2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Sokáig kivártak a tőzsdék Yellen beszéde előtt, majd úgy maradtak, alig volt valami mozgás. A magyar piac viszont folytatta menetelését, sőt még gyorsult is. Az euró/forint végre benézett kicsit 308 alá, az olaj megint drágult. A cseheknél bankadó készül, a koronával is történhet valami az idén.

A nap nagy részében elbizonytalanodó, stagnáló tőzsdeindexeket lehetett látni Európában, és a nap végére sem javult sokat a helyzet. A francia és brit, holland vagy belga indexek 1-2 ezrelékkel mozdultak csupán, különböző irányokba, a német DAX pedig még ennyire sem tudott. Este hat után nem sokkal az USA-ban az S&P 500 és a Nasdaq is rezzenetlen volt, a Dow Jones 0,1 százalékkal emelkedett.

Nap közben a piacok főleg arra vártak, hogy Janet Yellen Fed-elnök végre megszólaljon. Ez meg is történt, és a kamatemelési várakozásokat erősítette, óvott az emelés túlzott halogatásától. Ez erősítette a dollárt, de a részvénypiacokat nem mozgatta meg. Európában kijött egy eléggé rossz ZEW-konjunktúraindex. Némi izgalmakat az Opel PSA-nak (Peugeot) való eladásáról szóló hírek okoztak.

Itthon a BUX index 1,1 százalékkal tovább száguldott tovább, új történelmi csúcsra, jórészt az OTP-nek és a Richternek köszönhetően. A bankpapír 1,4 százalékkal 9226 forintra, a gyógyszergyár 2,3 százalékkal 6640-re drágult. A Mol 20 455 forintos ára csak minimális erősödést takar, a Telekom két forinttal 519-re drágult.

A forint kissé erősebb lett, 308,10 forinton állt este az euró. De ma már végre benézett rövid időre 308 alá is az árfolyam. Szerényebb, fél százalék körüli mértékben erősödött a kőolaj árfolyama a hétfői esés után.

Az Aegon Alapkezelő blogja a cseh koronával kapcsolatos spekulációkról írt, ahol a svájci frankhoz némileg hasonlóan az árfolyamküszöb eltörlése várható. Mivel azonban mindenki erre számít, bekövetkezése esetén akár ellentétes ármozgás is jöhet, mint amire spekulálnak.

Vannak, akik a kockázatok miatt úgy akartak korábban a cseh koronára spekulálni, hogy például cseh részvényeket vettek, mint bankpapírokat. Nekik rossz hír, hogy Csehországban bankadót szándékoznak bevezetni. Erről az Equilor blogja írt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41750 41110 42200 -0,24% 0 0 11 510 135 430 HUF 2026-11-03 17:06:17
MOL 5050 4942 5065 +2,02% 0 0 6 188 456 823 HUF 2026-11-03 17:12:04
MTELEKOM 2930 2860 2930 +1,88% 0 0 1 085 639 684 HUF 2026-11-03 17:07:18
RICHTER 13000 12840 13070 0,00% 0 0 2 603 442 380 HUF 2026-11-03 17:05:52
OPUS 196 190 196 +2,50% 0 0 9 283 966 HUF 2026-11-03 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A csepergő eső sem mosta el a forintot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 19:10
Vegyesen alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Két legény volt talpon ma a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:52
A Mol és a Magyar Telekom húzta fel a BUX-ot – mondta Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője kedden az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,42 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 146 075,44 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Fittyet hánytak az amerikai tőzsdék a félidős választások reggelére
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:23
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Hasítanak a Mol-papírok
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,85 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Kíméletlen mészárlás: ilyen súlyos csapás rég nem érte az aranyat és az ezüstöt
Czwick Dávid | 2026. november 3. 14:28
Amíg Ön őszi szünetre vonult, vagy éppen halloweeni mulatságban töltötte az idejét, addig megnyílt a föld az árupiacon, amit főleg a nemesfémek szenvedtek meg. Az arany unciánkénti világpiaci ára kőkeménynek hitt szintet bukott el, de az ezüst még rosszabbul járt. Utóbbi piacán ráadásul egy vészjósló mutató is bejelzett. De elérték-e a gödör alját a legfontosabb nemesfémek? Vagy újabb lejtmenetre kell készülni? Ezekre is keressük a választ.  
Részvény / Deviza / Áru Gyanúsan nagy a csend a pesti kereskedők körében
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:54
Forgalom is alig volt a Budapesti Értéktőzsde keddi kereskedési napjának első félidejében.
Részvény / Deviza / Áru Mentőövet dobtak az ipari óriások tegnap Amerikának
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 08:38
Újabb gyatra napot tudtak le a tengerentúli piacok, csak a Dow Jones erősödött.
Részvény / Deviza / Áru Nem lesz jobb a kedve, ha rápillant a forintra – ennyit ér kedd reggel
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:53
Így változott este óta a helyzet a bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az Apple, újabb rekord miatt dörzsölheti markát a cég
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:04
Rendkívüli eredményekről jelentett a világ egyik legértékesebb techcége. 
Részvény / Deviza / Áru Helyrehozza-e a Tisza kormány az előd-kormányok húsz éves jogsértését?
Zelei Béla | 2026. november 2. 18:53
A 2027-es költségvetési tervek megismerése után sem felhőtlen a kárpótlásijegy-tulajdonosok öröme.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG