4p
Egy jól megtervezett és működtetett energiairányítási rendszer komoly energia- és költséghatékonysági javulást hozhat a vállalatoknál, különösen a magas energiaigényű cégek esetében. Emellett biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá válik az energiaellátás, elégedettebbek lesznek a vevők és még a törvényi kötelezettségeknek is könnyebb megfelelni: egy ISO 50001-es tanúsítvánnyal rendelkező rendszerrel kiváltható ugyanis a nagyvállalatok számára négyévente kötelező energetikai auditálás is.

A 21. században egy nagyvállalattól már minden érintett elvárja, hogy környezettudatosan és energia-hatékonyan működjön: az ügyfelek, a szabályozók, a hatóságok és a tulajdonosok is azt szeretnék, ha minél kevesebb energia felhasználásával, minél költséghatékonyabban, minél kevesebb káros anyag kibocsátása mellett állítanák elő termékeiket, nyújtanák szolgáltatásaikat.

Az energiahatékonyságot nem lehet kampányszerűen, időszakos intézkedésekkel érdemben növelni: sokkal inkább a vállalat energiahatékonyságának és energiatudatosságának folyamatos és számszerűsíthető mérése, az adatok értelmezése alapján megtervezett intézkedések hatásainak folyamatos vizsgálata szükséges. Ennek biztosítására leginkább egy olyan energiagazdálkodási rendszer alkalmas, amely az MSZ EN ISO 50001 szabványnak megfelel.

Mit nyerünk egy ISO 50001-es energiagazdálkodási rendszerrel?

Egy ilyen rendszer bevezetésének eredményeképp csökken a fajlagos energiafogyasztás és –költség, ráadásul biztonságosabb és kiszámíthatóbb lesz az energiafelhasználás is, ami az esetleges termeléskiesés valószínűségét csökkentve további megtakarítással jár, javul az üzleti teljesítmény.

Az ISO 50001 szabványnak megfelelő rendszer bevezetése és működtetése a költségmegtakarítás mellett elősegíti a vállalaton belül az energiahatékony gondolkodásmódot, a munkatársak elkötelezettségét és az innovációt is. A partnerek és az ügyfelek felé kommunikálva pedig növekvő vevői elégedettséggel, vállalati presztízzsel járhat.

Kiváltható a kötelező energetikai audit is!

Az ISO 50001 bevezetése minden szervezet számára ajánlott - mérettől, iparágtól és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül. Kiemelten ajánlott azonban a magas energiaigényű ipar (autóipar, vegyipar) területén működő vállalatok esetében.

A Magyarországon működő nagyvállalatoknak emellett egy másik nagyon fontos szempontot is érdemes szem előtt tartaniuk: számukra négyévente kötelező áttekinteni az energetikai folyamatokat, és az auditálás eredményét meg kell küldeni az illetékes hivatalnak. Az a cég, amelyik ezt elmulasztja 2016.december 31-ig, akár 10 millió forintos bírságot is kaphat.

A kötelező energetikai auditálás alól azonban mentesül az a nagyvállalat, amely az ISO 50001 szabványnak megfelelő, akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított energiagazdálkodási rendszert működtet; ebben az esetben a nagyvállalatnak elég négyévente megküldeni a Hivatal részére az érvényes tanúsítványt.

Kell egy jó tanácsadó

A rendszer bevezetését minden esetben előzetes helyzetfelmérés, feladatterv-készítés és felkészülés előzi meg.  Felmérik a kiindulási helyzetet, az energiaszükségletet, meghatározzák a célokat és az ehhez szükséges erőforrásokat. A vállalatok így maguk határozhatják meg, milyen energetikai beruházásokba vágnak bele, milyen költségeket vállalnak, milyen elvárt eredmény elérése érdekében.

Ehhez mindenképp érdemes megbízható tanácsadó partnert választani: az MVM Partner komplex és szakértő segítséget tud nyújtani a tervezésben, a megvalósításban és a tanúsítási folyamat során. Az ISO 50001 szabvány szerinti energiairányítási rendszer kiépítése után az MVM Partner további szaktanácsadással is segíti a vállalatokat.

Tegyen egy próbát, kérjen ajánlatot az MVM Partnertől!

A 2002-ben alakult MVM Partner Zrt. Magyarország egyik legnagyobb energiakereskedője, a hazai energiapiac meghatározó szereplője. A nemzeti tulajdonú MVM Csoport tagjaként a legbiztonságosabb, legmegbízhatóbb energiakereskedő ellátásbiztonság szempontjából. Kedvező árú szolgáltatásaival hozzásegíti a vállalkozásokat versenyképességük növeléséhez, költségeik csökkentéséhez, mindemellett pedig valamennyi ügyfelének segítőkész, szakértő munkatársakból álló személyes kapcsolattartó áll a rendelkezésére.

Az energiakereskedelmen és -értékesítésen túl energetikai szolgáltatásaival régóta segítséget nyújt a villamosenergia-felhasználás optimalizálásában is.

online: energiaportal.mvmp.hu

telefonon: +36 40 300 200

e-mailen: ertekesites@mvmp.hu

(x)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG