6p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Tömeges elbocsátásokra lehet számítani, ha a kormány nem hajlandó érdemben segíteni a bevásárlóközpontok magyar bérlőinek. Az őket tömörítő egyesület hétpontos javaslattal állt elő a kormánynál, de az még mindig nem reagál érdemben. Közben a Magyar Orvosi Kamara az összes pláza azonnali bezárását vagy új vásárlási szabályok bevezetését követeli.

Jövő hétfőig biztosan zárva tartanak a bevásárlóközpontok nem alapvető szükségletet kielégítő, zömmel magyar bérlők által üzemeltetett ruházati, cipő, elektronikai boltjai és egyes szolgáltató cégek egységei is, mint ahogy minden ilyen üzlet a városok sétálóutcáiban, főútvonalain és másutt is. Teljesen bizonytalan, hogy mikor nyithatnak ki ismét, sokkal valószínűbb, hogy csak húsvét után és akkor is eleinte csak korlátozott ideig vagy kevés vásárlót beengedve. Eleve nem sok vevőre számíthatnak, mert a háztartások költéseinek rangsorában - érthető módon - nem ezek a termékek vannak elöl. 

Egyébként az összes bolt, benne a plázákban működők újranyitását március 20-án a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara is kérte a kormánytól, éppen az elbocsátásoktól tartva. A kormány most legalább a hét végéig nem engedi meg az újranyitást és a tomboló járványt látva vélhetően meghosszabbítja a korlátozásokat. A Magyar Orvosi Kamara hétfőn drámai hangú levélben a plázák azonnali bezárást kérte a kormánytól, s elképzelhető, hogy ennek eleget is tesz a kabinet. Ez viszont tovább nehezíti az érintett bérlők helyzetét. 
  
Csordás Norbert, a Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete (BBÉE) szóvivője azt közölte lapunkkal, hogy a magyar divatáru és egyéb kiskereskedelmi, valamint vendéglátóipari vállalkozások közül egyre kevesebben tudják fizetni a bérleti díjakat. Már eddig is több hálózatnál voltak leépítések, de a még további zárvatartás miatt hamarosan nagy elbocsátási hullám indulhat. Az érintett kiskereskedelmi és vendéglátóipari cégeknél mintegy 100 ezren dolgoznak, illetve dolgoznának, ha lehetne - fűzte hozzá. 

A ruházati boltok vannak a legrosszabb helyzetben (fotó: W.B.privatbankar.hu)
A ruházati boltok vannak a legrosszabb helyzetben (fotó: W.B.privatbankar.hu)

Utalt a lapuknak néhány hete adott értékelésére, miszerint egyre elviselhetetlenebb a cégek pénzügyi helyzete és a kilátástalanság azóta csak fokozódott. A vállalkozások már hónapok óta a tartalékaikat élik fel, a magyar tulajdonú kkv-k túlélését nem segítik tőkeerős nemzetközi cégek. A fennmaradáshoz és a munkavállalók megtartásához az érdekvédelmi egyesület szerint kormányzati segítségre van szükségük.

A szóvivő most azt közölte lapunkkal, hogy múlt szerdán újabb találkozóra került sor az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyik vezető tisztségviselőjével, de semmiféle érdemi választ nem kaptak újabb, hétpontos javaslatukra. Januárban már megkeresték az ITM-et, akkor a szaktárca türelmet kért tőlük, és megígérte, hogy részletesen válaszol és segít is az ágazatban működő kkv-knak. Ez mind a mai napig nem történt meg - emlékezetett Csordás Norbert. 

Vis maior és forintosítás

Az egyesület egyebek mellett azt javasolja, hogy a kormány - az önkormányzati ingatlanokhoz hasonlóan - rendeletbe szabályozza azt, hogy a kialakult vis maior helyzetre való tekintettel nem jogosultak a bérbeadók a bérleti díjak kiszámlázásra. A bérleti és kapcsolódó díjak 50 százalékos csökkentését kérik 2020. szeptember 1-től 2021. június 1-ig azokra az időszakokra, amikor nem volt teljes lezárás. A javaslatok között szerepel az euróban meghatározott bérleti díjak forintosítása 2020. március 1-től 2022. július 1-ig. Ezek egyébként már a januári javaslataikban is benne voltak.

A BBÉE most bérletidíj-emelési moratórium kihirdetését kéri 2024. január 1-ig, valamint kezdeményezi a bérleti szerződések felmondásának és a bérleti biztosítékok lehívásának megakadályozását is a veszélyhelyzet megszűnését követő második hónap végéig. Emellett ismét javasolják a forgalmi adó csökkentését a ruházati, cipő és a többi érintett szektor termékeire 2021. január 1-től, 15 százalékkal, legalább 18 hónapra, valamint a bérköltségek támogatását és moratórium kihirdetését a felszámolási eljárások megindítására. 

Csordás Norbert felhívta a figyelmet:ha a szektor nem kap azonnali kormányzati támogatást, az elbocsátások és boltbezárások után a kiskereskedelmet kiszolgáló gyártói háttér is nehéz helyzetbe kerül, ahogy a magyar kreatív ipar is. Az egyesület attól tart, hogy a járvány miatt bajba jutott magyar tervezők, gyártók és kereskedők elvesztik évtizedek alatt felépített piaci részesedésüket. A magyarországi bevásárlóközpontokban működő divatipari vállalkozások éves árbevétele 2019-ben meghaladta a 250 milliárd forintot.

A BBÉE több mint húsz magyar vállalatot, hálózatot képvisel, beszállítói és alvállalkozói körét beszámítva további több tucat cég érintett azáltal, hogy gyakorlatilag alig van forgalmuk idén és már tavaly is 30-70 százalékos kiesés volt több hónapon keresztül. Az általuk bérelt terület azonban nem haladja meg a 10-15 százalékot a legnagyobb plázákban, így a központok üzemeltetői egyelőre nem szenvedtek jelentős károkat a zárvatartásuk miatt.

Az elmúlt egy évben több központban is voltak tárgyalások, kisebb engedményeket is tettek a plázák üzemeltetői, ám a fix költségek zömét folyamatosan kifizettették. Az érintett magyar láncok tulajdonosai közül volt több is, amelyik saját zsebből vagy áthidaló hitelből fedezte a költségeit, hogy ne kelljen még nagyobb arányú elbocsátást végrehajtani.

A divatiparban (a kereskedőket is ide sorolták) összesen 15 milliárd forintot oszt szét a kormány. A bértámogatásra március végéig lehet jelentkezni. Azok részesülhetnek ebből, akiknek van két teljes lezárt üzleti éve, kkv-nak minősülnek és saját tőkéjük nem negatív. Természetesen sem felszámolási, sem NAV végrehajtási, sem végelszámolási eljárás alatt nem állhatnak.

Az Opten szerint a pályázók néhány prémium márkát leszámítva alacsony hozzáadott értékkel dolgoznak, jellemzően alacsonyan kvalifikált munkaerővel és alacsony bérszínvonallal. A kiírásnak 6722 társas vállalkozás, 891 egyéni vállalkozó és 19 szövetkezet felel meg. A cégek 2019-es évről leadott pénzügyi beszámolói alapján ez a 6722 cég összesen 1 552 milliárd forint árbevételt ért el, több mint 100 milliárd forint adózás előtti eredmény mellett. Az ágazat gondjait jól mutatja, hogy a cégek több mint 15 százaléka veszteséggel zárta a 2019-es évet, ami a koronavírus járvány miatt 2020-ban valószínűleg még nagyobb lesz, erről azonban vélhetően csak ősszel lesznek adatok, mert a beszámolók leadfási határidejét kitolta a kormány. Ezek a vállalkozások 2019-ben több mint 179 000 főt foglalkoztattak, az ő részükre a pályázat keretében bértámogatás is igényelhető. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG