Ha az a kérdés, ki volt a világtörténelem legvéresebb kezű tömeggyilkosa, a legtöbben elsőként Hitler, esetleg Sztálin nevét mondanák. Ha azonban az áldozatok számát nézzük, akkor ők a fasorban sincsenek egy szerény kinézetű amerikai vegyészmérnökhöz, Thomas Midgley Juniorhoz képest. Midgley ugyanis – bár feltehetően nem tudatosan – minimum több tízmillió ember haláláért felelős, és az a kétes dicsőség is a nevéhez fűződik, hogy két egymástól független környezeti katasztrófát is rászabadított a világra.
Kopogós probléma
Az 1910-es évek végén az egyre látványosabban fejlődő autóipar egyik fő problémája a motorok kopogása volt. Ez a jelenség akkor lép fel, amikor az üzemanyag és a levegő keveréke a hengerben az összenyomás következtében előbb robban be, mint kellene. Ennek számos rossz hatása van: kellemetlen hang, csökkenő teljesítmény és a motor alkatrészeinek fokozottabb elhasználódása, majd meghibásodása.
A kopogás elkerülése tehát fontos célkitűzése volt az autógyártóknak. A cél az volt, hogy valamilyen módon megemeljék a benzin oktánszámát, azaz azt a nyomást és hőmérsékletet, amelyen az üzemanyag magától begyullad. Erre a „tiszta” megoldás az lett volna, ha tovább finomítják a benzint, csakhogy ez nagyon megdobta volna az üzemanyagárakat, ezért inkább valamilyen adalékanyag hozzáadásával igyekeztek megoldani a problémát.
Létező megoldásként felmerült, az alkohol (etanol) belekeverése az üzemanyagba. Csakhogy ebből rengetegre lett volna szükség: nagyjából 10 százalékos arányban kellett volna a benzinhez keverni, így ez sem lett volna olcsó mulatság. De ami ennél is fontosabb: ezt a már ismert eljárást nem lehetett volna szabadalmaztatni, ezáltal pénzt keresni vele.
A General Motorsnál dolgozó Thomas Midgley Junior vegyészmérnök tehát tovább kísérletezett. Szinte minden belekevert a benzinbe, ami eszébe jutott: a fél periódusos rendszert, de még vajat is. A tellúr nevű anyag még működött is, csakhogy olyan büdös volt, hogy Midgleyt a felesége hónapokra a pincébe száműzte, mert semmilyen csutakolással nem tudta levakarni magáról a szagot.
Fotó: Wikimedia
De aztán Midgley megütötte a főnyereményt. 1921-ben, öt év kísérletezés után rátalált az ólomra. Az ólom hatékonyan megszüntette a kopogást, könnyen elérhető volt, nem volt büdös, és csak egy ezreléknyi mennyiségben kellett az üzemanyaghoz keverni a megfelelő hatás érdekében.
És ez nem csak képletesen volt főnyeremény. Midgley rögtön azzal hívta fel a főnökét, hogy ezzel „akár 200 millió dollárt is kereshetünk” (ez mai értéken nagyjából 3 milliárd dollárnak, azaz szűk ezermilliárd forintnak felel meg). Szabadalmaztatták is gyorsan az eljárást, és a szándékosan megtévesztő, az ólomtartalomra véletlenül sem utaló Tetraethyl néven dobták piacra, miután az Egyesült Államok legnagyobb vállalatai közül három, a General Motors, DuPont és a Standard Oil közösen létrehozta a gyártásra és forgalmazásra az Ethyl Corporationt.
1923-tól az Ethyl iránti kereslet kilőtt. Csakhogy volt egy kis probléma. Az ólom ugyebár mérgező anyag. Ezt tragikus módon bizonyította, hogy az Ethyl új gyártóüzemében két hónap alatt több tucat munkás kapott ólommérgezést, öten bele is haltak. De Midgley nem tágított. Nyilvános demonstráción öntött Tetraethlyt a kezébe, majd egy teljes percig lélegezte be a gőzét, hogy bizonyítsa, az anyag ezzel az ólomkoncentrációval ártalmatlan.
Nincs biztonságos koncentráció
De nem az. Az ólom kis mennyiségben is veszélyes, ráadásul felhalmozódik a szervezetben, a kalcium helyére a csontokba is beépül, így még hosszú évekkel később is mérgez. Kifejezetten káros az agyra nézve, ahol gátolja bizonyos jeladó vegyületek működését. A gyerekekre különösen veszélyes, tartós tanulási nehézségeket és viselkedészavarokat okozhat.
És bár a pontos hatásmechanizmus nem, az ólom mérgező mivoltának ténye évszázadok óta ismert volt. Midgleyéket tudósok, közegészségügyi szakemberek és orvosok is figyelmeztették a TetraEthyl veszélyeire, de az aggodalmakat lesöpörték azzal, hogy ez a kis mennyiségű ólom egyszerűen eloszlik majd a levegőben, az emberi szervezetben pedig nem okoz károsodást.
Az Ethyl Corporation finanszírozta kutatások azt mutatták ki, hogy felnőtteknél 80, gyermekeknél 60 mikrogramm ólom egy deciliter vérben még nem okoz semmilyen problémát – és ez az irányelv egészen 1980-ig érvényben volt, miközben egyre nyilvánvalóbb lett, hogy semmi köze a valósághoz.
Ahogy az autózás az Egyesült Államokban és globálisan is egyre inkább elterjedt, az ólmozott benzin is hódító útra indult, és a következő évtizedekben autók milliói égették naponta literszámra az adalékolt benzint.
Ennek hatását sokáig nem mérték fel, és a vádakra a Standard Oil által fizetett tudósok tanulmányai azzal válaszoltak, hogy az ólom a természetben jelen lévő anyag, így ebben a kis koncentrációban nem káros az emberekre.
Azonban egy kormeghatározással foglalkozó vegyész, Clair Cameron Patterson az ötvenes években elkezdett azzal foglalkozni, hogy kiderítse, tulajdonképpen mennyi ólom is van jelen a természetben, illetve mennyivel emelkedett ez a mennyiség a modern ipar tevékenysége és az ólmozott benzin égetésének hatására.
Kutatásai bebizonyították előbb azt, hogy a légköri ólomszennyezés igenis kimutatható, globális hatásokkal jár, az óceánok felső vízrétegeiben például tízszerese az ólom koncentrációja az alsóbb, még érintetlenebb rétegekhez képest.
Az igazán megdöbbentő eredmény viszont akkor jött, amikor összehasonlította egy kortárs amerikai és egy korábban, a légköri ólomszennyezéstől megkímélve élt ember csontjainak ólomtartalmát. Nagyjából százszoros különbségre számított, de ezerszeres emelkedést talált.
Más tanulmányok kimutatták, hogy az ólom már nagyon kis mennyiségben is mérgező, és a kisgyerekek fogainak vizsgálata azt is bebizonyította, hogy egyértelmű összefüggés van a szervezetben mért magasabb ólomkoncentráció és a tanulási nehézségek, viselkedési problémák és egyes betegségek gyakoribb előfordulása között.
A tudomány mai állása alapján gyermekek esetében egész egyszerűen nincs olyan, hogy „biztonságos”, tehát nem ártalmas mennyiségű ólom. Az új kutatások szerint már 5 mikrogramm/deciliter koncentráció is kimutatható, átlagosan mintegy 6,5 százalékos visszaesést okoz az intelligenciaszintben.
Több százezer halott – évente
A tudósok szerint az ólom állhat az egyéb okokra vissza nem vezethető értelmi fogyatékosságok kétharmada mögött. Egy 2022-es tanulmány szerint az Egyesült Államok akkori lakosságának fele, 170 millió ember volt kitéve gyerekkorában az egészségügyi határértékeket jelentősen meghaladó ólomkoncentrációnak. Az 1951 és 1980 között születettek pedig különösen érintettek.
A globális, kollektív ólommérgezés kimutathatóan csökkentette a világ népességének átlagos intelligenciaszintjét is. Azt is kimutatták, hogy az Egyesült Államokban 1970-es és az 1990-es évek között látványosan emelkedett a bűnözés, majd hirtelen csökkenni kezdett. Ez a grafikon szinte tökéletes tükörképe a gyerekkorban a vérben mért ólomszintnek – csak éppen húsz évvel eltolva. Véletlen egybeesés? Ha igen, ez más országokban is jelen van, és kutatások igazolták, hogy a magas ólomszint korrelál az antiszociális viselkedési formák előfordulásával.
De ennél közvetlenebb módon is ártott az ólom. Egy 2018-as tanulmány szerint az ólomszennyezés csak az Egyesült Államokban évi 250 ezer szív- és érrendszeri megbetegedés okozta halálesettel hozható összefüggésbe. Ha az egész világra vetítjük ki a számokat, ez több tízmillió ember idő előtti halálát jelentheti.
Fotó: Wikimedia
És ugyan az ólmozott benzint az egyre nyilvánvalóbb veszélyessége miatt a nyugati világban az 1980-as évektől elkezdték kivezetni, de például az uniós szintű betiltása is csak 2000-ben történt meg – Magyarországon 2004-ben adták el az utolsó liter ólmozott benzint. A világon Algériában történt meg utoljára a teljes kivezetés, 2021-ben.
Ez pedig azt is jelenti, hogy még messze nincs mögöttünk ez a probléma. A mai becslések szerint az ólomszennyezés 5-900 ezer ember halálát okozza évente a világon, és 800 millió gyereknek magasabb a vérólomszintje az 5 mikrogramm/deciliteres értéknél.
Mindez persze nem kizárólag Midgley „műve”, ipari eljárások, ólomtartalmú akkumulátorok és más tényezők is vannak mögötte, de egy jó része bizony az ólmozott benzinre vezethető vissza. Nehéz lenne pontos számot mondani arra, hogy hány embert „ölt meg” Midgley találmánya, de ha elkezdjük számolgatni, nagyon gyorsan túlszaladunk a Holokauszt vagy a sztálini terror millióin.
És még az ózonpajzsot is kilyukasztotta
És Midgley pályafutása ezzel nem ért véget. Sikeres munkája után a mérnököt áthelyezték a GM háztartási gépekkel foglalkozó részlegére, ahol azzal bízták meg, találjon egy a korábbiaknál biztonságosabb hűtőgázt a fridzsiderek számára. És ő 1928-ban meg is találta a megoldást: a fluor-diklórmetánt, amelyet aztán Freonként hoztak forgalomba, és a hűtőgépeken kívül hajtógázként is hamar népszerű lett.
A freon valóban nem mérgező és nem gyúlékony, mint a korábbi alternatívák, csakhogy ugyebár lebontja az ózont, és ezzel súlyosan károsította a légkör ózonpajzsát. Ráadásként pedig erőteljesen üvegházhatású gáz is, amely a globális felmelegedéshez is hozzájárult. Használatát 1989-ben tiltották be globálisan.
Midgley tehát egymaga két teljesen külön természeti katasztrófával egyenértékű találmányt is jegyzett. Ha hozzáadjuk a globális felmelegedés és az ózonlyuk következtében kialakult rákos megbetegedések okozta halálesetek és szenvedés egy részét is az ólmozott benzin számaihoz, akkor joggal feltételzhetjük, hogy ez a jóravalónak tűnő amerikai mérnök több halált és pusztítást okozott a világban, mint a történelem legvéresebb kezű tömeggyilkosai.
Bár milliók halála mellett egyetlen haláleset eltörpül, érdemes azért hozzátenni, hogy valószínűleg saját halálát is ő maga okozta. Miután 1940-ben elkapta a járványos gyermekbénulást, Midgley mozgáskorlátozott lett, és kifejlesztett egy szerkezetet saját testének mozgatására. De 1944-ben belegabalyodott a kötelekbe, és megfulladt.
Carolyn Rodrigues Birkett Guyana korábbi ENSZ-nagykövete kapta a legtöbb voksot. 
