6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Amihez csak nyúl Greta Gerwig, az arannyá válik. 2023 sztár rendezője már több filmsikeren van túl, a Barbie pedig meghozta neki az óriási anyagi elismerést is.

A film két hét alatt túlszárnyalta a mozikban a bűvös egymilliárd dolláros bevételt, és itthon is arat. A filmkészítőknek bőven megérte a 150 millió dollár, amibe a film állítólag került, igaz, majd ennyit költöttek a bevezető kampányra is.

A film új babákat teremtett

Greta persze, aki nagy feminista hírében áll, másképp és máshogy gondolkodik erről a mini szexbombáról, mint ahogy azt, az elmúlt több mint hatvan év alatt, oly sokan tették. Az viszont vitathatatlan, hogy játékbaba még soha nem kavart ekkora vihart, és gyártóinak nem hozott világszerte ennyire mesés hasznot.

Sőt, maga a film is új termékeket ihletett: Kate McKinnon zseniális humorral játszik egy olyan Barbie-t, akivel durván játszottak, ezért furcsa dolgokat művel, a lába mintha ki lenne csavarva, a ruhája össze van kenve, az arca firkálva, meg van tépve kicsit a haja, a frizurája rendetlen. De mára ő is Barbie-modell lett, kapható, rendelhető. Természetesen Ryan Gosling és Margot Robbie karakterei is megvásárolhatók.

Legyen felnőtt nő inkább

Hogy is született ez a furcsa játékszer, amely annyira különbözik a régi megszokott, dundis-puhus kisbaba figuráktól? Hatvannégy évvel ezelőtt egy amerikai asszony, aki a Mattel játékgyártó vállalat tulajdonosának felesége volt, felfigyelt rá, hogy a kislánya, Barbara mennyire szereti az akkor népszerű öltöztetőbabákat, amelyek akkor még papírból voltak kivágva. Barbara ezeket a figurákat felnőtt ruhákba öltöztette.

Ruth Handler el is mondta férjének az ötletét, miszerint olyan babákat kellene gyártani, amelyek inkább hasonlítanak felnőtt nőre, és azokhoz gardróbot is tervezne nekik. A férjének nem tetszett az ötlet. Közben Ruth és két gyermeke, Barbara és Kenneth, európai útjuk során rátaláltak egy német játék babára, a Bild Lillire.

Lilli volt a minta

A felnőtt alakú Lilli, pont olyan volt, mint amilyet Ruth elképzelt, ezért mindjárt hármat is vett belőle. Egyet a lányának adott, kettőt pedig bevitt a gyárba. Bár Lilli baba nem a gyerekeknek készült Németországban, a kislányok mégis nagyon szerették, hiszen sok szép ruhába tudták felöltöztetni.

Amikor Ruth visszatért Amerikába, elkezdett dolgozni a terv megvalósításán. A játék természetesen lánya után kapta a Barbie nevet kapta. 1959. március 9-én mutatták be először, ez a dátum lett a ”születésnapja”. Mindezt a játék magyar nyelvű rajongói közösségi oldaláról tudom, ugyanis Barbie és hívei haladnak a korral.

Barbie örök. Fotó: Depositphotos
Barbie örök. Fotó: Depositphotos

Volt már hercegnő és elnökjelölt is

A Mattel cég végül megvette a jogokat, és Németországban leállították a Lilli baba gyártását. Az első Barbie baba fekete-fehér csíkos fürdőruhában jelent meg. A szülők eleinte nagyon idegenkedtek a felnőtt nőre arányaiban is nagyon hasonlító babától, de a lányok hamar megkedvelték Barbie-t .

Ez volt az első olyan játék, amely komoly reklámot kapott. és amely mögött óriási létszámú tervezői stáb és hatalmas gyárak állt. Közben pedig a biznisz terjeszkedett, ugyanis különféle árucikkek is kapcsolódtak a csinibabához, attól függően, kit alakít. Volt már hercegnő, elnökjelölt, légi utaskísérő, Baywatch lány, orvos, és terhes is lett. Közben alapnak maradt az ikonikus rózsaszín, amely mára szinte önálló árnyalattá vált.

Az arab világban csadort visel

 Ma már van háza, táskája, yacht-ja, autója, dzsip-je, lakókocsija, kutyája, macskája, lova, pandamacija. No meg, vőlegénye: Ken. (Az ő neve sem véletlen.) Az évek folyamán változott a haja, szemének, bőrének a színe, formája, lásd a globalizált piac igényét. Szaúd-Arábiában a muzulmán lánykák Fulla babával játszanak, aki hasonlít Barbie-ra, de csadort visel.  Dokumentumfilmekben gyakran látni, amint mezítlábas afrikai gyerkőcök kezükben Barbie-babával néznek a lencsébe.

Forgalmaznak a nevével könyveket, számítógépes játékot, tolltartót, füzetet, iskolatáskát, ruhát, és még ezerféle, sokszor fölös apróságokat. A lényeg, hogy minden legyen rózsaszín, és rajta szerepeljen a neve, akkor mindjárt vágyakoznak utána a lánykák. De nemcsak ők: világszerte számos felnőtt őrzi-gyűjti a Barbie babákat!

Anorexiára és műtétre serkent?

Az orvosok és a pszichológusok szinte a megjelenése óta figyelmeztetnek rá, hogy a természetellenes arányú testalkat – a nagyon hosszú láb, a műmell, a platina haj, a műszempilla - anorexiára késztetheti a tinédzsereket, vagy éppen plasztikai műtétre, miközben azon sóhajtoznak, soha nem lehetnek olyanok, mint ő.

Megjelenése még inkább fokozta – különböző „foglalkozásai” ellenére - a buta szőke nő megalázó közhelyet. A sekélyes szépségnek szinte alternatívájává vált ez a név. Ezt még csak fokozta, amikor  1992-ben megjelent a beszélő Barbie, „aki” olyan bugyutaságokat hangicsált, minthogy „Szeretek vásárolni”.

Minden másodpercben három kél el

Bár Reese Witherspoon próbálta áttörni az efféle közhelyet a Doktor Szösziben, valójában az egész figura és a film arról szól, hogy attól még, mert valaki szőke és szereti a rózsaszínt, még nem buta. De mai eszünkkel már ez a bizonygatás is kínosan hangzik.

Az első Barbie-kat Japánban gyártották, a ruháikat is ott varrták. Mindjárt az első évben körülbelül 350 000 kelt el. Ma több mint 150 országban milliárdnyi darabot adnak el évente, közte Magyarországon is. Van olyan modell is, amelyiknek a híres olasz divattervező, Armani tervezte a ruháját, és negyedmillió forintba kerül. A cég vezetője szerint minden másodpercben három Barbie-t vásárolnak valahol. Ez a szám bizonyára fokozódott, amióta bemutatták a filmet.

Twiggy, Grace és a Dallas

Barbie mindig követi a divatot. Megesett, hogy a szeriőz elegancia volt rá jellemző - - Jackie Kennedy és Grace Kelly idején - és persze megjelent Twiggy-t, az ünnepelt fotómodellt utánozva, csakúgy, mint hippi szerelésben.  Máskor a Szombat esti láz című film, a Bee Gees vagy az ABBA zenéjére táncolt.

A nyolcvanas években aerobic- és a teniszláz következett. Az alkotók bizonyára lelkesen nézték a sorozatokat, mert egy időben a Dallas és a Dynasty című szériák szereplőinek stílusát követte. Mellesleg, a filmek főszereplőinek kiválasztásánál már eleve Barbie volt a „példakép.”

Szállodaszoba is viseli a nevét

Amint az várható volt, a film, ironikus mondandója ellenére, fokozza majd a vásárlási lázat. De nemcsak a babáról van már szó. Minden ruha, ami Barbie-rózsaszín, jobban fogy mostanság, a divatházak is rákapcsoltak hát, csakúgy, mint a mobiltelefontok gyártók, a hátizsák-készítők, a lányszobák belsőépítészei, vagy a drogériák, lásd a körömlakkok szállítóit.

Léteznek olyan yachtok és szállodaszobák, amelyek ebben a színvilágban lettek berendezve. Számos vendéglátóhely állt át pinkre, - itthon is – főleg, amelyek pop up stílusához illik ez a bohókás trend, és a fiatalokra építenek. A lánybúcsúztató partik lufiözöne sem lehet más, mint rózsaszín, akárcsak az ünnepi torták és a csábító macaronok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG