3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A dízelbotrány miatt Spanyolországban is megvizsgálták a modelleket, de kiderült: mindegyik kocsiban nagyobb a károsanyag-kibocsátás a megengedettnél.

Minden vizsgált dízelmotorral működő személyautónál a meghaladta a megengedett határértéket a nitrogén-dioxid-kibocsátás közúti körülmények között - áll a spanyol ipari minisztérium jelentésében, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra több sajtóorgánum. Spanyolországban öt márka együttesen 17 modelljét vizsgálták 2015 decembere és 2016 augusztusa között. A hatósági laboratóriumban a tesztpadon mindegyik jármű eredménye az előírásoknak megfelelő volt.

Ők sültek fel

A valódi közlekedési körülmények között végzett vizsgálatok során azonban a legkisebb károsanyag-kibocsátás is 1,8-szorosa volt az Európai Unió által megengedettnek, míg a legnagyobb eltérés 12,6-szoros volt. A vizsgálatba a Seat, a Ford, a Volvo, a Nissan, és Ssangyong márka különböző dízelautó típusait válogatták be. Utóbbi két gyártó esetében találták a legnagyobb határértéket meghaladó nitrogén-dioxid-kibocsátást, ezért a minisztérium mindkét vállalattal felvette a kapcsolatot - írta az Europapress spanyol hírügynökség.

A jelentés szerint a cégek arra hivatkoztak, hogy az autó biztonsága érdekében a kibocsátást szabályozó berendezések kikapcsolnak bizonyos környezeti hőmérsékleti körülmények között, amely azonban megfelel a szabályoknak. Az El País című napilap beszámolójában azt írja: a spanyol ipari minisztérium szerint az Európai Bizottságnak tisztáznia kellene az említett berendezések használati feltételeit, a gyártóktól pedig tájékoztatást kér arról, hogy pontosan milyen körülmények között aktiválódnak vagy kapcsolnak ki a készülékek. A vizsgálat megállapításainak jelentősége abban áll, hogy a jövőben az új autómodellek akkor kapnak jóváhagyást, ha eredményeik a közúti teszteken is megfelelnek az előírásoknak.

A spanyol jelentés kitért arra is, hogy a vizsgált típusoknál nem találták nyomát olyan eszköznek, amellyel manipulálhatták a mérési adatokat. A vizsgálat, amelyhez hasonlót több uniós tagállamban is végeztek, azt célozta, hogy leleplezzék az emissziós adatokat manipuláló autógyártókat, miután 2015 szeptemberében a Volkswagen elismerte, hogy bizonyos dízelüzemű járműveibe olyan szoftvert telepített, amelynek segítségével kijátszhatóak a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírások. A vállalatot az Egyesült Államokban 15 milliárd dollárra büntették, a botrány azonban világszerte mintegy 11 millió autót érint, amelyek közül 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG