3p
A japán vállalatok szerepe megkérdőjelezhetetlen a brit gazdaságban, egy keményvonalas Brexittel azonban ők is távoznának.

Theresa May és a japán gazdasági elit februári találkozóját követően a tokiói brit nagykövet komoly következményeket ábrázolt arra az esetre, ha az Egyesült Királyság megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból, ezzel rontva a piaci feltételeket a vállalatok számára. Koji Tsuruoka elmondta: egyszerű a helyzet, egy magáncég sem tud majd a továbbiakban ott működni, ha nem születik kedvező kereskedelmi megállapodás – írja a Bloomberg.

Mindennek már nyolc hónapja, a határidő közeledése és a tárgyalások mostani menete alapján pedig egyre inkább realitás, hogy a Brexit mindenki számára kedvezőtlen kimenetele érvényesül végül. A japán vállalatok pedig úgy tűnik, nem várnak csodára a célegyenesben és máris elkezdték áthelyezni tevékenységüket a szigetországból – ráadásul nagyságrendekkel visszavennék az ottani működést, ha nem születik megállapodás a következő időszakban. Ezt May legutóbbi nyilatkozata is súlyosbítja, amikor megerősítette: a britek szükség esetén nem félnek az egyezmények nélküli kilépéstől sem.

Menekülnek a süllyedő hajóról

A Toyota múlt szombaton bejelentette, hogy egy keményvonalas kilépés esetén felfüggesztheti a gyártást angliai gyárában. A Panasonic máris áthelyezte európai központját Amszterdamba, de más nagy cégek is elkezdtek körülnézni az európai piacokon új helyet keresve központjuknak. A japán vállalatok Európa kapujaként tekintenek az Egyesült Királyságra, egy megállapodás nélküli kilépés pedig nem veszélyeztetheti a cégek pozícióját.

Japán beadta a derekát - mégis üzletelnének Trumppal?

Kétoldalú kereskedelmi megállapodást tervez a két ország vezetője. Tovább >>>

A japán cégek távozása mindkét félnek komoly hátrányt jelentene, a befektetők számára az USA után ugyanis az Egyesült Királyság a második legkedveltebb célpont: csak 2017 mintegy 153 milliárd dollár befektetés érkezett Japánból. A briteknél ráadásul több mint ezer japán érdekeltségű céget tartanak számon, akik nagyjából 160 ezer embert foglalkoztatnak.

Mennyit segíthet negyven év közös múlt

Sok vállalat még a nyolcvanas években érkezett Margaret Thatcher bátorítására, a Vaslady ugyanis akkor Európa kapujaként tüntette fel az országot. Ezt a japánok nem felejtették, 2016 szeptemberében – mintegy három hónappal a referendumot követően – Tokió egy 15 oldalas levélben emlékeztette Mayt: bíznak benne, hogy a britek figyelembe veszik ezt a kulcsfontosságú történelmi aspektust.

Kifejezvén a japán vállalatok angliai működésének fontosságát, May 2017 augusztusában Japánba utazott, hogy delegációjával átbeszéljék a későbbi kereskedelmi és befektetési lehetőségeket a felek között, továbbá megköszönte a vállalatok elkötelezett, hosszú távú együttműködését a  britekkel – külön kiemelve a Nissan, a Softbank és a Toyota jelenlétét. A britek remélik, hogy a több mint négy évtizedre visszanyúló szoros együttműködés segít megalapozni a Brexit utáni viszonyokat – az pedig, hogy az Egyesült Királyság segítette az EU-Japán júliusban megkötött egyezményének létrejöttét, remélhetőleg segíti a helyzetet.

Ázsia alaposan lekörözheti Európát és Amerikát

Változatlanul a világátlag feletti növekedési potenciált tulajdonítanak a Fidelity portfólió-menedzserei az ázsiai befektetéseknek, legyen szó részvényekről vagy magas hozamú kötvényekről. Kína egyre több területen lekörözi versenytársait, elképesztő technológiai fejlődésen megy keresztül. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dél-Korea azt kapta jutalmul, amit az unió büntetésből, Brazíliában foghatják a fejüket – vámháborús fordulatok
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 08:09
Megállapodás született Dél-Koreával, Brazíliának viszont odacsaptak Trumpék, a rézkereskedelemről és a postai küldeményekről is döntöttek.Így áll a vámháború csütörtök reggel.
Makro / Külgazdaság Megint keményen odacsapott Iránnak Amerika
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 07:41
Ezúttal nem bombákkal, cserébe a legfontosabb bevételi forrást vette célba az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Donald Trump dörzsölheti a tenyerét
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 17:26
Kellemesen alakult a GDP-adat.
Makro / Külgazdaság Kemény bejelentés jött Amerikából, a magyar kormány is aggódhat
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:03
Indián statuál példát Donald Trump?
Makro / Külgazdaság Hónapok óta nem történt hasonló Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 13:20
Jól alakult a hangulat.
Makro / Külgazdaság Utolsó előtti helyen kullog Magyarország a friss uniós GDP-rangsorban
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 12:21
Tavalyhoz képest az uniós GDP 1,5 százalékot nőtt, szemben a magyar 0,2 százalékos növekedéssel. Negyedéves alapon az EU gazdasága sem bővült nagyot.
Makro / Külgazdaság Sírva fakad, ha meglátja, mennyivel nőtt a cseh GDP
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:33
Hát nem 0,2 százalékkal, mint a magyar.
Makro / Külgazdaság Vérszegény a magyar export, ömlik be a külföldi áru
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:46
Beszédes számok érkeztek.
Makro / Külgazdaság Ennyire képes most a magyar gazdaság – kiadta a GDP-adatot a KSH
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:30
Az elemzői konszenzusnál egy hajszállal lett jobb a második negyedéves GDP-adat, a technikai recessziót elkerültük.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György megszólalt, és világraszóló teljesítményről beszélt
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 07:22
Az aranytartalék kérdését járta körül a korábbi jegybankelnök.A jegybanki alapítványok körüli súlyos botrányok kérdését most nem említette Matolcsy György a podcastjában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG