2p

A cég 60 országban forgalmazza termékeit.

Közleményben reagált a Hell Energy a magyar Országgyűlés döntésére, amely törvényben tiltotta meg, hogy 18 év alattiak energiaitalt vásárolhassanak. A cég, amely 60 országban forgalmazza termékeit, emlékeztetett: Európában mindössze négy országban létezik hasonló szabályozás, és a nemzetközi tapasztalatok alapján ezek hatása továbbra is kérdéses.

A közlemény szerint az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) napi 400 milligramm koffein bevitelét biztonságosnak tartja az egészséges felnőttek számára, ami körülbelül öt doboz Hell energiaitalnak felel meg. A Hell hangsúlyozta, hogy termékeik megfelelnek a szigorú magyar és uniós előírásoknak, amit a NÉBIH vizsgálatai is megerősítettek. Ugyanakkor elismerték, hogy a koffein valóban nem ajánlott gyermekek számára – ez azonban szerintük minden koffeintartalmú italra, így a kávéra és a kólára is igaz.

A Hell kiemelte, hogy az Európai Unióban nincs egységes szabályozás az energiaitalokra vonatkozóan, és a tilalom sem Németországban, sem Ausztriában, sem az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban nem létezik. Példaként Ausztriát említették, ahol a Red Bull szabadon fejlődhetett, és az állam támogatta a márka nemzetközi sikereit.

„Meggyőződésünk, hogy a most elfogadott korlátozás nem feltétlenül a leghatékonyabb eszköz a fiatalkorúak egészségének védelmére” – fogalmazott a Hell. A cég szerint célzott tájékoztatással és edukációval fenntarthatóbb és arányosabb eredményt lehetne elérni.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Példát mutattak a svédek: így is lehet teljesíteni Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:28
Az Electrolux Csoport nyereséggel zárta a második negyedévet.
Vállalat Megvannak Trump vámjainak első vezéráldozatai
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:55
A Jaguar Land Rover több száz vezetői állás megszüntetését tervezi az Egyesült Királyságban.
Vállalat Az agyonadóztatott OTP Bank vezére bírálta az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:58
Csányi Péter ugyanakkor idei bankvásárlásról is beszélt, valamint sürgette az euró öt-tíz éven belüli bevezetését.
Vállalat Stratégiai jelentőségű megállapodásokat kötött az Egyesült Arab Emírségek vezető vállalataival a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 20:09
A budapesti találkozó alkalmával a 4iG Csoport az Egyesült Arab Emírségek globális vezető technológiai vállalataival, így az e& technológiai vállalattal és a Mubadala Investmenttel, a világ egyik legnagyobb szuverén stratégiai befektetési társaságával kötött előzetes megállapodásokat.  
Vállalat Üdítő számokat közölt a Pepsi
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 15:27
 A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója a vártnál nagyobb profittal és nyereséggel zárta második üzleti negyedévét.
Vállalat Bajban a Renault
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:04
Zuhannak az autógyártó részvényei, új vezérigazgatót is nehezen találnak. 
Vállalat Nőtt az EasyJet nyeresége
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:50
Elemzők által becsült mértékben, 21 százalékkal, 286 millió fontra (383 millió dollár) emelkedett az easyJet brit fapados légitársaság adózás előtti nyeresége a június végével záródott harmadik pénzügyi negyedévében – közölte a társaság csütörtökön.
Vállalat Fontos bejelentés érkezett az MVM Csoporttól
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:16
Az MVM Csoport többségi részesedést szerez Szerbia vezető energetikai kivitelező cégeiben
Vállalat Gigantikus profitot ért el a tajvani chipgyártó
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:55
Az AI miatt nem győzik gyártani a chipeket. 
Vállalat Az EU leállítja Elon Musk X platformja elleni vizsgáltát
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:52
Eközben folynak a tárgyalások az Egyesült államokkal Donald Trump büntetővámjairól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG