2p

Tavaly kissé több mint egymillió autót értékesített a Skoda, 19,1 százalékkal kevesebbet a 2019-es 1,24 milliónál.

A Volkswagen AG csehországi leányvállalata 2020-ban sorban a hetedik egymást követő évben adott el több mint egymillió autót, igaz, tavaly mindössze 4800-zal többet. A legnagyobb érvágást a tavaszi járványvédelmi zárlat idején elrendelt 39 napos üzemleállás okozta számára.

A leállás következményeinek az orvoslására a Skoda minden egyes piacán a helyi sajátosságoknak leginkább megfelelő ösztönzőkkel sietett a márkakereskedők segítségére az eladások felfuttatása érdekében. Június elejére már ismét lendületet is vettek a Skoda eladásai a nemzetközi piacon. Az év második felében így 578 ezer autót értékesített a Skoda, míg az első félében 427 ezret.

Illusztráció - forrás: Depositphotos
Illusztráció - forrás: Depositphotos

Egyes piacokon kiemelkedő mértékben növelte eladásait tavaly a Skoda: Törökországban 56,3 százalékkal 24,2 ezerre, Egyiptomban pedig 56,3 százalékkal 5,5 ezerre. A további piacok alakulása:

  • Nyugat-Európában 434,5 ezer autót adott el tavaly a Skoda, 16,5 százalékkal kevesebbet a 2019-esnél. A decemberi 41,7 ezres eladás viszont már csak 1,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 42,2 ezres értékesítéstől.
  • Közép-Európában 15,7 százalékkal 181,9 ezerre csökkentek az eladások, a piaci részesedés viszont 1,74 százalékponttal 19,65 százalékra emelkedett.
  • Kelet-Európában Oroszország nélkül 20,8 százalékkal 39,8 ezerre csökkentek az eladások. Oroszországban viszont 6,8 százalékkal 94,6 ezres rekordra emelkedtek.
  • Legnagyobb piacán, Kínában 38,7 százalékkal 173 ezerre csökkentek a Skoda eladásai.

A legnagyobb példányszámú modell, az Octavia eladásai tavaly 29,2 százalékkal 257,4 ezerre csökkentek. Növekedést csak a Scala és Kamiq modellek értek el tavaly, 61,7 százalékkal 63,2 ezerre és 99,0 százalékkal 128,5 ezerre.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Példát mutattak a svédek: így is lehet teljesíteni Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:28
Az Electrolux Csoport nyereséggel zárta a második negyedévet.
Vállalat Megvannak Trump vámjainak első vezéráldozatai
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:55
A Jaguar Land Rover több száz vezetői állás megszüntetését tervezi az Egyesült Királyságban.
Vállalat Az agyonadóztatott OTP Bank vezére bírálta az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:58
Csányi Péter ugyanakkor idei bankvásárlásról is beszélt, valamint sürgette az euró öt-tíz éven belüli bevezetését.
Vállalat Stratégiai jelentőségű megállapodásokat kötött az Egyesült Arab Emírségek vezető vállalataival a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 20:09
A budapesti találkozó alkalmával a 4iG Csoport az Egyesült Arab Emírségek globális vezető technológiai vállalataival, így az e& technológiai vállalattal és a Mubadala Investmenttel, a világ egyik legnagyobb szuverén stratégiai befektetési társaságával kötött előzetes megállapodásokat.  
Vállalat Üdítő számokat közölt a Pepsi
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 15:27
 A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója a vártnál nagyobb profittal és nyereséggel zárta második üzleti negyedévét.
Vállalat Bajban a Renault
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:04
Zuhannak az autógyártó részvényei, új vezérigazgatót is nehezen találnak. 
Vállalat Nőtt az EasyJet nyeresége
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:50
Elemzők által becsült mértékben, 21 százalékkal, 286 millió fontra (383 millió dollár) emelkedett az easyJet brit fapados légitársaság adózás előtti nyeresége a június végével záródott harmadik pénzügyi negyedévében – közölte a társaság csütörtökön.
Vállalat Fontos bejelentés érkezett az MVM Csoporttól
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:16
Az MVM Csoport többségi részesedést szerez Szerbia vezető energetikai kivitelező cégeiben
Vállalat Gigantikus profitot ért el a tajvani chipgyártó
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:55
Az AI miatt nem győzik gyártani a chipeket. 
Vállalat Az EU leállítja Elon Musk X platformja elleni vizsgáltát
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:52
Eközben folynak a tárgyalások az Egyesült államokkal Donald Trump büntetővámjairól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG