2p
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásaival hat év alatt mintegy 97 milliárdot spórolt meg nekünk.

 

A hivatal közleménye szerint a 2009-2014-es időszakban lezárt versenykorlátozó megállapodások és erőfölényes visszaélések felderítése, valamint a fúziókontroll több mint négyszer annyi társadalmi hasznot hozott, mint a GVH költségvetése (azonos időszakra vonatkozóan azonos módon számolva).

A számítás a verseny árleszorító hatásán alapul: a GVH közbelépése megkíméli a fogyasztókat azoktól a többletkiadásoktól, amelyekkel a GVH által megakadályozott versenyellenes magatartások és fúziók miatt egyébként szembesülnének.

A GVH eljárásai nélkül a kartellekkel, illetve az egyéb versenykorlátozó magatartásokkal, és a verseny jelentős csökkenéséhez vezető összefonódásokkal a termékek és szolgáltatások 5-10 százalékkal, két éven át lettek volna drágábbak, mint egyébként.

A 100 milliárd többszöröse is lehet a haszon

A számszerűsítés megfelel az élenjáró versenyhatóságok gyakorlatának, és figyelemmel van az OECD útmutatójára, valamint a módszertant értékelő független szakértők javaslataira - jegyzi meg a közlemény. Ugyanakkor a becslés módszertani korlátok miatt nem terjed ki a GVH teljes tevékenységére – így a fogyasztóvédelmi eljárásokból, vagy az elrettentésből származó haszonra –, ezért a tényleges haszon meghaladja a kimutatottat, akár annak többszöröse is lehet.

A GVH fogásai

Az elmúlt évek legnagyobb bírságai között számos kartellügy szerepelt, például:
- A Strabag-Egri Útépítő-HE-DO Kft.-Swietelsky Kft. kartellezése miatt 2 milliárd 906 millió forint büntetést szabtak ki 2009-ben.
- A Betonpartner-Cemex-DBK-Frissbeton-Holcim-TBG transzbeton árkartellje miatt 2 milliárd 790 millió 200 ezer forint bírságot szabtak ki.
- 8 cég és a Magyar Betonszövetség a piac felosztása és a piaci árszint megtartása céljából rendszeresen tárgyalásokat folytattak
- A kontaktlencse-forgalmazók is összebeszéltek:  a GVH a jogsértés miatt a CooperVision Optikai Cikkeket Forgalmazó Kft.-t 15 millióra, a FOTEX-OFOTÉRT Optikai és Fotócikk Kereskedelmi Kft.-t 49 millió forintra, a Novartis Hungária Egészségügyi Kft.-t 34 millió forintra bírságolta.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem fizet osztalékot az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:58
Lezajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése.
Vállalat A végén mégsem veszi meg a Mol a szerb olajvállalatot?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:06
Mindenki kivárásra játszik.
Vállalat „Az egész magyar állattenyésztés megérezné, ha leállnánk” – klímaváltozásról, a kazah piacról és az ukrán szójáról is kérdeztük az UBM vezérét
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 05:47
Nem hisz az egyszemélyi irányításban, minél több ember vesz részt a döntéshozatalban, az annál nagyobb valószínűséggel hozza meg a kívánt eredményt. Cégvezetőként a középvállalati státuszból a nagyvállalati kategória felé kormányozta el Magyarország egyik vezető, takarmánygyártással és kereskedelemmel foglalkozó agráripari társaságát, aminek legszimbolikusabb lépése a tőzsdére lépés volt. Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója lapunknak arról is beszélt, hogy az iráni háború miatti energiaárrobbanás hogyan érintette a működésüket, milyen stratégiát követnek gazdasági válságok idején és hogy miért Kazahsztánban látják most az egyik legjobb piaci lehetőséget.
Vállalat Magyar Péter szerint áron alul eladó a TV2, reagált a csatorna
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 09:32
Néhány befolyásos család már szervezi a testőrséget a meneküléshez – erről is beszélt Magyar Péter egy szombat este közzétett videóban. A TV2 és a Lounge Event Kft. eladásáról szóló részre mindkét cég reagált.
Vállalat A Wizz Airre veszélyesebb a kerozinhiány, mint a Ryanairre
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 19:37
Az ír légitársaságnak kevesebb a közvetlen közel-keleti kitettsége, mint magyar versenytársának, ezért jobb helyzetben van a kerozinhiány idején. Az iráni háború kitörése óta a kerozin ára a duplájára nőtt.
Vállalat Megjött a Wizz Air válasza a bedőlésével kapcsolatos nyilatkozatra
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 17:30
A fapados társaság ezt nem hagyhatta szó nélkül.
Vállalat Eladási hullám a Wizz Air részvényeinél, miután a versenytárs szerint becsődölhet a cég
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 16:30
A Ryanair vezérigazgatója szerint az olajárrobbanás miatt az ír fapados légitársaság több versenytársa, így a Wizz Air is csődöt jelenthet. Michael O’Leary szavait a Wizz Air-részvények rögtön megérezték.
Vállalat Újabb országban nyert el importőri jogokat az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 13:19
Romániában is bevezethetik a kínai márkát.
Vállalat Már a végkielégítésekről tárgyalnak az Electrolux jászberényi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 11:24
Hatszáz embert küldenek el, 2026 végén bezár a gyár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG