3p
Budapesti Értéktőzsde BÉT50 középvállalati konferenciáján ismertetett BÉT50 nevű kiadványban 50 sikeres vállalatot mutatnak be, amelyek átlagos árbevétele 12,5 milliárd forint.

Átlagos alkalmazotti létszámuk 337 forint volt tavaly, életkoruk átlaga pedig 17 év. Az 50 cég közül a Gránit-Pólus Management Zrt.-t (korábban Trigránit, ingatlanfejlesztő vállalkozás), a Lakics Gépgyártó Kft.-t és a Qualysoft Informatikai Zrt.-t mutatták be.

A konferencián Lakatos Péter, a Videoton Holding vezérigazgatója elmondta, cége, amely főleg elektronikai készülékek, alkatrészek gyártásával foglalkozik, a szakmában Európában a hatodik helyen áll. Független, leginkább Magyarországon és Bulgáriában működik, de húsz más országban is van leányvállalata.

Organikus 200 milliárd

A cég évi 3-4 milliárd forintot költ technológiára és évi kétmilliárd alkatrészt épít be termékeibe. Készít ipari ventilátortól kezdve évi kétmillió háztartási készülékig, takarítógéptől szépségápoló gépekig, három dimenziós printertől, wifi-berendezésig, koncertmikrofontól akkumulátorig, vízórákig rengeteg mindent.

Csak az alkatrészek negyede jön a távol-keletről, a Videoton hozzáadott értéke 30 százalék felett van. A cég stratégiája adaptív, óriási összeget költ beruházásokra. A cég az 1992-es négymilliárdtól a mostani 200 milliárdos árbevételig organikus növekedéssel jutott el.

Jórészt privatizációval

A magyar cégek 90 százalékának gyökerei a vezérigazgató szerint a 70-es, 80-as évek tudásbázisán alapulnak, jórészt a privatizációval keletkeztek. Az új tudásbázis a multiknál alakult ki, a legjobb diákok az egyetemekről oda mentek. Ezekről a multikról keletkeznek leszakadó cégek (spin-offok), amelyekből nagyon sikeres vállalkozások alakulhatnak ki.

A Videoton nincs tőzsdén, és azt sem tudom mondani, hogy arrafelé igyekszünk – mondta Lakatos Péter. A kilencvenes években nagy pénzért lehetett volna a vállalatot tőzsdére vinni, de a dotcom-lufi miatt ez elmaradt. Nagyobb céggel könnyebb tőzsdére menni, ezért a középvállalkozásokat kéne nagyobbra fújni – véli a vezérigazgató. Ugyanakkor nem zárta ki azt sem, hogy cégének tőzsdei tervei legyenek, amint utalt rá, a körülmények állandóan változnak.

4000 kamion

Amit a tőzsde kér, feltételként előír, azt egy magára valamit is adó cég magától is megteszi – mondja Lakatos. A felkészülésre fordított pénz így akkor sem vész el, ha a tőzsdére menetel egyébként elmarad.

Lajkó Ferenc, a tőzsdére nemrég bevezetett Waberer's International Nyrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogyan tudtak eljutni a tőzsdei bevezetésig. A cég kis magyar vállalatként kezdte, ma már 4000 kamionnal, 6000 sofőrrel, 700 millió eurós árbevétellel dolgozik. A vállalat története a Volán-Tefu privatizációjával kezdődött, amelynek akkor 135 kamionja volt.

A kicsiket kihagyják

A cég stratégiája a növekedés, de ehhez a tulajdonosoknak megfelelő víziója kell legyen – mondta Lajkó. A piac egy részéről – például kisvállalatok kiszolgálása, a nem ponyvás kamionok működtetése – tudatosan lemondanak, hogy a nagy célokra tudjanak koncentrálni.

Ma jelentették be egyébként, hogy létrehozták a tőzsdén a tervezett kis- és középvállalati platformot Xtend néven, és az év végére várhatóan feláll egy 20 milliárd forintos állami-EU-s tőkealap is a tőzsde fejlesztésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG