2p
A külföldi tulajdonosi kör megdöbbenve értesült a kormány legújabb lépéséről.

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. és fő tulajdonosi köre megdöbbenéssel értesült a Magyar Közlönyben szerdán megjelent rendeletről, amelyben a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánítja a társaságot a csődtörvény alapján; a cég információi szerint a gyár ellen nem érkezett csőd- vagy felszámolási kérelem a pécsi törvényszékhez, és ehhez nem is áll fenn jogalap - áll csütörtöki közleményükben.

Minden rendben

A külföldi befektető fő tulajdonos a Pécs várossal kötött szerződés szerinti tőkeemeléseket végrehajtotta, a gyár a munkahelyeket megtartotta, az exportot és ebből eredő árbevételeit folyamatosan növeli, emiatt nem áll fenn csőd- vagy felszámolási fizetésképtelenségi helyzet - írja az igazgatóság elnöke, Cséplő Petra.

A közlemény ugyanakkor sajnálatosnak nevezi az elmúlt hetekben "a gyárat ért erőszakos kivásárlási szándékot, amelyhez tevőleges partnerséget mutatnak egyes önkormányzati képviselők". A gyár korábbi, a Magyar Fejlesztési Bankkal megkötött fejlesztési hiteleinek jelenleg is folyamatban lévő hitelkonszolidációs eljárásába beavatkozva követelésvásárlási ajánlattal élt egy, a gyárat megszerezni kívánó, nem porcelán- és pirogránit gyártási főtevékenységű építőipari cég, amely vételi ajánlatot is tett korábban a Pécs Holding Zrt. kezében lévő Zsolnay-részvényekre - fogalmaz a közlemény.

A Zsolnay szerint a már helyreállított működésű társaságot állami-városi tulajdonba visszaszerezni szándékozók egy újabb privatizációs manőver előkészítéseként tették meg előterjesztésüket a kormánynak, "a társaság működtetésére eddig több százmillió forintot fordító külföldi befektető sárba tiprásával, a vele való elszámolás lehetőségének teljes kizárásával, államhatalmi eszközökkel" - olvasható a közleményben.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vállalat Új kínai autómárka jön Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:10
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon – tájékoztatta a hivatalos magyarországi importőr BAIC Magyarország az MTI-t.
Vállalat Kiderült, hogy áll a keleti nyitás: szinte biztosan nem úgy, ahogy tervezték
Imre Lőrinc | 2026. április 3. 10:24
Az export kiemelkedően fontos kulcságazatunk, Magyarország 2024-ben a 34. helyen állt a termékkivitelt mérő globális ranglistán – derült ki a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Gazdaságelemzési Központjának konferenciáján. Az exportunk több mint 70 százalékát az Európai Unió államaival bonyolítjuk le, és bár a térségen kívüli országok szerepe is nő, a keleti nyitás politikája mintha nem a várt ütemben hozná az eredményeket.
Vállalat Kilőttek a BMW eladásai Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 10:22
BMW Group Magyarország 24,5 százalékkal növelte a BMW márka eladásait 2026 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest; január és március között 1870 új BMW talált gazdára Magyarországon, amellyel a bajor márka őrzi vezető pozícióját a hazai prémium szegmensben – tájékoztatta a társaság az MTI-t közleményben.
Vállalat Zuhannak a Tesla-eladások az amerikai adójóváírás megszűnése miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 17:34
Közben meglódultak a kínai eladások. 
Vállalat Három nagy légitársaság csap össze a portugál légitársaságért
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 15:31
Az érdeklődők között van a Deutsche Lufthansa, az IAG és most már az Air France-KLM is. 
Vállalat Erős évet zárt az AKKO Invest, de egy tétel lenyomta a profitot
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 13:37
Újabb rekordévet tudhatnak maguk mögött.
Vállalat A piac negyede az MBH lízingcégéé
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:33
Jó évet zárt az Euroleasing Zrt. 2025-ben is.
Vállalat Sikert és profitot érő kérdések és válaszok kkv-knak
PR | 2026. április 2. 10:27
A Garantiqa támogatásával készült Cégkassza Podcast azoknak szól, akik szeretnének tisztábban látni a vállalkozói pénzügyek, finanszírozási lehetőségek és kkv-trendek világában. Hiteles vendégek, aktuális témák, közérthető beszélgetések — minden, ami a tudatos üzleti döntésekhez kell.
Vállalat Vagyonból örökséget csinálna az OTP Private Banking
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 10:06
Új szolgáltatást integrálnak a vagyonkezelésbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG