4p

Átlagkeresetből is felvehető a maximális hitelösszeg, de a szakértők szerint nem biztos, hogy ez jó ötlet.

A KSH legfrissebb, 2025. júliusi kereseti adatai szerint a nettó átlagkereset 479 500 forintra emelkedett. Ebből a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adósságfék-szabályozása szerint 10 éves vagy hosszabb kamatperiódusú jelzáloghitel esetében a jövedelem legfeljebb 50 százaléka, vagyis 239 750 forint fordítható hiteltörlesztésre. A money.hu szakértői azt vizsgálták, mekkora Fix 3 százalékos lakáshitelt engedhet meg magának egy átlagbérrel rendelkező hitelfelvevő.

A számítások szerint akár 50 millió forintos Fix 3 százalékos hitel is elérhető, hiszen a legkedvezőbb banki ajánlat havi törlesztőrészlete 234 244 forint 25 éves futamidő esetén – ez éppen belefér az átlagjövedelem 50 százalékos korlátjába. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy az MNB-szabály a teljes hitelállományra vonatkozik, vagyis más hitelek (például személyi kölcsön, áruvásárlási hitel, folyószámlahitel és hitelkártya) törlesztését is figyelembe kell venni a maximális hitelösszeg megállapításánál.

Bár a számok ezt lehetővé tennék, a money.hu szakértői óvatosságra intenek: nem célszerű a jövedelmet a maximumig megterhelni. A támogatott hitel ugyan kedvező konstrukció, de hosszú éveken keresztül fix havi kötelezettséget jelent.

Adóstárs bevonásával ugyanakkor akár jelentősen rövidíthető a hitel futamideje. A Fix 3 százalékos hitel esetében a jogszabályban meghatározottak szerint házastárs vagy szülő lehet a hitelben adóstárs. Egy kétkeresős, átlagjövedelemmel rendelkező család esetében például az 50 millió forintos hitel egy rövidebb, 20 éves futamidővel havi 274 453 forintos törlesztést jelentene, ami az összjövedelem mindössze 29 százaléka. 15 éves futamidő mellett a törlesztő 342 642 forint lenne, ami továbbra is biztonságosnak tekinthető (36 százalékos jövedelemterhelés), de a futamidő lerövidítése révén jóval gyorsabb adósságrendezést tesz lehetővé, ami a visszafizetendő összeget tekintve sokmilliós megtakarítást eredményezhet.

 

Amivel még a vásárlás előtt érdemes tisztában lenni, hogy a bankok gyakorlatában az MNB által megengedett maximális finanszírozási arány (80 százalék hitel, 20 százalék önerő) nem mindenhol és nem minden ingatlanra elérhető, még akkor sem, ha az adós jövedelme egyébként elbírná a nagyobb hitelt. A két – jövedelmen túli – legfontosabb tényező, ami a gyakorlatban alkalmazott finanszírozási arányt meghatározza, az a lokáció, illetve az ingatlan hitelbiztosítéki értéke.

Az Otthon Start program keretében elérhető FIX 3 százalékos lakáshitel lakásvásárlás esetén ugyanakkor akár 10 százalék önerővel is igénybe vehető. Azonban a támogatott hitel 10 százalék önerő melletti igényléséhez az 50 százalékos tulajdoni hányad sem megengedett meglévő lakóingatlanban. Hiszen bár az Otthon Start Program szabályai még megengednék, de az – elsőlakás-vásárlókra vonatkozó -  jegybanki önerő-szabály már kizárja az 50 százalékos tulajdoni hányadot. Ráadásul a megengedőbb önerő-elvárásnak további banki feltételei vannak, amiket teljesíteni kell. Vagyis nem tudja bárki 10 százalékos önerővel felvenni a kamattámogatott lakáshitelt sem.

“Az Otthon Start Program keretében elérhető lakáshitel kamata az állami kamattámogatásnak köszönhetően a futamidő végéig fix 3 százalék. Gyakran félreértésre ad okot, hogy a banki konstrukciók 5 éves kamatperiódusúak, azaz a hitel ügyleti kamata ötévente változtatható meg. Megváltozása esetén azonban az állami kamattámogatás mértéke is úgy módosul, hogy a hitelfelvevő számára továbbra is fixen ugyanakkora maradjon a kamat a futamidő végéig, ami egyenlő törlesztőrészleteket jelent havonta”

– tette hozzá Garam Dániel, a money.hu szakértője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:50
Egyeztetést tart hétfőn a kormány a hazai üzemanyagellátás helyzetéről az iparág szereplőivel, köztük a Független Benzinkutak Szövetségének képviselőivel – erősítette meg a tárca és a szövetség.
Személyes pénzügyek Megússza a pénztárcánk a hétvégi kirándulást: nem változik a tankolás ára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 17:49
Nem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás a hétvégén, így szombattól a benzin és a gázolaj ára is változatlan marad. A csütörtöki áremelés egyelőre nem gyűrűzött be a kiskereskedelmi árakba.
Személyes pénzügyek Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
Herman Bernadett | 2026. július 21. 05:44
Történelmi csúcson jár a hazai készpénzállomány. A lakosság kedvenc címlete a 20 ezres, minden második bankjegyen Deák Ferenc portréja szerepel. A készpénzállomány folyamatos megújítása évente 18-20 milliárd forintba kerül az országnak. 
Személyes pénzügyek A hullazsákon nincsen zseb – haljunk meg inkább egy fillér nélkül?
Eidenpenz József | 2026. július 20. 14:29
A hagyományos befektetési tanácsadók azt javasolják, takarékoskodjunk agresszíven idős napjainkra, hogy ne szenvedjünk majd semmiben sem hiányt. Egy újabb iskola képviselői szerint viszont inkább addig is éljünk folyamatosan jól, ne takarékoskodjunk túl sokat sem. Mert annak sincs értelme, hogy felhalmozzunk egy vagyont, amit aztán már el sem tudunk költeni. Melyik iskolának van igaza?
Személyes pénzügyek Vigyázni kell az ingyenesnek hirdetett bankszámlákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:42
Egyáltalán nem biztos, hogy a 0 forint az tényleg nulla forint.
Személyes pénzügyek A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a hasznos funkciót
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:41
Régóta hiányzott ez a funkció az alkalmazásból.
Személyes pénzügyek Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 07:58
Hiába a kamatvágások, a bankoknál továbbra is röpködnek a 6-8 százalékos kamatok. De vajon meddig?
Személyes pénzügyek Vigyázzon! Már az állampapírjaira is fáj a kibercsalók foga
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 11:44
A jegybaknak kellett figyelmeztetnie az egyre mohóbb tolvajok miatt.
Személyes pénzügyek Akkora hitelt vesznek fel a magyarok, mint még soha
Privátbankár.hu | 2026. július 14. 09:18
Vajon mindenki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér? Repkednek a rekordok.
Személyes pénzügyek Nem tudott fizetni? Akadt egy kis gond a bankkártyákkal
Privátbankár.hu | 2026. július 8. 11:38
Az OTP kártyáit technikai probléma érintette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG