4p
A héten drágult a benzin és a gázolaj is a mediterrán piacokon, ezalatt a forint viszont gyengült. Mit jelent ez a kutakon? Merre indulnak jövő héten az árak? A GKI Energiakutató most is közreadta üzemanyagár-becslését.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.

Szűk sávban ingadozott a Brent

A Brent kőolaj ára a héten 56-58 dollár között változott, heti átlagban 2,5 dollárral, 4,5%-kal nőtt az olajár. A négynapos héten a keddi áremelkedés határozta meg végülis a heti átlagos árat. Az olajár emelkedését főképp az indokolta, hogy a remények mérséklődtek a viszonylag gyors iráni megegyezésben. Az amerikai piacon az áremelkedést a politika mellett befolyásolhatta, hogy tovább csökkent az olajfúrások száma.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 1,5 dollárral nőtt, a héten végig a spot ár fölött változott. A héten az 1 hónapos határidős WTI és Brent ára közötti különbség kicsit csökkent, mivel a határidős WTI ár a héten valamivel gyorsabban drágult, mint a határidős Brent ára.

Mi történt a mediterrán piacokon?

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban) a mediterrán piacon az április 6 - április-10-e  közötti időszakban 0,6%-kal nőtt, a másik két piacon (az észak-nyugat-európai piacon és az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon) 0,5%-os csökkenés, illetve 0,7%-os áremelkedés volt. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 1%-kal nőtt, az észak-európai piacokon 0,4-0,8%-os volt az árnövekedés mértéke. Az üzemanyagpiacok áralakulása a héten követte az olajár változását. A benzin esetében az áremelkedés az erős export ellenére következett be, főképp az amerikai piac jelez most jó export-lehetőségeket. A dízel esetében az európai import növekedése erőteljes, mind az amerikai, mind az orosz, sőt újabban a szaudi és az indiai dízelexport növekedése várható.

Ez történt a forinttal

A forint árfolyama az április 6 - április 10 -i héten 277 Ft/dollár körül ingadozott, összességében valamivel több mint fél  forinttal kellett többet adni egy dollárért, mint a megelőző héten. A forint árfolyama a hét második felében tovább gyengült.

Literben és forintban

A GKI előrejelzés szerint, a hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében a mediterrán piacon 0,9%-os emelkedést jeleznek a változások, az északnyugat-európai piacokon a forintban számított változások 0,4%-os csökkenést, illetve 0,9%-os áremelkedést mutatnak. A gázolajnál a mediterrán piacon a forintban számított változások 1,3%-os emelkedést jeleztek, az észak-európai piacokon 0,5-1% volt az árak forintban mért emelkedése. Ezen a héten az árfolyam változása csak kissé befolyásolta az áralakulást, a piaci árak kis emelkedését forintban kifejezve kissé felerősítette.

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – benzin áránál nem várható változtatás. A gázolajnál az árváltozások alapján nagyobb a valószínűsége az ártartásnak, de itt elképzelhető egy minimális emelés attól függően, hogy az árdöntés milyen egyéb hatást vesz figyelembe.

Így a benzin ára 366 forint/liter, a gázolaj ára a 362 Ft/liter körüli szinten alakulhat - közölte a GKI.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG