1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A tervezési fázisból a megvalósulás útjára lépett a negyedik szolgáltató, miután kinevezték a projektcég élére Schmidt Pált, a Magyar Posta korábbi elnökét. A Magyar Nemzet információi szerint felállt az ötfős menedzsment, és a legfontosabb kérdésekben hamarosan kiírják a pályázatokat is. Az új szolgáltató hívószáma minden bizonnyal az 50-es lesz.

A lapnak név nélkül nyilatkozó ágazati szakemberek szerint a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek és az MFB Invest közgyűlései jóváhagyták az új mobilszolgáltató projektcége, az MPVI Zrt. jogosítványait. Ez szükséges volt ahhoz, hogy heteken belül kiírhassák a hálózatfejlesztésről szóló pályázatot.

Az 50-es lesz az új nyerőszám?

A frekvenciapályázaton győztes konzorcium a tervek szerint az év végéig kiépíti fővárosi hálózatát, és részben bérelt hálózaton a jövő év elején megkezdi működését. Az új szolgáltató hívószáma minden bizonnyal az 50-es lesz, mivel a 20, 30 és 70-es számot a jelenlegi szolgáltatók használják, a 40 és a 80-as előhívót a helyi és az ingyenes, a 90-est az emelt díjas számoknak tartják fent. A 10-es a budapesti 1-es miatt zavaró lenne, a 60-as nincs felszabadítva, így várhatóan az 50-es lesz az új nyerőszám.

Az új állami cég majd letöri az árakat?


Az állam tulajdonosi szerepvállalása egy jól működő versenypiacon finoman szólva is kétséges. A mobilpiac ennél speciálisabb, mert nem egy jól működő versenypiacról beszélünk, hanem oligopóliumról, ezért itt megvan az elméleti esélye annak, hogy az új állami szereplő esetleg letöri az árakat. Az állami szolgáltató nagy előnye egy teljesen piaci alapokon induló új szereplőhöz képest, hogy az ügyfél akvizíció várhatóan gyorsabban és könnyebben történik majd, tekintettel arra, hogy a kormányzati szektor Magyarországon közvetlenül és közvetve jelentős foglalkoztató.

A nagyobb verseny a fogyasztók szempontjából üdvözítő lenne, mert itthon kifejezetten drága a mobilozás. Nem javít a helyzeten a július 1-jétől hatályos percenként két forintos távközlési adó, melynek maximális összeg idén 400 illetve 1400 forint lesz havonta. A virtuális szolgáltatók megjelenése (Tesco, Lidl, Posta) nem jelentett áttörést, és nem is fog igazi versenyt hozni, mert nekik nincs önálló hálózatuk, a három nagy szereplőtől bérlik a kapacitást. Az új állami szereplőnek azonban piacélénkítő hatása lehet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Bajban a Robinson Tours utasai: a magyar hatóság tehetetlen
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:49
Fizetésképtelen a cég, a bolgár szervektől várnak választ.
Vásárló Láthatatlan rendszerezési tippek, amikkel száműzhetjük a káoszt az otthonunkból
PR | 2026. augusztus 5. 11:37
Egy kompaktabb lakásban gyorsan ráébredünk arra, hogy nem a tárgyaink száma jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem az, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló hellyel. Aki próbált már rendszert vinni egy kisebb nappaliba vagy egy apró konyhába, jól tudja, hogy a hagyományos, robusztus gardróbok sokszor csak elfedik a zsúfoltságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtanának.
Vásárló Kerti összejövetelek: higiénia és biztonság felsőfokon
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 3. 10:13
A nyári időszak különösen alkalmas szabadtéri összejövetelek szervezésére, legyen az családi grillezés vagy egy nagyobb szórakozóhely nyitott terasza. Ezen események sikerességéhez elengedhetetlen a higiénia és az élelmiszerbiztonság fenntartása. A gondos előkészítés és az ételek biztonságos kezelése a vendégek egészségét óvja, és hozzájárul az esemény élvezhető megéléséhez.
Vásárló Hogyan találj rá a tökéletes webtárolási megoldásra?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 2. 10:32
Weboldalad beindításakor vagy modernizálásakor kérdéses, hogy milyen típusú tárhelyet válassz. Ha kisebb méretű honlapot tartasz fenn, egy egyszerű tárhelyszolgáltatás is elegendő lehet. Azonban, ha jelentős forgalomra számítasz, érdemes elgondolkodni egy virtuális magánszerver, azaz VPS bérlésén.
Vásárló Az egyik legjobb befektetés ma nem a tőzsdén van, hanem az angol nyelvtudásban
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 1. 09:48
A befektetésekről legtöbbször részvények, kötvények, ingatlanok vagy éppen arany jut eszünkbe. Pedig létezik egy olyan „eszköz”, amely sokak számára hosszú távon még ezeknél is nagyobb megtérülést hozhat: a magas szintű angol nyelvtudás.
Vásárló Nehéz megmondani, mi fog történni a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 18:14
Csütörtökön további árváltozásra számíthatunk az üzemanyagokat tekintve.
Vásárló Örülhetnek az érintettek? Erről az áfacsökkentésről döntenek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 13:33
A nyár közepén a kérdés nem tűnik aktuálisnak, viszont a hidegebb hónapokra fontos felkészülés. 
Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG