3p
Ezúttal az ARM brit csiptervező közölte: alkalmazkodnak az új amerikai szabályokhoz.

Az ARM csip- és szoftvertervező brit multinacionális vállalat felfüggeszti üzleti kapcsolatait a Huawei Technologies kínai óriásvállalattal - közölte a BBC brit közszolgálati belső vállalati dokumentumokra hivatkozva.

Miután az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma feketelistára tette a kínai vállalatot, az ARM vezetése utasította a munkavállalókat, hogy állítsanak le "minden aktív szerződést, támogatási jogosultságot és függőben lévő megbízásokat" a Huawei-jel és leányvállalataival.

Mit jelent, hogy tiltólistára került a Huawei? Hány magyart érint? Cikkünk >>>

A cambridge-i székhelyű ARM, amely a SoftBank japán távközlési és internet szolgáltató csoport tulajdonában áll, május 16-án készült vállalati emlékeztetőjében rámutatott, hogy tervei tartalmaznak amerikai eredetű technológiát. Az ARM-nek vannak kirendeltségei Kaliforniában, Washingtonban, Texasban és Massachusettsben is.

Az ARM az Egyesült Államokban dolgozó alkalmazottaival közölte, hogy nem nyújthatnak támogatást, nem adhatnak át technológiát, nem kezdhetnek technikai tárgyalásokat és más módon sem vitathatnak meg technikai ügyeket a Huawei Technologies-zel. 

A BBC jelentésére reagálva az ARM mindössze annyit közölt, hogy eleget tesz az amerikai kormány előírásainak.

Törölt rendelések

A Softbank és egy másik nagy japán telekommunikációs vállalat, a KDDI szerdán bejelentette, hogy elhalasztja a Huawei új okostelefonjainak péntekre tervezett bevezetését a japán piacra. A harmadik, illetve második legnagyobb japán mobilszolgáltató azzal indokolta a döntést, hogy fel kell mérniük a Huaweit sújtó amerikai szankciók hatását.

Fotó: Reuters


A legnagyobb japán mobilszolgáltató, az NTT DoCoMo pedig azt közölte, hogy törölte a nyáron bevezetni tervezett új modellre leadott megrendeléseit. 

Donald Trump amerikai elnök május 15-én írt alá rendeletet az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről. Ebben felhatalmazta a kereskedelmi minisztériumot arra, hogy tiltsa meg amerikai telekommunikációs vállalatoknak az üzletkötést olyan külföldi alkatrészgyártókkal, amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek az Egyesült Államoknak. A rendelet nem nevesített egyetlen országot vagy vállalatot sem, de elemzők szerint egyértelmű, hogy a Huawei a célpont.

Másnap az amerikai kereskedelmi minisztérium feltette a korszerű mobil távközlési eszközöket gyártó Huaweit és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.

Tovább cég Amerika célkeresztjébenA Huawei kínai távközlési óriásvállalat ellen hozott korlátozó intézkedésekhez hasonló szankciók bevezetését fontolgatja az Egyesült Államok a kamerás megfigyelő rendszereket gyártó Hikvision kínai vállalat ellen is - a The New York Times című amerikai napilap. Washington korlátozná a Hikvision hozzáférését az amerikai technológiákhoz, és elképzelhető, hogy amerikai vállalatok csak kormányzati engedéllyel adhatnák majd el termékeiket a kínai cégnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG