4p
Az amúgy is szédítő ütemben rohanó technika nemsokára újabb ugrást tehet: jön a dolgok internete. Az okostelefon, okostelevízió, okosóra után jöhet az okos autó, okos hűtőgép, okos ruha, sőt az okos otthon is. Még nehéz elképzelni, hogy fog ez működni, ezért konkrét példákat kerestünk, mire lehet ez jó, és nem feledkezünk el a veszélyekről sem.

Egymással, az interneten levő egyéb eszközökkel kommunikáló tárgyak, háztartási készülékek, ruhadarabok – ez már nem a jövő zenéje, az első fecskék, mint az okosóra, okostelevízió már megérkeztek. Néhány év múlva robbanásszerűen elterjedhetnek a világban. Az elméleti alapok helyett inkább gyakorlati példákat gyűjtöttünk, amelyek segítenek megérteni a szép új világot.

1. Csomagok nyomon követése. A címzettek egy weboldalon keresztül figyelemmel kísérik, hol tart a küldeményük, amelynek kódját út közben gyakran leolvassák, és az adatokat egy központba továbbítják. Hasonló rendszerek már léteznek külföldi csomagküldőknél, csak kicsit elnagyoltak, például annyit közölnek, hogy „a csomag összeállítva, a szállítóra vár”, vagy „a csomag elhagyta Nagy-Britanniát és úton van”.

2. Nyomtatópatronok rendelése. A nyomtató érzékeli, ha a patron töltöttsége egy bizonyos szint alá esik, és megrendelést küld a márkaszervizbe.

3. Irodai szék beállítása. A fehasználók sokszor helytelenül állítják be a széküket, ami gerincproblémákhoz, hatékonyság-csökkenéshez vezet. Az internetre kötött szék mérési adatok alapján, mint a személy súlya és magassága, beállíthatja saját magát a gyártó szervere segítségével.

4. Iskolapéldaként szokták emlegetni az intelligens hűtőt, amely bizonyos termékek kifogyása esetén, illetve bizonyos készletszint elérésekor szól, felírja az adott terméket a bevásárlólistára, vagy meg is rendeli azt.

5. Orvosi felügyelet. Az internetre kötött szívritmus-szabályozót vagy súlyos halláskárosultaknak való hallókészüléket a távolból is lehet figyelni, és nem megfelelő működés esetén közbe lehet avatkozni. Más krónikus betegeknek egyszerűen a vérnyomását vagy a pulzusát lehet a távolból felügyelni. Az idősödő társadalomban ez nagy segítség lehet, és sokkal olcsóbb, mint a járóbeteg-rendelés. A felügyelő lehet egy karkötő vagy egy karóra is.

6. Épületek, lakások automatizálása. A középületekben és az otthonokban egyaránt átvehetik a világítás, fűtés, szellőzés, a biztonsági rendszerek ellenőrzését, szabályozását. Ezzel sok energiát lehet megtakarítani, nőhet a kényelem és a biztonság. Van, ahol egész okosvárosok felépítésével kísérleteznek.

7. A vezető nélküli autók valóságos tárházai lesznek az okos megoldásoknak. Az internetről frissülő térképen és navigációs rendszeren kívül az autók kommunikálhatnak majd az útdíj-fizető rendszerrel és intézhetik a fizetést, a parkolóhelyek üzemeltetőivel, a közlekedésbiztonsággal… Az okosautót visszaküldhetjük éjszakára a garázsába, ami lehet egy olcsóbb környéken, vagy használhatunk majd másokkal megosztott bérautót. A járművek egymással is kommunikálhatnak majd, például az ütközések elkerülése érdekében, vagy például azért, hogy konvojban haladhassanak.

8. A német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) meredeknek látszó példákat hoz, például étkezési szokásainkra: lehet, hogy egyszer még a villánk sípolni fog, ha olyat eszünk, amit nem szabadna, a kenyérpirító pedig nem lesz hajlandó addig újabb pirítóst készíteni, amíg nem kocogtunk egyet, aminek megtörténtéről és időtartamáról az internetre kötött tornacipőnk fogja tájékoztatni? Furcsa példák, de már folynak ilyesmivel kísérletek.

9. Szintén a FAZ példája szerint a kutya nyakörve észleli, hogy az állatnak orvoshoz kell mennie, majd felveszi a kapcsolatot a határidő-naplónkkal és az állatorvossal, és önállóan időpontot egyeztet.

10. A düsseldorfi repülőtéren már egy robotrendszer parkolja le az autókat, centiméterre pontosan egymástól, így állítólag 40 százalékkal több kocsit tudnak elhelyezni, mintha az emberek maguk parkolnának.

A sort sokáig lehetne még folytatni, az ember televíziózási szokásait ismerő és követő televíziótól a balesetmentes és semmilyen emberi beavatkozást nem igénylő autóig, a hangulatunk szerint átszíneződő tárgyaktól a lakásbeli tartózkodásunkat figyelő és a fűtést, világítást eszerint kapcsoló épületig.

Időzített bomba?

Ám több forrás is veszélyes játéknak, időzített biztonsági bombának nevezi a dolgok internetét. A számos adatszolgáltató készülék hasznos információval láthatja el a bűnözőket vagy a terroristákat is. (Ahogy sokak félelme szerint az e-mail-rendszerünk vagy a Facebook-fiókunk is.) De a korábbi technológiáknak is megvoltak, megvannak az előnyei és hátrányai, veszélyei. Jelenleg még csak egy óriási, egyszerre ígéretes és veszélyes fejlődés elején vagyunk.

Források: Német Wikipedia, angol Wikipedia, Frankfurter Allgemeine Zeitung.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG