de különösen az ipari alkalmazásba sorolt termékeké – köztük az egészégügyi és védőruháké is –, az ezek értékesítéséből származó bevétel a nyolcszorosára ugrott. Ráadásul a vezetőség a nyakunkon lévő negyedik hullám ellenére változatlan optimista, amelynek zálogai az állami támogatások, ezek hajtják fel ugyanis a Masterplast megrendeléseit.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42660 41700 43450 +2,18% 42650 42660 13 262 152 320 HUF 2026-11-04 14:19:35
MOL 5120 5040 5140 +1,39% 5105 5110 2 066 952 895 HUF 2026-11-04 14:18:41
MTELEKOM 2904 2886 2950 -0,89% 2902 2906 912 696 944 HUF 2026-11-04 14:19:05
RICHTER 13010 12910 13120 +0,08% 13010 13020 1 349 136 560 HUF 2026-11-04 14:17:02
OPUS 205 194 211 +4,17% 202 204 35 517 794 HUF 2026-11-04 13:56:55
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Félidőben meglódult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 12:32
A BUX 1,9 százalékos emelkedésben, 148 851 ponton. 
Részvény / Deviza / Áru Eladói nyomás alakult ki a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:23
Csökkenéssel indulat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Demokrata vihar előtti csendben zártak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:44
A jelentős Demokrata győzelem előtti kereskedésben, vegyesen teljesítettek az amerikai tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru A forintot nem viselte meg Trump kirohanása
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:51
A forint nem reagált érdemben az amerikai választási eredményekre. 
Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG