4p
A cégcsoport az utóbbi három év legjobb negyedéves eredményét jelentette.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója

A Mol-csoport 708 millió dollár tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el az idei harmadik negyedévben, 23 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, ez az utóbbi három év legjobb negyedéves eredménye - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán. A pénzügyi jelentés szerint az első három negyedév EBITDA-ja meghaladja a 2 milliárd dollárt.

Forintban számolva az újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDA 197,4 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, az előző év azonos negyedévében elért 150 milliárd forint után. Az eredmény meghaladta a várt 188,8 milliárd forintos piaci konszenzust.

A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, az olajipari vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint az erős harmadik negyedéves eredményeknek köszönhetően elérhető közelségbe került az év során megemelt, 2,4 milliárd dolláros EBITDA-cél teljesítése vagy túlteljesítése, miközben jelentős eredményeket értek el a 2030-as stratégia átfogó átalakítási folyamatainak megvalósításában is.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint az egyszerűsített szabad cashflow 22 százalékos emelkedés mellett 398 millió dollárt ért el a harmadik negyedévben. Így az első három negyedévben az egyszerűsített szabad cashflow 1,29 milliárd dollárt tett ki, amely már most eléri az éves célsáv felső értékét.

Az értékesítés nettó árbevétele 5,2 milliárd dollár (1450 milliárd forint) volt, a tavalyi harmadik negyedévben elért mintegy 4 milliárd dollár (1046 milliárd forint) után.

Az elnök-vezérigazgató kiemelte az EBITDA és a szabad cash flow növekedését, ami értékelése szerint a magas olajárak miatt elért jobb kutatás-termelési eredményeknek, a fogyasztói szolgáltatások üzletág kétszámjegyű növekedésének, valamint a romló makrogazdasági környezet ellenére kiegyensúlyozott eredményeket elérő feldolgozás-kereskedelem üzletágnak köszönhető.

Az idei harmadik negyedévben írták alá a vállalatcsoport kiemelt projektje, a poliol üzem tervezési, beszerzési és kivitelezési feladataihoz kapcsolódó szerződéseket, valamint stratégiai együttműködést kötöttek a műanyag hulladék újrahasznosítása terén is - tette hozzá Hernádi Zsolt.

A kutatás-termelés speciális tételek nélküli EBITDA-ja 319 millió dollárra (89 milliárd forint) emelkedett a harmadik negyedévben, ez 70 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, köszönhetően az emelkedő gáz- és olajáraknak.

Az átlagos napi termelés kissé csökkent a harmadik negyedévben, így napi 108 300 hordó olajegyenértéket tett ki. Az Egyesült Királyságban található Catcher mezőn elindult kőolajtermelés ellensúlyozni tudta a szokásos éves karbantartási munkálatok miatt kieső termelést.

A feldolgozás-kereskedelem üzletág csaknem 262 millió dolláros (72,9 milliárd forint) újrabeszerzési árakkal becsült "tiszta" EBITDA-val zárta a harmadik negyedévet. Ez dollárban számolva kissé kevesebb, mint az előző év azonos időszakában, ugyanakkor a petrolkémiai és finomítói árrések jelentősen alacsonyabbak voltak. A gyengülő árréseket a finomítói termelés és az üzletág jó belső teljesítménye ellensúlyozta.

A fogyasztói szolgáltatások szegmens továbbra is kétszámjegyű növekedést produkált, a nem üzemanyag termékek növekvő árrése és a közép-kelet európai üzemanyag-piaci trendek eredményeképpen. A csaknem 147 millió dolláros (40,9 milliárd forint) negyedéves EBITDA újabb rekorderedmény, 11 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A vállalatcsoport 2015-ben bevezetett Fresh Corner koncepciója szerint átalakított értékesítési pontok száma 363-ról 606-ra emelkedett az elmúlt 12 hónap során.

A gázszállítási üzletág EBITDA-hozzájárulása a harmadik negyedév során 25 millió dollár (7 milliárd forint) volt, amely az alacsonyabb szállítási volumenek és az emelkedő energiaárak miatt alacsonyabb a 44 millió dolláros (11,5 milliárd forint) bázishoz képest.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír keddi záróára 2976 forint volt, az elmúlt egy évben az árfolyam 2488 és 3350 forint között mozgott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
Vállalat Újabb fordulat az IKEA-sztrájk ügyében
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 12:41
Egy hetes türelmi időt kapott az IKEA a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől (KASZ), hogy érdemben reagáljon a dolgozók 6 százalékos alapbéremelési igényére, ez idő alatt a szakszervezet nem hirdet újabb sztrájkot. Ha a svéd bútoráruházlánc továbbra is elutasító marad, egész napos munkabeszüntetéseket szerveznek a vállalat számára legfájdalmasabb időpontokban, miután az elmúlt héten öt alkalommal tartottak rövidebb sztrájkot.
Vállalat Ötmilliárd dollárt is hozhat a koleszterincsökkentő tabletta
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 09:23
Nagyot kaszálhat a gyógyszergyár a most megkapott engedéllyel.
Vállalat Már 325 millióan tejelnek a Netflixnek, meg is látszik az eredményeken
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 08:09
Részvényenként 80 centes eredmény.
Vállalat Microsoft-partneri minősítést szerzett a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 11:13
A sikerben a 4iG-csoporthoz tartozó telekom-szolgáltató, a One is osztozik.
Vállalat Nem kaptak béremelést, csütörtökön is sztrájkolnak a magyarországi Ikeákban
Privátbankár.hu | 2026. július 16. 08:07
Az Ikea vezetősége elzárkózott az egységes, 6 százalékos fizetésemeléstől. A szakszervezet eredetileg csütörtök reggel 6 óráig tervezte a munkabeszüntetést, ezt 15 óráig meghosszabbították.
Vállalat Újabb tőkeemelést készít elő a kínai DeepSeek
Privátbankár.hu | 2026. július 15. 15:02
Újabb tőkebevonásra készül a kínai mesterségesintelligencia-fejlesztő DeepSeek mintegy 500 milliárd jüanos, hozzávetőleg 74 milliárd dolláros vállalatértékelés mellett, miközben megkezdte egy sanghaji tőzsdei bevezetés előkészítését is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG