3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ma már szinte mindenhol az impulzusvásárlás terjed - még autó és lakásvásárlásról is pillanatok alatt dönt az átlagember.

Mit gondol, mennyi idővel többet gondolkodik egy átlagember egy lakás megvásárlásán, mint egy farmerén? Nem, nem kell nagy számokat egymásra rakni: a Bors által idézett brit kutatás szerint mindössze 7 perccel több időbe telik, hogy eldöntsük: az adott lakás kell-e nekünk, mint az a 18 perc, amit a farmer felpróbálásával töltünk. Sőt: egy autó megvásárlása - amelynek ára nagyjából ötöde-tizede egy lakás árának - komolyabb megfontolásra késztet bennünket: akár 30 percig is vaciálunk, nézegetünk, mérlegelünk.

Már van előkép

Adódik a kérdés, hogyan lehetséges, hogy egy otthon kiválasztása kevesebb időt vesz igénybe, mint a járműé? A kutatók szerint egy élettér esetében alapvetően az érzelmi hatások a meghatározóak, így az egyébként is érzelmi alapon döntő nők az adott lakásba lépve szinte azonnal tudják, megtalálták-e álmaik otthonát. Ha igen, egy darabig még szívesen ismerkednek a részletekkel, a környékkel és a kilátással, ám a döntést már meghozták.

Ezzel szemben egy autó esetében nem csupán a szín, a forma és a belső dizájn meghatározó, hanem tengernyi műszaki részlet is, amikbe szívesen belemerül az autóról leggyakrabban döntést hozó férfi. Aki befektetésnek vesz ingatlant, az szintén gyorsan dönt, hiszen bizonyos paraméterek alapján választ, a jövőbeni eladhatóságot figyelembe véve.

A Borsnak nyilatkozó Nyíri Zoltán reklám- és kommunikációs szakember szerint a fenti felmérések, az átlagidők azért becsapósak, mert egy-egy gyorsnak tűnő komoly döntés mögött akár hetekig-hónapokig elhúzódó mérlegelés állhat: vajon tényleg szükséges a beruházás, le kell-e cserélni a régit, vagy jó lesz még? Az otthont, a kocsit is előre eltervezik, álmodoznak róla, és amikor tényleges döntésre kerül a sor, már csak ezeket az elképzeléseket vetik össze a valósággal. Ráadásul ezeket a paramétereket ma már az okostelefonok világában pillanatok alatt le is ellenőrizhetjük.

Beetetés

Persze, az értékesítés is egy szakma, ezért ma már itt is az a fontos, hogy a fogyasztó úgy érezze, ha nem dönt gyorsan, lemarad az ajánlatokról. Ma már kevésbé a termék paraméterei, mintsem az unicum-hatása fontos, ezért találkozunk rendre "Ne maradjon le róla!" "Kihagyhatatlan ajánlat!" felhívásokkal. Sokan csak vásárlás után eszmélnek. Hasonló elvet használnak ki a kasszasorok előtti tárolók: az angolszász boltokban már tökélyre vitték mindezt - egész labirintusban kell szlalomoznunk a pénztárig, ahol "lesnek ránk" a csábító, de egyébként a vásárlási listánkon nem szereplő portékák.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló CBD olaj kezdőknek: mit jelent a CBD, és mi alapján érdemes választani?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 9. 10:09
Az elmúlt években egyre többet találkozhatunk a CBD nevével. Teljesen természetes, hogy sok kérdés merül fel bennünk a vegyülettel és az azt tartalmazó készítményekkel kapcsolatban.
Vásárló Edénykészletet vennél? Ezt a hibát ne kövesd el!
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 8. 10:44
Sok konyhában van egy serpenyő, amihez senki nem nyúl szívesen. Leragad benne a tojás, egyenetlenül melegszik, a nyele lötyög, és valahogy minden főzésnél bosszúságot okoz. 
Vásárló Bajban a Robinson Tours utasai: a magyar hatóság tehetetlen
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:49
Fizetésképtelen a cég, a bolgár szervektől várnak választ.
Vásárló Hogyan kezdd el a hegesztést hegesztő pálcával?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 5. 15:43
A hegesztés csodálatos és kihívásokkal teli szakma, főleg ha valaki csak most merészkedik bele a részletekbe. Az alapvető technikák és eszközök alapos megismerése nélkülözhetetlen a sikerhez. Az alábbiakban az MMA hegesztéssel, azaz a kézi ívhegesztéssel foglalkozunk. 
Vásárló Láthatatlan rendszerezési tippek, amikkel száműzhetjük a káoszt az otthonunkból
PR | 2026. augusztus 5. 11:37
Egy kompaktabb lakásban gyorsan ráébredünk arra, hogy nem a tárgyaink száma jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem az, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló hellyel. Aki próbált már rendszert vinni egy kisebb nappaliba vagy egy apró konyhába, jól tudja, hogy a hagyományos, robusztus gardróbok sokszor csak elfedik a zsúfoltságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtanának.
Vásárló Az AI hatása a gazdaságra és a társadalomra
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 4. 10:58
A mesterséges intelligencia (AI) folyamatosan formálja az életünket, munkáinkat és a világot körülöttünk. Kezdetben csupán a sci-fi írók fantáziájának köszönhettük, de mára az AI a mindennapok része lett. Felismeri-e mindenki, milyen mélyreható átalakulásokat hoz, és hogyan készülhetünk fel ezekre? Ebben a cikkben kiderítjük, hogyan alakítja át az AI a gazdaságot és a társadalmat, és milyen hatásokkal számolhatunk a jövőben.
Vásárló Kerti összejövetelek: higiénia és biztonság felsőfokon
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 3. 10:13
A nyári időszak különösen alkalmas szabadtéri összejövetelek szervezésére, legyen az családi grillezés vagy egy nagyobb szórakozóhely nyitott terasza. Ezen események sikerességéhez elengedhetetlen a higiénia és az élelmiszerbiztonság fenntartása. A gondos előkészítés és az ételek biztonságos kezelése a vendégek egészségét óvja, és hozzájárul az esemény élvezhető megéléséhez.
Vásárló Hogyan találj rá a tökéletes webtárolási megoldásra?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 2. 10:32
Weboldalad beindításakor vagy modernizálásakor kérdéses, hogy milyen típusú tárhelyet válassz. Ha kisebb méretű honlapot tartasz fenn, egy egyszerű tárhelyszolgáltatás is elegendő lehet. Azonban, ha jelentős forgalomra számítasz, érdemes elgondolkodni egy virtuális magánszerver, azaz VPS bérlésén.
Vásárló Az egyik legjobb befektetés ma nem a tőzsdén van, hanem az angol nyelvtudásban
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 1. 09:48
A befektetésekről legtöbbször részvények, kötvények, ingatlanok vagy éppen arany jut eszünkbe. Pedig létezik egy olyan „eszköz”, amely sokak számára hosszú távon még ezeknél is nagyobb megtérülést hozhat: a magas szintű angol nyelvtudás.
Vásárló Nehéz megmondani, mi fog történni a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 18:14
Csütörtökön további árváltozásra számíthatunk az üzemanyagokat tekintve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG