2p

A Magyar Sommelier Szövetség a Jammertal Borbirtoknak ítélte a „Dr. Kosárka József emlékdíjat”. Ezt az a természetes vagy jogi személy kapja, aki az adott évben a legtöbbet tette a magyar bor kiemelkedő külföldi sikereiért. A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert laptársunknak, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Turizmus Online portálnak elmondta: úgy érzi, eredményeikkel Villányt felhelyezték a világ elit kékszőlőtermelő terroirjai térképére. Más kérdés, hogy ezt a hazai állami bormarketinggel foglalkozó szervezetek eddig nem akarták meglovagolni.

A Jammertal nyerte el a Mundus Vini 2016 – 2017 és a Sélections Mondiales des Vins Canada 2019 „Best of Show” díjait, a Wine and Women Madrid 2019 Gran Diamante (a verseny legjobb vörösbora) díjat, a Concours Mondial de Bruxelles 2021 „Revelation Red Wine” ( a verseny legjobb vörösbora ) elismerést – ezek egy, a világviszonylatban is kiemelkedően magas színvonalon működő borbirtok visszajelzései. Emellett Kövesdi Zsófia főborász elnyerte Németországban az „Év Nemzetközi Női Borásza 2023” címet is – tette hozzá Szűcs Róbert. Azt viszont hozzátette: a magyar bor nemzetközi marketingjéért felelős hazai állami szervezetek egyetlen alkalommal sem jelezték, hogy esetleg szeretnék ezeket az általuk gerjesztett hullámokat meglovagolni. 

Dr. Szűcs Róbert, a Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa.
Dr. Szűcs Róbert, a Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa.

A Jammertal társtulajdonosa arról is beszélt: a magas élvezeti értékű vörösbor egy alkotóenergia-, pénz-és időigényes előállítási folyamat végeredménye. Viszont egy ilyen tétel drágább, mint a szokványos standard alkoholok – sörök, likőrök, égetett szeszek. Egy hasonló élvezeti értékű fehér- és vörösbor közül – a termelési sajátosságok miatt – a vörösbor mindig érezhetően drágább. A rohanó világ nem a magas minőségű, kifinomult termékeknek kedvez – ez is hozzájárulhat a vörösbor iránti kereslet csökkenéséhez. A megoldás Szűcs Róbert szerint az, hogy 

jóval kevesebb, de sokkal jobb minőségű vörösbort kell készíteni, hogy ez a termékfajta globálisan visszanyerje a nagyközönség bizalmát.

A teljes interjút a Turizmus Online-on olvashatja >>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Példát mutattak a svédek: így is lehet teljesíteni Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:28
Az Electrolux Csoport nyereséggel zárta a második negyedévet.
Vállalat Megvannak Trump vámjainak első vezéráldozatai
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:55
A Jaguar Land Rover több száz vezetői állás megszüntetését tervezi az Egyesült Királyságban.
Vállalat Az agyonadóztatott OTP Bank vezére bírálta az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 06:58
Csányi Péter ugyanakkor idei bankvásárlásról is beszélt, valamint sürgette az euró öt-tíz éven belüli bevezetését.
Vállalat Stratégiai jelentőségű megállapodásokat kötött az Egyesült Arab Emírségek vezető vállalataival a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 20:09
A budapesti találkozó alkalmával a 4iG Csoport az Egyesült Arab Emírségek globális vezető technológiai vállalataival, így az e& technológiai vállalattal és a Mubadala Investmenttel, a világ egyik legnagyobb szuverén stratégiai befektetési társaságával kötött előzetes megállapodásokat.  
Vállalat Üdítő számokat közölt a Pepsi
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 15:27
 A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója a vártnál nagyobb profittal és nyereséggel zárta második üzleti negyedévét.
Vállalat Bajban a Renault
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:04
Zuhannak az autógyártó részvényei, új vezérigazgatót is nehezen találnak. 
Vállalat Nőtt az EasyJet nyeresége
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:50
Elemzők által becsült mértékben, 21 százalékkal, 286 millió fontra (383 millió dollár) emelkedett az easyJet brit fapados légitársaság adózás előtti nyeresége a június végével záródott harmadik pénzügyi negyedévében – közölte a társaság csütörtökön.
Vállalat Fontos bejelentés érkezett az MVM Csoporttól
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:16
Az MVM Csoport többségi részesedést szerez Szerbia vezető energetikai kivitelező cégeiben
Vállalat Gigantikus profitot ért el a tajvani chipgyártó
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:55
Az AI miatt nem győzik gyártani a chipeket. 
Vállalat Az EU leállítja Elon Musk X platformja elleni vizsgáltát
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 11:52
Eközben folynak a tárgyalások az Egyesült államokkal Donald Trump büntetővámjairól.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG