4p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Nagyon szép eredmény a közúti fuvarozásban, ha egy magyar bejegyzésű családi cég 2,48 milliárd forintos árbevételt ér el.

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Az pedig különösen figyelemre méltó, ha ezt úgy teszi meg, hogy elég nyomott piaci körülmények között pusztán egy év alatt 1,5 milliárd forintot ugrik, azaz 163 százalékkal bővül. Ráadásul ezt a céget csak 2012 végén alapították, és 2016-ig egyetlen forint bevételt sem termelt a tulajdonosának. A szekér még 2016-ban is csak döcögősen, 300 millió forint árbevétellel indult el, azóta viszont tart a szárnyalás.

Ez a társaság a Szibéria Speed Trans Kft., amely a Közlekedés Világ napokban közzétett számolása alapján ezzel a teljesítményével 2018-ban a hatodik legnagyobb árbevétel-növekedést mutatta be (nem az egy évvel korábbi teljesítményhez arányosítva, hanem abszolút értékben).

Ebben a mutatóban csak igazi nagyágyúk előzték meg, amelyek sokkal magasabb tavalyi alapokról indultak, vagyis náluk a többmilliárd forintos növekedés arányait tekintve sokkal kisebb volt. A Szibéria Speed előtti öt helyezett sorrendben a Waberer’s, az Ekol, a Duvenbeck, az Erra Trans és a Révész Trans volt, ezek egyaránt a közúti fuvarozás jól ismert, nagy játékosai.

Laikusként nehéz elképzelni, hogy mit jelent szinte a semmiből két év alatt 2,5 milliárd forintra nőni. Ha viszont durván 1 eurós kilométerenkénti fuvardíjjal számolunk, akkor plasztikusabb a teljesítmény: egy cégnek (akár több járművel) összesen 7,8 millió kilométeren keresztül kell árut szállítania ahhoz, hogy a 2,5 milliárd forintot kiszámlázhassa a megrendelőinek. Nem csoda, hogy még az évi 1 milliárd forintos árbevételi küszöböt is csak 228 magyar fuvarozó lépte át tavaly, ez kevésnek számít a magyar piacon, ahol sok ezer cég verseng.

Ráadásul a Szibéria Speed mindezt egyetlen alkalmazottal érte el.

Tavaly volt egy rövid időszak, amikor két  bejelentett alkalmazott volt. további érdekes adat, hogy a 2,48 milliárd forintos árbevételhez 2,44 milliárdos anyagjellegű ráfordítás párosult, vagyis hiába áramlott a cégbe ilyen sok pénz, azt lényegében el is költötte, és nem az egyetlen alkalmazott bérére. Az adózott eredmény így mindössze 11 millió forint volt, ami a bevétel fél százalékát sem érte el. Sőt, túl sok kamionja sem lehet a vállalatnak, hiszen mindössze százmillió forintra könyvelt eszközeiből csak tízmillió forint értékben tartanak nyilván tárgyi eszközöket; nem is nagyon lízingelnek, ennek legalábbis nincs nyoma a hitelbiztosítéki nyilvántartásban.

Nem látszik, hogy a társaságnak különösebben szüksége lenne arra, hogy a szolgáltatását a nyilvánosság elé tárja, mi legalábbis elég nehéz helyzetben lennénk, ha fuvart szeretnénk tőle rendelni. A cégnek ugyanis nem találtuk meg a honlapját, de még egy nyilvánosan elérhető telefonszámot sem találtunk, e-mail címet is csak a cégiratokból. Szakmai körökben sem hallottak a cégről.

Lehet, hogy a szépen fejlődő társaság csak közvetítő szerepet játszik a közúti logisztika sokszor elég szövevényes üzleti láncában, és ehhez nincs szüksége a hagyományos kommunikációs felületekre, azt ugyanis nem feltételezzük, hogy csak személyesen lehetne kapcsolatba lépni vele a szigetszentmiklósi telephelyén. A Google utcakép találata is csak egy régi képet dob fel egy félig kész, félig vakolatlan családi házról,  amely egyáltalán nem vetíti előre a 2,5 milliárdos forgalmat:

Nem jó jel, hogy több, a nevében a Szibéria szót viselő fuvarozó céget felszámoltak az utóbbi években. Az egyik, egyébként kisvárdai bejegyzésű cégnek még mindig él a honlapja, de volt dunavarsányi és buji címmel működő, később dicstelen véget érő vállalkozás is.

Ennek a társaságnak egyetlen magánszemély a tulajdonosa, akit egy közösségi oldalon megtaláltunk, és azon keresztül megpróbáltunk érdeklődni az üzlet jellegéről. Cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz, de ha a tulajdonos kapcsolatba lép velünk, írásunkat kiegészítjük a részletekkel.

(G7)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Dúsgazdaggá tette az egyik amerikai államot a Google
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 13:25
A netes keresőmotort kifejlesztő és üzemeltető cég milliárdos kifizetéssel rendezte adatvédelmi vitáját Texassal.
Vállalat Jól kezdte az évet a gazdaság egyik zászlóshajója
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 06:21
A Mol nagyobb nyereséggel zárta a 2025-ös év első negyedévét, mint a 2024-est.
Vállalat Nagyon megsínylette a kormány intézkedéseit a legnagyobb hazai bank
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 06:10
A közel 130 milliárd forintos különadó-terhek nélkül még szebb lett volna az OTP Bank első negyedéves eredménye, ami így viszont több mint 20 százalékkal lett kisebb az egy évvel korábbinál.
Vállalat A nehézségek ellenére jó évet remél a Bosch
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 16:59
A Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója 2024-ben 90,3 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 1,4 százalékkal – árfolyamhatások nélkül 0,5 százalékkal – marad el a 2023. évitől. A világkereskedelem kiszámíthatatlansága közepette a vállalat az idén 1 és 3 százalék közötti árbevétel-növekedést céloz meg, az árbevétel-arányos üzemi eredmény pedig várhatóan jelentősen javulni fog 2024-hez képest.
Vállalat Utoléri a vámháború az egyik legnagyobb amerikai céget
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 08:46
Vámokat vethet ki a Boeing repülőgépekre az Európai Unió.
Vállalat Több hitelt helyezett ki és több vagyont kezelt az Erste, a profit mégis csökkent
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 12:58
Az Erste első negyedéve számokban.
Vállalat Cash flow válság a növekedési szakaszban – hogyan ne akadj el?
PR | 2025. május 7. 12:51
Sokan azt gondolják, hogy a pénzügyi nehézségek a stagnálással vagy visszaeséssel járnak együtt. Pedig a valóság az, hogy a vállalkozások jelentős része épp a növekedés szakaszában szembesül likviditási problémákkal. Amikor nő az értékesítés, bővül az ügyfélkör, és egyre több megrendelés érkezik. Az öröm mellett nő a nyomás is: nagyobb árukészlet, több munkatárs, fejlettebb logisztikai háttér – vagyis egyre nagyobb finanszírozási igény.
Vállalat Mindenkit meglepett az EA, a részvényesek pénztárcája is vastagodik
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 11:41
Erős negyedévet zárt az Electronic Arts, jól fogadták a legújabb játékokat, nyáron pedig újabb nagy dobásra készül a cég.
Vállalat Komoly gyomrost kaphat a Google
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 10:17
Meg kell válnia két fontos bevételi forrásától az óriáscégnek? A bíróság dönthet, de nem áll jól a Google szénája.
Vállalat A lakás-takarékpénztári konstrukciók biztonságosak, kiszámíthatóak, megbízhatóak
Natív tartalom | 2025. május 7. 09:48
Egy éve szerzett többségi tulajdonrészt az MBH Bank a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-ben. Jakabfalvy Dórával, a lakás-takarékpénztár üzleti divíziójának ügyvezetőjével beszélgettünk arról, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak az azóta eltelt időszakban, milyen akcióval élhetnek az ügyfelek a közelmúltban piacra dobott Jövőépítő Lakásszámla nevű új termékük kapcsán, és kitértünk a társasházakat érintő, állagmegóvást célzó megtakarítás fontosságára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG