3p
Ma 30 éve mutatták be a Windows-t, amely azóta százmilliók napjait teszi könnyebbé. Egy kis múltidézéssel és néhány érdekességgel köszöntjük a legnépszerűbb operációs rendszert.

A kezdetek

Az 1970-es években még csak az írógépek, stencilgépek és az indigók könnyítették a munkavégzést, ám két zseniális elme már ekkor felismerte, hogy a jövő a számítógépekben rejlik. Ők nem mások voltak, mint az ismert Bill Gates és a kevésbé ismert Paul Allen, akik 1975-ben megalapították a Microsoft céget, amely egy életre átformálta a számítástechnika világát.

A piacra kerülés

1985. november 20-án pedig bekerült a boltokba a Windows 1.0, mely a nevét a rendszerben használt panelekről, azaz ablakokról kapta. Már ennél a verziónál is egérrel navigálhattunk a képernyőn. A program része volt a ma is közkedvelt Paint és az Office Word őse a Windows Writer.

Amikor már nem csak munkára használjuk

1992-ben jelent meg a Windows 3.1, amelynek ereje már szórakozásra is használható volt. Ebben a programban mutatkozott be a Fájlkezelő, a Programkezelő és a Nyomtatáskezelő. A verzió mégis a játékaival ért el nagy áttörést. Az azóta is közkedvelt alapjátékokat, mint a Pasziánszt, a Fekete Macskát és az Aknakeresőt itt ismerhette meg először a felhasználó.

A PC nagykorúsága

'95-ben megérkezett a Windows 95, amelyben először jelent meg a Start menü és a tálca. Ekkor mutatkozott be az Internet Explorer is.

Megérkezik az XP

2001. októberében robbant be a Windows XP, amely sok gépen még azóta is telepítve maradt, pedig már a támogatását is megszüntette a Microsoft. Legfontosabb újdonságai a Windows Media Player, a Windows Movie Maker és '90-es generáció legkedveltebb kamaszkori időtöltése, az azonnali üzenetküldésre alkalmas Messenger, azaz MSN voltak.

Egy kevésbé népszerű verzió

A 2006-os Vista messze nem okozott akkora áttörést, mint elődei. Egy letisztultabb, modernebb formát próbáltak adni a Windowsnak, de az előd XP olyan jól sikerült, hogy kár volt hozzányúlni. Nem csak a hétköznapi felhasználók nem szerették, de az informatikusok, rendszergazdák életét is megkeserítette.

Mélypont után újbóli áttörés

A Vista által okozott csorbát aztán a Windows 7-tel jórészt sikerült kiköszörülni. Igazából ez volt az az oprendszer, amire már valóban érdemes volt lecserélni a jó öreg XP-t. A 7-tel együtt jelent meg a Windows Touch is, ami az érintőképernyős vezérlést tette lehetővé az arra alkalmas eszközökön.


A forradalmian új rendszer

2012-ben az egyébként jól sikerült Windows 7 leváltására bemutatták a 8-as verziót. Ebben minden új köntöst kapott, és a jól megszokott Start menü helyett egy központosított alkalmazás-gyűjtemény lett a kezdőoldal. Ez világszerte komoly elégedetlenséget váltott ki, a cég ezért a Windows 8.1-ben vissza is hozta a Start gombot, igaz, megújított formában.


Az utolsó Windows

Az idén megjelent és (a korábbi Windows-verzióval már rendelkezőknek) ingyenesen telepíthető 10-es verzió a társaság tervei szerint 2018-ig 1 milliárd gépen kerülhet használatba. Ebben mutatkozik be a Cortana asszisztens, azaz a hangutasításokkal működő keresőeszköz. Emellett pedig egy új internetes böngészőt hoztak létre az Internet Explorer helyett Edge néven. A Windows 10 a cég kommunikációja szerint a Microsoft utolsó operációs rendszere - a jövőben nem új verziókat adnak ki, hanem ezt frissítgetik majd.

A Windows legújabb verziója

És hogy a 90-es években egy átlagos magyar polgárnak mit jelentett a Windows? Érdemes ezügyben felidézni Vágási Feri azóta kultikussá vált megnyilvánulását:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG