2p

Kínában nem ritkák az élelmiszer-biztonsági botrányok, amelyeknek ismert és ismeretlenül maradt halálos áldozatai is vannak. A legújabb ügyre a legfelsőbb pekingi vezetés is kénytelen volt reagálni.

Átütötte a szoros állami médiaellenőrzés falát Kínában az emberek felháborodása a legújabb élelmiszer-biztonsági botrány. Kiderült ugyanis, hogy a Sinograin, az ország legnagyobb gabonaraktározó és szállító vállalata felváltva üzemanyagot és háztartási olajat szállított tankereiben. Arra sem vették a fáradságot, hogy a kétféle termék fuvarjai között kimossák a tartályokat.

Meredek lépés a kínai vállalattól
Meredek lépés a kínai vállalattól
Fotó: Pixabay

A szállítási iparágban nyílt titok volt a szállítóeszközök kétféle használata – derül ki az állami Beijing News sajtóorgánum jelentéséből, amelyről a CNN is beszámolt. Közölték azt is, hogy nem csupán üzemanyagokkal, de más vegyi anyagokkal is felváltva használták a tartálykocsikat sütőolaj, szójaolaj és üdítőszirupok fuvarozására. Az illetékes hatóságok bejelentették, hogy tárcaközi vizsgálatot indítanak az ügyben, és drákói büntetéseket helyeztek kilátásba, ha kiderül, hogy igazak a vádak. A helyi sajtó szerint két vállalat érintett az ügyben. Azok a cégek, amelyek hasonló tevékenységet folytatnak, de nem kerültek a hatóságok látókörébe, siettek kijelenteni, hogy náluk ilyesmi nem fordulhatott elő.

A melamin-botrány

Annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedekben sok kínai életszínvonala nőtt, tucatnyi botrány robbant ki az élelmiszer-biztonság körül. A leghíresebb ügyben hat gyermek meghalt és 300 ezer megbetegedett egy tejpor miatt, amelybe a melamine szennyező anyag került. A 2008-as ügy után halálbüntetéseket is kiszabtak a bíróságok. A helyzet javításáról maga Hszi Csin-ping, Kína teljhatalmú államfője is beszélt. Az ügyhöz közel álló források szerint a mostani eset kivizsgálását a legfelsőbb szinten rendelték el.

2008 őszén derült ki, hogy a különböző termékek alapanyagául szolgáló tejpor 2 százalékában mutattak ki melamint. Ez az anyag 53 ezer gyereket tett beteggé és négy csecsemő halálát okozta. Az MTI akkori beszámolója szerint a botrány hatására egy sor ország állította le vagy korlátozta a kínai tejtermékek behozatalát. Majd a kínai hatóságok felfüggesztették a tejipari termékek kivitelét mindaddig, ameddig nem garantált azok biztonsága.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Többet nem nyúl bele a kormány az üzemanyagok árába Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 17:36
Elengedik a horvát intézkedést.
Vásárló Summer Colors 2025 – a paletta, ami uralni fogja a gardróbunkat
PR | 2025. július 14. 11:54
Már javában tombol a nyár, a napfény szinte minden reggel biztos pontként köszönt minket, és a hosszú, meleg esték magukkal hozzák a szabadság, a könnyedség és az önkifejezés vágyát. A ruhatárunk ilyenkor természetesen átalakul – ahogyan mi is. Nem véletlen, hogy minden nyárnak megvannak a maga színei, amelyek nemcsak a kifutókon, hanem a mindennapjainkban is határozott jelenlétet követelnek. A 2025-ös szezon palettája egyszerre vibráló, friss és mégis klasszikusan kifinomult. Mi pedig boldogan öltöztetjük fel a stílusunkat ezekbe az árnyalatokba – mert ez a nyár rólunk szól.
Vásárló Modern iroda, régi szokások: miért nyomtatunk még mindig?
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 10:33
A legtöbb munkahely ma már digitális, vagy legalábbis annak tűnik. Felhőalapú dokumentumok, online megbeszélések, digitális aláírás. Azt gondolnánk, a nyomtatók ideje lejárt. Ennek ellenére még mindig ott búgnak a sarkokban, és napi szinten használatban vannak. De miért nyomtatunk a modern irodában, amikor papír nélkül is hatékonyak lehetnénk? És vajon mit árul el ez a szokás a vállalati működésről?
Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Építsünk brandet a csomagolással!
Márkázott tartalom | 2025. július 6. 10:42
Ahhoz, hogy hosszú távú sikereket érjen el a vállalkozásunk, elengedhetetlen a tudatos márkaépítés. Azon túl, hogy kell egy jó logó és egy találó szlogen, stratégiára is szükség van hozzá. Ennek pedig jó esetben része a termékek külső megjelenése, csomagolása is.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló A tökéletes téglavágás titkai
Márkázott tartalom | 2025. július 5. 09:11
Sokan azt hiszik, hogy a téglavágás egyszerű feladat, de aki már próbálta, tudja, hogy közel sem az. Egy pontosan vágott tégla nemcsak az esztétikai megjelenést javítja, hanem a falazat stabilitását is nagymértékben befolyásolja. Legyen szó kisebb házi projektről vagy nagyobb építkezésről, a precíz vágások elengedhetetlenek. Kézi módszerrel gyakran több időt veszíthetünk a hibás darabok javításával vagy cseréjével.
Vásárló Egészséges hajkorona: hogyan nyerjük vissza a ragyogást?
Márkázott tartalom | 2025. július 4. 12:20
Bármilyen divatos is a hajszín vagy a frizura, ha maga a haj nem egészséges, a megjelenésünk sem lesz teljes. Egy fényes, dús hajkorona nemcsak az önbizalmunkat növeli, hanem az egészségi állapotunk tükre is. Az idő múlásával és a stresszes hétköznapok hatására egyre nehezebb lehet megőrizni a haj életerejét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG