3p
A román biztosítási piac 30 százalékát adó három céggel szemben zajlanak vizsgálatok - van ahol a tőke tűnt el, máshol átverték az államot és a tulajdonosokat is. Egyesek szerint az egész biztosítási piac összeomolhat az esetleges csődök miatt - tudósít a Napi Gazdaság

Újabb biztosítási botrány robbant ki a napokban Romániában - tudósít a Napi Gazdaság. A hír szerint az Omniasig biztosító vezérigazgatóját és negyven regionális vezetőjét azzal gyanúsítják, hogy több mint egymillió lakásbiztosítási kötvényt hamisítottak. A bukaresti hatóságok szerint a biztosítónál bevett szokássá vált, hogy a lakásbiztosításokat nem regisztrálták és nem jelentették a biztosítási felügyeletnél. Kárigény esetén a szerződést utólag vezették be a rendszerbe, a kárt kifizették, elkerülve, hogy a károsultak panaszt tegyenek a cég ellen. A megoldással a román államnak, illetve a Vienna Insurance Group (VIG) anyacégnek okozott kár több millió euróra tehető. A pénzügyi szervezetek felügyelete (ASF) jelezte: az ügyfeleket nem éri kár, a megvásárolt kötvények érvényesek.

Romániában minden ingatlanra kötelező biztosítást kötni, amelynek az ingatlan értékétől függő 10−20 eurós díját a biztosítótársaságoknak egy a természeti katasztrófák okozta károk enyhítésére létrehozott alapba (PAID) kell utalniuk.

 

Az Omniasig-botrány rövid időn belül a második Romániában, a Privátbankár.hu is folyamatosan tudósított a Magyarországon fióktelepként működő Astra biztosító körüli botrányról, arról, hogy kiderült: a társaság szándékosan 40 százalékkal alábecsülte a biztosítási kockázatokat és erre alapozva a szükségesnél jóval alacsonyabb fedezettel működött. Az ASF 70 millió lej (egy euró 4,43 lej) azonnali tőkeinfúzióra kötelezte az Astrát, további 420 milliót pedig az év végéig kell a részvényeseknek előteremteniük.

A sornak még nincs vége: a felügyelet a napokban a Carpatica biztosítót is górcső alá vette, és arra szólította fel a januárban korrupció vádjával letartóztatott Ilie Carabulea román üzletember tulajdonában lévő céget, hogy húsz napon belül nyújtsa be a vállalat anyagi konszolidálására vonatkozó tervet.

Egyes szereplők a román biztosítási szektor bedőlésétől tartanak, tekintve, hogy a három érintett vállalat a teljes román piac 30 százalékát uralja, közülük az Astra a legnagyobb, 2013-ban közel 1,1 milliárd lej bevétellel, az Omniasig a harmadik 880 millióval. A Carpatica tavaly mindössze közel 400 millió lej értékben kötött szerződést, a növekedés dinamikája azonban több mint 60 százalékos volt - írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Érkeznek a nyugdíjak: itt a májusi rend
Privátbankár.hu | 2026. május 11. 06:44
Múlt hónapban is volt eltérés a szokásos ütemezéshez képest.
Személyes pénzügyek Sorban állnak a magyarok a bankokban: mindenki hitelt akar
Herman Bernadett | 2026. május 6. 18:59
Soha nem látott mennyiségű lakáshitel és személyi hitel kelt el márciusban. 
Személyes pénzügyek Jön a Tisza-kormány és a vagyonadó, mi lesz a magyar milliárdosokkal?
Herman Bernadett | 2026. május 6. 16:14
Az egész világ árgus szemekkel figyeli, sikerül-e Magyar Péterék terve a vagyonadóval kapcsolatban. Sok sikertelen próbálkozás volt már a világban, de jól is meg lehet oldani a problémát. 
Személyes pénzügyek Térképen kereshetők az átlagos magyar nyugdíjak – mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 08:07
Interaktív térképre vitték a fontos számokat.
Személyes pénzügyek Bajba kerülhetnek a babavárósok és a kamatstoposok júliustól
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 17:28
A sokszor meghosszabbított kamatstop és a babavárósok számára meghosszabbított türelmi idő is lejár június végén. Mi vár az érintett családokra? Erről beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában. 
Személyes pénzügyek Hoppá! Ingyenessé vált ez a fizetős strand
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:13
Május elsejétől lett ingyenes a számtalan szolgáltatást kínáló fürdőző hely.
Személyes pénzügyek Lassan vége a jó világnak, jön a drágulás a bankoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:34
Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
Személyes pénzügyek Sok dúsgazdag magyar hátat fordított az államnak, és külföldre vitte a pénzét
Herman Bernadett | 2026. április 29. 14:24
A magyarok sokat takarítanak meg. Tavaly azok váltottak vissza több állampapírt, akiknek sok pénzük volt. A megtakarítások fele devizába került, és sokan fektettek külföldi eszközökbe. 
Személyes pénzügyek Hízik – egyre többet fizetnek be a nyugdíjpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 13:46
Új csúcs látszik ezen a fronton, de a lemorzsolódásnál is javulást tapasztaltak.
Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG