MVM Partner
Vállalat
Tárgyalnak: ki veheti meg a magyar erőművet?
Privátbankár.hu | 2017. április 5. 07:42
A német többségi tulajdonosnál öt vevő jelentkezett a Mátrai Erőműért, válogatnak.
KKV
Csak az áram ugyanaz – mit tud az egyik kereskedő, amit a másik nem?
Privátbankár.hu | 2016. december 23. 06:05
A kis- és közepes magyar cégek nem igazán törődnek azzal, kitől szerzik be a villamos energiát – pedig hiába kapják ugyanazt az áramot mindenkitől, komoly különbségek lehetnek a kereskedők között. Spórolni pedig nem annyit jelent, hogy olcsóbban szerezzük be az áramot, hanem azt is, hogy hatékonyan használjuk fel. Interjú Major Györggyel, az MVM Partner vezérigazgatójával.
KKV
Váltson szemléletet! 6+1 tipp, hogy okosan csökkentse a céges rezsit
Privátbankár.hu | 2016. december 19. 14:57
Rengeteg módja van annak, hogy akár egy nagyobb összeget is lefaraghassunk cégünk energetikai költségeiből, mindössze tudatosabban kell dolgoznunk a mindennapokban. Egy kis odafigyeléssel nincs szükség nagyobb anyagi áldozatra ahhoz, hogy hónapról hónapra jobban mutasson a rezsiszámla. Adunk néhány tippet, hogyan faraghatunk a számla végösszegéből.
KKV
Spóroljon okosan! Hogyan csökkentheti hatékonyan a céges rezsit?
Privátbankár.hu | 2016. december 16. 11:32
Ha szakértő segítséggel áttekintjük a számláinkat, szerződéseinket, megvizsgáljuk berendezéseinket, épületeinket, a vizsgálatért fizetendő díj sokszorosát spórolhatjuk meg a hiányosságok orvoslásával. Az MVM Partner szolgáltatásaival a törvényi kötelezettséget is teljesíthetik a cégek és a finanszírozáshoz is kaphatnak segítséget: nagyobb eséllyel indulhatunk az energetikai beruházásokhoz elérhető pályázatokon meghirdetett forrásokért.
KKV
Napenergia: már az első lépésnél elakadnak a cégek, pedig van segítség
Privátbankár.hu | 2016. október 25. 16:05
A technológia adott és az ötlet is megvan a magyar vállalkozásokban, hogy napenergia segítségével csökkentsenek a villanyszámlán. Pénzes László, az MVM Partner energetikai szolgáltatások osztályvezetője szerint a probléma akkor kezdődik, amikor a jogi és műszaki kérdések merülnek fel és az, hogy minderre honnan lehet forrást szerezni. Szerencsére van segítség.
KKV
Napelemmel spórolna a cég? Ezt a 6 kérdést előbb mindenképp tegyük fel magunknak
Privátbankár.hu | 2016. október 12. 10:02
Egy napelemes rendszer jelentős mértékben hozzájárulhat a céges rezsiszámla lefaragásához. Nem szabad azonban felelőtlenül, előzetes tájékozódás nélkül belevágni egy ilyen beruházásba. Az MVM Partner Zrt. nem csak a kivitelezésben segít, hanem megválaszolja azokat az alapkérdéseket, amelyek minden előrelátó cégvezető fejében szöget ütnek.
KKV
Napelemes rendszert szeretnék – eleget süt ehhez a nap Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2016. október 7. 12:34
A napenergia korunk egyik slágertémája. Egy jól megtervezett és kivitelezett napelemes rendszerrel sokat faraghatunk energiaköltségeinken - de vajon alkalmasak erre a körülmények Magyarországon?
KKV
Faragjuk az áramszámlát: így lehet saját napelemes rendszerünk
Privátbankár.hu | 2016. október 4. 09:55
Nem csak a lakosság számára kínál hó végén „barátságosabb” áramszámlát az energetikai innováció, a zöld megoldások használata. Az egyre olcsóbb megoldások elterjedésével a vállalkozások is nagyot spórolhatnak, hiszen az energiaköltségek lefaragása mára garantálttá vált a megújuló energiaforrásoknak köszönhetően – azt az energiát ugyanis biztosan nem kell kifizetni, amit magunknak termeltünk meg.
Makro / Külgazdaság
Ennyit spóroltak az állami cégek a közös gázvásárlással
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 28. 14:08
Jobb árajánlatot kaptak azzal, hogy összefogtak.
KKV
Spóroljon okosan! Hogyan csökkentheti hatékonyan a céges rezsit?
Privátbankár.hu | 2016. szeptember 26. 07:02
Ha szakértő segítséggel áttekintjük a számláinkat, szerződéseinket, megvizsgáljuk berendezéseinket, épületeinket, a vizsgálatért fizetendő díj sokszorosát spórolhatjuk meg a hiányosságok orvoslásával. Az MVM Partner szolgáltatásaival a törvényi kötelezettséget is teljesíthetik a cégek és a finanszírozáshoz is kaphatnak segítséget: nagyobb eséllyel indulhatunk az energetikai beruházásokhoz elérhető pályázatokon meghirdetett forrásokért.
KKV
A villanyszámlától a napelemig: így csökkenthetjük a céges rezsit
Privátbankár.hu | 2016. június 14. 10:20
Ha szakértő segítséggel áttekintjük a számláinkat, szerződéseinket, megvizsgáljuk berendezéseinket, épületeinket, a vizsgálatért fizetendő díj sokszorosát spórolhatjuk meg a hiányosságok orvoslásával. Az MVM Partner szolgáltatásaival a törvényi kötelezettséget is teljesíthetik a cégek és a finanszírozáshoz is kaphatnak segítséget: nagyobb eséllyel indulhatunk az energetikai beruházásokhoz elérhető pályázatokon meghirdetett forrásokért.
Vállalat
Egy rendszer, amivel energiát spórolhatunk és a kötelező audit is kiváltható
Privátbankár.hu | 2016. június 6. 09:34
Egy jól megtervezett és működtetett energiairányítási rendszer komoly energia- és költséghatékonysági javulást hozhat a vállalatoknál, különösen a magas energiaigényű cégek esetében. Emellett biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá válik az energiaellátás, elégedettebbek lesznek a vevők és még a törvényi kötelezettségeknek is könnyebb megfelelni: egy ISO 50001-es tanúsítvánnyal rendelkező rendszerrel kiváltható ugyanis a nagyvállalatok számára négyévente kötelező energetikai auditálás is.
KKV
Egy apró trükk, amivel sokat spórolhatnak a cégek
Privátbankár.hu | 2016. május 25. 07:27
2008 eleje óta, azaz már 8 éve választhatnak szabadon a magyar cégek villamosenergia-kereskedőt. Ez azt jelenti, hogy maguk dönthetnek arról, kinek a szolgáltatásait veszik igénybe – és persze kitől kapnak mindezért számlát. Váltani meglehetősen egyszerű folyamat és meghökkentően sokat lehet vele spórolni, a hazai kis- és középvállalatok többsége mégsem foglalkozik a kérdéssel. Hogyan válasszunk jó kereskedőt?
KKV
A magyar áram a jó áram: az MVM lecsapott a mátrai energiára
Privátbankár.hu | 2015. február 12. 09:51
Az MVM Partner kétéves megállapodást kötött a Mátrai Erőművel: a II. blokk teljes termelését átveszik.
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Csak a pesti tőzsde esik, minden más pluszban nyitott
Budapesten esnek a részvények.
körülbelül 1 órája
Vállalat
Késve fizeti ki a számláit a magyar vállalatok több mint fele
A magyar cégek fele késve fizeti a számlákat.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Ismét nőtt az infláció – az árrésstop sem állította meg a drágulást
09:45
-
137 km/órás széllökést is mértek – és még nincs vége a viharos időjárásnak
08:11
-
Egerben fákat csavart ki, szaggatott meg a szél, szállást kellett találni két családnak
21:01
-
Heves megyét is megszaggatta a vihar, csaknem negyven beavatkozás történt estig
20:25
-
Nem indul rendőrségi eljárás a Pride felvonulás résztvevőivel szemben
19:16
legolvasottabb
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
top 24
-
Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
2025. július 7. 12:21
-
Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
2025. július 8. 08:30
-
Kötelezettségszegési eljárás indul az árrés miatt Magyarország ellen: vaklárma vagy valós diszkrimináció?
2025. július 8. 05:47
-
Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
2025. július 7. 19:42
-
Megindokolták: ezért ússzák meg a bírságot a budapesti Pride felvonulói
2025. július 7. 18:57
