2p
A pótdíjköveteléssel és a lepukkant járműparkkal nem tudnak mit kezdeni a fővárosban, de egyébként szépen szabályosan működik a BKK.

Az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint a BKK gazdálkodásának szabályozottsága, vagyongazdálkodási tevékenysége és a közfeladat ellátását szolgáló vagyon nyilvántartása összességében szabályszerű volt, ám hiányosságokat találtak a pótdíjakkal kapcsolatban. Közölték: a 2010-es 4 milliárdról 2014 végére 19,4 milliárd forintra nőtt a pótdíjkövetelés, s ennek csupán öt százalékát sikerült beszedni.

A BKK szépen szabályosan működik

Horváth Margit felügyeleti vezető a sajtótájékoztatón arról beszélt, a BKK létrehozása, a több mint ezer BKV-alkalmazott átvétele szabályos volt, összességében szabályszerű tulajdonosi joggyakorlást mutattak ki, s noha az első két esztendőben voltak hiányosságok a számvitel szabályozottságában, ezek később már nem jelentkeztek.

A BKV Zrt. mint szolgáltató és a BKK Zrt. mint megrendelő szerződésekben nagyon jól rendezték a kapcsolataikat, és e szabályos szerződések szerint működtek - jelentette ki a felügyeleti vezető, aki szólt arról is: megfelelő szabályozottsággal és az előírásokat betartva tett eleget a nagyprojektek előkészítésével kapcsolatos feladatainak a BKK.

Az eladósodottsággal és a lepukkant járműparkkal nem tudnak mit kezdeni

Ugyanakkor, tette hozzá, azt állapították meg, hogy az új konstrukció ellenére nem sikerült rendszerszinten megoldani a BKV eladósodottságát, bár az ellenőrzési időszak lezárulta után "komoly további kormányzati támogatással szinte lenullázták a hosszú lejáratú hiteleiket".

Közölte, a BKV fejlesztéseinek, azok pótlásainak elmaradása, a járműpark és az infrastruktúra elhasználtsága az ellenőrzött időszakban egyes területeken már szinte a közlekedés biztonságát veszélyeztette, a használhatósági fok javulása 2014-ben, a 4-es metró üzembe helyezésével jelentkezett.

A feltárt problémák miatt megkezdik az érintett társaságok további ellenőrzésének előkészítését - közölte az ÁSZ.

Címkék: Vállalat BKK BKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG