3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Megvétózták a döntést az Unilever részvényesei, nem vonulnak ki a brit piacról.

A brit befektetők erős ellenzése miatt felhagy korábbi terveivel az Unilever és mégis megtartja központját az Egyesült Királyságban. A tervek szerint a működést erőteljesen Hollandia irányába tolták volna el, hosszan tartó egyeztetéseket követően azonban az igazgatóság nem adott zöld utat a projektnek, így visszavonták azt – írja a Business Insider.

A brit és a holland részvénypiacon egyaránt működő fogyasztási cikkeket gyártó multinacionális vállalat megtartja mostani megosztott központú stratégiáját, a vezetőség szerint ugyanis a Londonban és Rottendamban egyaránt jelen lévő cégóriás ezzel tudja biztosítani hosszútávon a befektetők érdekeit. A döntéshez a brit részvényesek háromnegyedének támogatása kellett volna, ehelyett azonban csak a vezetőség fele bólintott rá.

Theresa Maynek is jól jött a döntés

A döntés kényelmetlenül érinti Paul Polman vezérigazgatót, aki aktív támogatója volt a tervezetnek és már tíz éve van vállalat élén – a mostani elbukott javaslat pedig sokak szerint felgyorsítja a vezér távozását a vállalattól. Korábbi nyilatkozatuk szerint az összevonás segített volna az Unilevernek, hogy a későbbi jelentős akvizíciós ügyleteket rugalmasabban vihessék véghez. A német Berenberg bank elemzői szerint ez különösen nagy szégyen a vezetők számára, akik aktívan támogatták az egyszerűsítést.

Komolyan alávághat a Nissannak, ha May nem éri el a célját

A japán cégóriás a brit autóipar történetének legnagyobb gyárává fejlődött az Egyesült Királyságban, a megállapodás nélküli kilépés azonban komoly károkat okozhat. Tovább >>>

A döntés Theresa Maynek is részleges győzelem, aki folyamatosan próbálja megfékezni a vállalatok kivonulását a brit gazdaságból. Bár a vállalat szerint a stratégiai átalakulás gondolatát eredendően nem a Brexit fűtötte és alapvetően nem járna nagy változásokkal a munkaerőpiacon, – hiszen lényegében mindegy, hol központosult volna a vállalat – a döntés kapóra jön May politikájában.

Örülhetnek a részvényesek

A befektetők üdvözölték a vállalat döntését, akik többek közt attól aggódtak, hogy a londoni központ áttelepülésével a vállalat lekerülne az FTSE-100 indexről, ami sok részvényest eladásra kényszerített volna – ezt azonban a vezetés nem erősítette meg. Sok brit befektető továbbá attól is tartott, hogy az áttelepüléssel jogi akadályokat akart volna állítani a cég a későbbi erőviszonyok megingatása ellen, a vezetőség azonban cáfolta ezeket a híreket.

A brit-holland vállalat termékei között szerepelnek élelmiszerek, üdítők, tisztítószerek, illetve tisztálkodási és kozmetikai termékek. 2012-es adatok szerint az Unilever a világ legnagyobb fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, és globálisan vezető például a margarinok piacán is. Európa 7. legértékesebb vállalata. A cég a legrégebbi multinacionális vállalatok egyike, termékei közel 190 országban elérhetőek. A hazai közönségnek leginkább ismert márkái között van az Axe/Lynx, a Dove, a Hellmann's, a Knorr és a Lipton.

Egyik legnagyobb partnerét űzheti el May, ha nem köt megállapodást az EU-val

A japán vállalatok szerepe megkérdőjelezhetetlen a brit gazdaságban, egy keményvonalas Brexittel azonban ők is távoznának. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
Vállalat Ön is beleszólhat, megmaradjon-e az ismert napocska a kamionokon!
Dobos Zoltán | 2026. október 29. 17:38
Új néven folytatja működését a Waberer’s International Nyrt., hogy a tőzsdei anyavállalat neve pontosabban tükrözze az elmúlt években jelentősen kibővült cégcsoport üzleti portfólióját. A Waberer’s névhez elsősorban a fuvarozás és a logisztika kapcsolódik, miközben a Gránit Biztosító és a Posta Biztosítók révén a biztosítás mára a csoport másik meghatározó pillérévé vált, és az ingatlanfejlesztési tevékenység is fokozatosan épül. A bejelentett névváltozást követően elsőként a holding ernyőmárkája újul meg, amelyet fokozatosan követ az operatív márkák megújulása is. Hogy a kamionokon megmaradjon-e a nemzetközileg is ismert mosolygós napocska, arról online szavazást indítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG