6p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Csak arról nem beszélt Elon Musk a befektetőknek, amiről hallani szerettek volna. Így sokan megkérdőjelezték az ikonikus vezető legújabb ígéreteit.

Csütörtökön a Tesla Inc. részvényei közel 7 százalékos esésben voltak, pedig első hallásra úgy tűnt, a vállalat első embere csupa szépet és jót ígért a befektetőknek az egy nappal korábban rendezett befektetői találkozón. Így például Elon Musk azt is belengette, hogy a gyártási költségek a következő években a felére esnek, ennek révén pedig a társaság eredményessége javulhat. A már-már maratoninak mondható, négyórás szerdai befektetői nap végén Elon Musk vezérigazgató kikerült egy kérdést, amely az új járművek teljesítményére és kinézetére, a prototípusok ütemezésére, valamint arra vonatkozott, hogy a Tesla egy meglévő gyárban kezdi-e meg a gyártást, vagy a jövőbeni mexikói üzemben, ahogyan azt korábban tervezte. "Lesz majd egy külön rendezvényünk, amely a termékekre fókuszál, így talán elhamarkodott lenne, ha most válaszolnánk ezekre a kérdésekre" - mondta Musk, mielőtt további kérdéseket tettek volna fel a főként Wall Street-i elemzőkből álló közönség tagjai.

Árfolyam

Mikor jön az új népautó?

A vállalat vezetői szerint a Teslának „teljesen újra kellett gondolnia” a gyártási folyamatot, annak érdekében, hogy javítsa az összeszerelés hatékonyságát, továbbá gyorsabbá és olcsóbbá tegye az elektromos járműveket, kisebb hajtáslánccal és könnyebb tömeggel. A megígért, megfizethetőbb, következő generációs elektromos járművek platformja több jármű alapja lehet – mondták a befektetői eseményen. Sőt a Tesla vezetői odáig mentek, hogy arra is ígéretet tettek, hogy a felére csökkenti az összeszerelési költségeket az autók jövőbeli generációinál, mondták a mérnökök szerdán a befektetőknek. Más kérdés, hogy Elon Musk vezérigazgató nem árulta el, mikor debütál a várva várt, megfizethető árú elektromos jármű.

Persze nem csak pénzügyi kérdések voltak terítéken, hiszen a prezentáció nagy részét a Tesla technológiai képességeinek bemutatására, valamint a villamosítással és a fenntarthatósággal kapcsolatos globális törekvések ismertetésére fordították.

Az autópiac ura lesz a Tesla, ha Elon Musk tervei valóra vállnak. Fotó: Depositphotos
Az autópiac ura lesz a Tesla, ha Elon Musk tervei valóra vállnak. Fotó: Depositphotos

Musk az elején elmondta, hogy nemcsak a Tesla részvényeseinek, hanem "mindenkinek, aki a Földbe fektetett be", reményt és optimizmust szeretne nyújtani, amely a tényleges fizikán és számításokon alapul. "Van egy világos út a fenntartható energia felé", amely nem igényli a természetes élőhelyek elpusztítását és amely az energiatárolást, az elektromos járműveket (EV) és a villamosítás más aspektusait ötvözi – mondta Musk.

Nagyratörő tervek, őrült összegekből

Zachary Kirkhorn pénzügyi igazgató volt az utolsó tervezett felszólaló az ülésen, és tájékoztatást adott arról, hogy a Tesla hogyan csökkenti a költségeit, s azon belül hogyan tervezi mérsékelni az üzemeltetési kiadásait a következő generációs, de még mindig „rejtett” járműplatform gyártása során. Zachary Kirkhorn nem közölt részleteket a hosszú távú pénzügyi célok kapcsán, ami ugyan valamilyen szinten érthető, ugyanakkor a terv hitelességét is megkérdőjelezi. A pénzügyi igazgató persze nem csak rébuszokban beszélt, az fontos konkrétum volt például, hogy

becslése szerint a Teslának az eddiginél hatszor többet kell befektetnie ahhoz, hogy elérje hosszú távú célját, azaz 2030-ra évi 20 millió járműre növelje a termelést, ami a jelenlegi kapacitás 10-szeresét jelentené. Ahhoz azonban, hogy ezt a társaság el tudja érni, óriási összeget, 175 milliárd dollárt kell a következő években befektetni.

„Valószínűleg a nap legizgalmasabb bejelentése az, hogy egy gigagyárat építünk Mexikóban” – mondta Musk a tervezett bemutató utáni kérdezz-felelek szekció elején. Ott készülnének a következő generációs járművek. Bár a vezérigazgató tényleg ezt szánhatta a nagy durranásnak, ez finoman szólva legfeljebb egy kicsit pukkant, miután a mexikói elnök, Andrés Manuel López Obrador a hét elején már beszélt az új gyárról.

Ahogy az a csütörtöki részvényárakban is tükröződött, a szakértők nem estek hasra a bejelentésektől. Egy iparági elemző például úgy kommentálta az elhangzottakat, hogy az Elon Musk által felvázolt út a fenntartható energiatermelés és felhasználás felé csodálatra méltó, de a befektetők talán jobban szerették volna, ha a Tesla világos utat vázolt volna fel a fenntartható profit felé is. Már csak azért is, mert ugyan egy gyorsan növekvő piacon vannak, de azon a korábban késve rajtoló régi nagy gyártók is egyre nagyobb erőforrásokat mozgatva próbálnak minél nagyobb részesedést elérni.

A költségcsökkentés hangsúlyozása az egész vállalaton belül nem volt meglepő, de összességében biztató irány a mai gazdasági körülmények között. A nagy durranás viszont az lett volna, ha Elon Musk egy alacsonyabb árú Tesla tényleges megjelenéséről is beszél.

A Tesla mellett mindenki más a futottak még kategóriába kerül?

Musk közel egy évvel ezelőtt tweetelte, hogy "dolgozik" egy újabb mesterterven. A "Master Plan 2" 2016 márciusában jelent meg, és ígért néhány dolgot, amelyeket nem sikerült megvalósítani, különösen Musk önvezető autókkal és autómegosztással kapcsolatos reményei maradtak el a valóságtól. Az első, 2006-os mestertervben a vállalat alapítója a Tesla korai stratégiáját vázolta fel, amely szerint egy drága és nagyon kívánatos sportautóval lépnek a piacra, ez ugródeszkaként és finanszírozási forrásként szolgálna a jövőbeli, megfizethető árú EV-khez.

A most is elhangzó jelentős volumennövekedés jól hangzik, de a piac némi szkepszissel fogadta. Természetesen a tömegpiac meghódítása kulcsfontosságú a Tesla éves termelési célja szempontjából, ám a 20 millió darabos éves termelés mögé konkrétumok is kellenének. Hiszen az például meghaladja a két legnagyobb volumenű járműgyártó, a német Volkswagen és a japán Toyota együttes termelését, sőt ez a szám önmagában például a tavalyi teljes globális autóeladások mintegy negyedét jelentené.

Elon Musk elmondta, hogy a Tesla értékesítési volumenének növelésének kulcsa az lesz, hogy mennyire tudják csökkenteni az árakat. Szerinte a Tesla idén kínált kedvezményei felpezsdítették a keresletet. "Az emberek vágya, hogy Tesla tulajdonosai lehessenek, rendkívül nagy. A korlátozó tényező az, hogy meg tudják-e fizetni a Teslát" vélekedett Musk.

Elon Musk szerint a Teslának akár 10 modellre is szüksége lehet, ami a célgyártás mellett évi 2 millió eladást jelentene minden modellcsalád esetében. Összehasonlításképpen: a Toyota alig több mint 1 millió Corollát ad el évente világszerte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ismert energiapiaci elemzőt igazolt le Csányi Sándor bankcsoportja
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 15:19
Pletser Tamás ebben a hónapban váltott munkahelyet. 
Vállalat Mégsem lesz 18 napos sztrájk a Samsungnál
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 11:26
Béremeléssel és teljesítménybónusszal tudta leszerelni az elégedetlen dolgozókat a cég.
Vállalat Jól ment az MBH-nak a 80 milliárdos különadók mellett is
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 10:49
68 milliárd felett a nyereség.
Vállalat Egy álmot dob piacra 80 milliárd dollárért Elon Musk, rosszul járhat, aki beleugrik
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:36
Durván veszteséges cégbe fektethetnek azok, akik beszállnak a SpaceX részvénykibocsátásába.
Vállalat Így ment az Autowallisnak az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 08:57
Voltak kedvezőtlen tényezők, de a hatékonyságot sikerült növelni.
Vállalat Hatalmasat szólt az Nvidia új jelentése
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 08:23
150 százalékkal nőtt az üzemi nyereség.
Vállalat Szlovén alapkezelőt vásárolt meg az OTP Alapkezelő egy szlovén bankkal
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 19:52
Lezárult a tranzakció.
Vállalat A növekedés motorjai: Szintlépés előtt a magyar „Nemzeti Bajnokok”
Natív tartalom | 2026. május 20. 15:53
A globális gazdasági bizonytalanság és a beruházási aktivitás megtorpanása közepette Magyarország gazdasági jövője a hazai kkv-szektor kezében van. Mivel a kis- és középvállalkozások adják a hazai foglalkoztatás több mint 70 százalékát és a GDP jelentős részét, megerősítésük nem csupán opció, hanem a gazdasági élénkítés alapfeltétele. Az MGFÜ legújabb programja most a legígéretesebb cégeket célozza meg, hogy valódi „nemzeti bajnokokká” válhassanak.
Vállalat Széthordhatták a szennyezett földet – a BYD kaphatja az első gigantikus bírságot?
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 12:19
Nyomozás indult a kötelezettségek be nem tartása miatt.
Vállalat Ma is dől majd a lé? Színt vall Amerika kedvenc pénzgyára
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 09:51
A chipgyártásban éllovas amerikai részvénytársaság fontos számokat ismertet a mai napon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG