Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
4p

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Egy generáció legendája lett, szinte az utolsó énekes fellépte után rögtön, az 1969-es amerikai Woodstock Fesztivál. Ez a ma már nemcsak poptörténelmi, de kulturális szempontból is fontos helyszín idén először lesz hivatalosan is turista célpont. A Bethel Woods Center for the Arts a szokásos koncertnapokon ugyanis újabban szálláslehetőségeket is nyújt.

A hely vonzereje több mint fél évszázad után is felülmúlhatatlan, hiszen annak idején, 1969-ben, úgy hallgatta itt majdnem félmillió ember a világ akkori legmenőbb zenekarait, három napon keresztül, hogy komolyabb botrány vagy baleset nem történt. Ami annak is köszönhető – fogalmaz a Wikipedia – hogy „engedélyezték a kábítószer használatát…” Ennyi embert úgysem lehetett volna megmotozni, a koncertsorozat szabadtéren zajlott, és nem kellett belépőjegyet fizetni.

Woodstock: a legendás fesztivál helyszínén ma már táborozni lehet. Fotó: Bethel
Woodstock: a legendás fesztivál helyszínén ma már táborozni lehet. Fotó: Bethel

Azért Bethelben tartották meg végül a fesztivált, mert Wallkill városa visszavonta a rendezés jogát. Az esős hétvégén, a szabad ég alatt, 32 előadó és zenekar lépett fel a több százezer néző előtt. A hatalmas tömeg kétségbe ejtette a hatóságokat, az eredetileg kivezényelt 800 rendőr mellé is erősítést küldtek, de nem volt rá szükség.

A legenda ma is él, sőt, virágzik. New York-tól körülbelül két és fél óra autóútra, észak-nyugatra található a Bethel Woods Center for the Arts, ami nem tévesztendő össze magával Woodstock városával - amely nevét a gigantikus rendezvény viselte - és amely körülbelül 90 percnyi autóútra van ide.

Luxus glampingek, wi-fivel, terasszal

Azok, akik a nagyobb kényelmet kedvelik, választhatják a helyszíni glampinget, többszintes, luxus szintű, hordozható, könnyen összeszerelhető építményekkel. Ezek áramcsatlakozással és wifivel rendelkeznek, és úgy vannak berendezve, mint egy szállodaszoba. A fedett teraszrészt ülőgarnitúra teszi még kényelmesebbé. A színpadtól és a Bethel Woods-i Múzeumtól mindössze öt perces sétára található táborból nagyszerű kilátás nyílik a környékre.

A vagányabb, a komfortra kevesebbet adó turisták részére az amfiteátrum közelében található füves területen sátrak szolgálnak. De a vendégek hozhatnak saját sátrat is, ez esetben közös a hozzáférés a hordozható vécékhez, kézmosó állványokhoz és zuhanyzókhoz.

Bőven van hely arra, hogy a lakóautóval érkezők komfortosan érezzék magukat, de bérelhetők lakóautók is, amelyek oly népszerűek az USA-ban. Különböző tartalmú lakóautó csomagot lehet vásárolni, és a standard autós kempingek is rendelkezésre állnak. Mindenki hozzáférhet a közeli mellékhelyiségekhez és zuhanyzókhoz, és természetesen itt sem gond a wi-fi.

Kulturális forradalom volt, világsztárokkal

Aki anno részt vett az első Woodstock-i fesztiválon, annak örök emlék marad az a három nap. A világ akkori legnagyobb sztárjai jöttek el, Janis Joplintól Jimi Hendrixig. De fellépett többek között Joan Baez, a Grateful Dead, a The Who, a Creedence Clearwater Revival is. John Lennon is ráállt volna, de egyéb elfoglaltsága miatt végül nem jött el. Sokan hiányolták Bob Dylant is, ő sem volt jelen.

Ez egy megismételhetetlen kulturális forradalom volt, a helyszín része nemcsak a popzene történelmének, hanem az amerikai társadalomnak. A fesztivál eredeti plakátjai ma sok ezer dollárért cserélnek gazdát, mint ahogy minden tárgy is, ami az akkori eseményekhez kötődik.

Lakóautók százai férnek el az óriási területen. Fotó: Bethel
Lakóautók százai férnek el az óriási területen. Fotó: Bethel

Tekintettel a terület kulturális örökség mivoltára, nagy örömünkre szolgál, hogy az országban az első olyan helyszínek egyikeként kínálunk szabadtéri kikapcsolódást, amely történelmünket és a festői tájat élőzenével ötvözi – nyilatkozta Eric Frances, a Bethel Woods Center for the Arts vezérigazgatója a Travel + Leisure amerikai turisztikai napilapnak.

Ma már viszonylag kevesen érkeznek nosztalgiából, de a fiatalok közül is sokan kíváncsiak az ominózus helyszínre. No meg az előadókra, mert ma is tartanak zenei fesztivált.

Több mint 17 éve, hogy a Pavilion Stage amfiteátrum továbbra is fogadja az előadókat. A 2024-es nyári szezonban többek között a Hootie & the Blowfish, Alanis Morisette, Jason Mraz, Train, REO Speedwagon, Limp Bizkit, Hozier, Lynyrd Skynyrd, a ZZ Top és Melissa Etheridge lép fel. Most először nyújtanak szervezetten táborozási lehetőséget a koncertezőknek, bár aligha jut szálláshely mindenkinek. Holott a mai fesztivál jelentősége és látogatottsága sokkal kisebb, mint az elsőé, és ma már jegyet is kell vásárolni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Turizmus Kiderült, hogyan következett be a példátlan halálos baleset
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 12:11
A két kabin közötti kábel szakadása okozta a lisszaboni siklóvasút szerdai balesetét, amely 16 ember életét követelte – közölte az előzetes vizsgálatok alapján a portugál légi és vasúti balesetek kivizsgálásával foglalkozó hivatal (GPIAAF).
Turizmus Erre se számítottunk: Budapest lekörözte a Balatont
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 3. 08:28
Közzétette a KSH a júliusi idegenforgalmi statisztikát.
Turizmus Betiltatnák a turisták egyik kedvencét – ezek a szállások Magyarországon is népszerűek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 16. 16:39
A francia politika a gyerekmentes szállások ellen fordult.
Turizmus Még nem ért vissza a csúcsra a magyar turizmus, vannak biztató és kevésbé biztató jelek is
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 08:06
A jelen trendek alapján 2028-ra lehet meg a Covid előtti szint, de a külföldiek sok pénzt hagynak itt.
Turizmus Kivannak az olaszok az amerikaiakra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 10. 16:28
Az olasz idegenforgalom megérzi az amerikaik távolmaradását is, akik húsz százalékkal kevesebben érkeztek tavalyhoz képest.
Turizmus Bajban a Booking.com – óriási per készül a cég ellen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 8. 16:49
Összefognak az európai szállodák.
Turizmus Hova tűntek a turisták Las Vegasból?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 08:59
Nem mentek annyian eljátszani a pénzüket.
Turizmus Földrengés volt a magyarok egyik kedvenc üdülőparadicsomában
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 17:33
Krétán földrengés volt.
Turizmus Hogyan kerülte el Franciaország a túlzott turizmus elleni tüntetéseket?
Bózsó Péter | 2025. július 20. 10:44
A tavalyi 100 millió látogatóval Franciaország a világ vezető turisztikai célpontja – és olyan jelentős látnivalók, mint a Louvre arra panaszkodnak, hogy a kereslet fenntarthatatlan –, még sincsenek nagy túlturizmus elleni tüntetések úgy, mint Dél-Európa egyes részein.
Turizmus Hotel Gellért: megvan a megállapodás a szálloda és a gyógyfürdő között
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:47
A BDPST Group portfóliójába tartozó DOME Kft. és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) megállapodást kötöttek a Hotel Gellért és a Gellért Fürdő egyes területeinek adásvételéről. A tranzakció célja, hogy a felújításokat követően mindkét létesítmény egymástól függetlenül, ugyanakkor egymást kölcsönösen támogatva működhessen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG