6p

A 21. század a szagokról szól. Mindennek finom, kellemes, egyedi illatúnak kell lennie. A  globális parfümpiac egyre nő, és ez a tendencia itthon is érezhető. Több mint 10 milliárd forintot költenek évente a magyarok parfümökre, és nemcsak a nők. Főleg külföldi termékekre adnak ki ennyi pénzt, hiszen Magyarországon nem létezik ez az iparág, eltekintve néhány niche, azaz egyedi, művészi, designer illatkompozíciótól.

Soha annyit nem fordított a világ – pontosabban, annak boldog része - illatosító szerekre, mint manapság. Nem a kellemetlen illatokat fedjük el a kellemesekkel – több száz évvel ezelőtt ez volt a francia parfümök megszületésének alapelve. Akkor az emberek, főleg az uralkodó osztály tagjai, a füstölőkkel, a szagos vizek magukra locsolásával, a mai szemmel nézve rettenetes higiéniai állapotokat próbálták elviselhetőbbé tenni.

Ugyanakkor a parfüm mindig is a csábítás eszköze volt, ezért is tekintették feslett hölgynek, még a múlt század közepén is, aki ilyet kapott ajándékba. A falvakban egyáltalán nem használtak még kölnivizet sem, húsvétkor a kútból, bádogkannából, vízzel öntötték meg a lányokat. A valódi levendula, a rozmaringág, tehetősebb családoknál a szagos szappan az eladó lányok kelengyéjét illatosította.

Megváltozott a világ a parfümöknél is, átalakultak az igények
Megváltozott a világ a parfümöknél is, átalakultak az igények
Fotó: Depositphotos

Elképesztő illatkáoszban élünk

Ha 100 évvel ezelőtt élt ősünk ma belépne a lakásunkba, elviselhetetlennek érezné azt az illatkáoszt, ami körülvesz bennünket. Merthogy minden illatosítva van: a mosópor, a papírzsebkendő, a toalettpapír, a szőnyegtisztító hab, mosópor. a hajfesték, csakúgy, mint fertőtlenítők, gyertyák, borotválkozó szerek, kozmetikumok, intim női kellékek, szőrtelenítők, számos gyógyhatású készítmény, valamint dezodorok, öblítők, testápolók. Különféle aromás, fűszeres, gyógynövényes kis zacskókat, krémeket lehet vásárolni az autóba, a lakásba, a szekrénybe, a vécébe, természetesen évenként, szezononként, másfélét.

Ma már külön stáb találja ki egy-egy szálloda jellegzetes illatvilágát, - volt erre példa itthon is, néhány éve, amikor még működött a Sofitel és szedervirág ájerbe borult - olykor pedig csupán egy jeles este vagy alkalom, például egy új ital premierje, vagy egy különleges vacsora, miatt kap megbízást a parfümőr.

A fast fashion kiemelt marketing eszköze

Ma évenként és világszerte körülbelül ezer – új, nevesebb - kompozíció célozza meg a hölgyek és urak pénztárcáját. A világhírű divatmárkák manapság mind kibocsátanak saját parfümöket, sőt, olykor egész kozmetikai arzenált, aminek jelentős a marketingerősítő szerepe. Hiszen azon is szerepel a logó, amire nap, mint nap rápillantanak a fürdőszobában, a tévé képernyőjén, a közösségi médiában, a zenecsatornákon. Újabban nemcsak a leghíresebb divatházak terveztetnek illatkompozíciókat, de a fast fashion cégek is, mintegy kötelező kiegészítőként, forintokban igazodva, az általános árszintjükhöz

A niche parfümcégek egy szűk réteget céloznak meg, eleve nem a mennyiségi tömeggyártás a céljuk, hanem a művészi önmegvalósítás, egy másfajta kreativitás. Sikerük titka, hogy az emberek egy része – már aki meg tudja ezt fizetni - nem a szokványos kereskedelmi forgalomban kapható, egyedi illatokra vágyik.

Az üvegcse színe a színész pulóverjét idézi

Az amerikai tinédzserek tavaly 26 százalékkal többet költöttek illatszerekre, mint az előző évben – közölte a New York Times. Persze, a szülők pénzéből. A jómód jele ez, hiszen a parfüm nem elengedhetetlen kelléke a megélhetésnek. Az új irányzatok közé tartoznak az uniszex illatok. Már tíz évvel ezelőtt is kifejezetten szexinek számított, ha egy nő férfikölnivel szórta tele magát.

A filmsztárok és énekesek évtizedek óta főszereplői a világmárkák népszerűsítésének, ha valakit felkérnek egy-egy luxus butiklánc arcának, az egyértelmű jele a világsikernek. Sőt, újabban maguk a celebek is kibocsátanak illatcsaládokat.

A közelmúltban megszületett a streaming parfüm: a venezuelai származású Omar Rydberg, akiért egy világ rajong, és aki eljátszotta a Netflixes Young Royals svéd filmsorozat egyik főszerepét, már tavaly kirukkolt az Introval. Az üvegcse és a doboz filmbeli jelmezének, egy lila kapucnis pulóvernek az árnyalatát idézi. Most, hogy vége a sorozatnak, egy másik, sokat viselt felsőjének színét kapta, az idei új illatkompozíció: a Duo, a másik főszereplő, Wille iránti szerelmére utal. A most kibocsátott termék kellemes, nem tolakodó, minden alkalomra viselhető, uniszex jellegű.

DiCaprio után Chalamet a kedvenc

Martin Scorsese, a világ egyik legnagyobb filmrendezője, aki arról is híres, hogy évtizedekkel ezelőtt felfedezte Leonardo DiCaprio tehetségét, az utóbbi években Timothée Chalamet androgén bájának nem bír ellenállni. Ismét reklámfilmet forgat vele a Chanelnek. A Blue Chanel szpotnak már látható volt a közelmúltban egy rövid változata, amely köré a nagy olasz származású amerikai filmrendező most egy egész történetet kreált. Scorsese már 14 évvel ezelőtt is rendezett emlékezetes sikerű reklámfilmet a francia luxusmárkának.

A mostani film hasonló hangulatot teremt, de másfél perc alatt, miközben egy egész életutat villant fel. A művészi elgondolás lényege, hogy fekete-fehér-kék színekben meséli el egy mai színész útkeresését. Az új illattal ezúttal a fiatal férfiakat célozza meg a Chanel.

Van, ahol sült csirke és baconsprayt fújnak a levegőbe

Ma már az éttermek sem akarnak kimaradni ebből az őrületből: régen a szellőztető berendezések éppen hogy elnyomták az ételszagokat, most az ellenkezőjét tapasztalni: a füstös fa és szén illatjegyekkel komponált No 11 Eau BBQ az egyik gyorsétteremlánc első saját márkás parfümje, amely a sült csirkéjük 11 gyógynövényből és fűszerből álló illatkavalkádját idézi. A KFC- és BBQ-rajongóknak szánt, 100 ml-es kiszerelésű terméket kizárólag a KFC Shopban lehet megrendelni. Ára 11 angol font (átszámítva kb. 5000 forint), a parfümből származó bevétel pedig teljes egészében a KFC Alapítványhoz kerül, amely fiatalokat segítő szervezeteket támogat országszerte – olvasható a famouscampaign.com oldalon.

Korábban a Wright Brand nevű amerikai húsipari cég is piacra dobott egy bacon illatú kölnit. A Wright N°100 elnevezésű, szalonnát megidéző készítmény a márka 100. születésnapjára készült. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A vásárlóknak és a boltosoknak is elege lett
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. július 13. 19:14
Nagy változás jöhet az önkiszolgáló pénztáraknál egy felmérés nyomán. Nagyjából kétszer annyian vannak, akik szerint meg kellene szüntetni az önkiszolgáló pénztárakat, mint akik támogatják ezeknek a megtartását. 
Vásárló Beütött a legrosszabb forgatókönyv: újra drágább lett a családi nagybevásárlás
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. július 8. 05:44
Az elmúlt évek masszív ársokkja után az utóbbi időben javíthatott kicsit a hangulatunkon a néhány százalékos éves árcsökkenés - ez azonban most nyolc hónap után véget ért, ismét többet kell fizetnünk a hipermarketekben, mint egy éve. Havi szinten viszont kissé mérséklődtek az árak, pedig az állam kivonult az árazásból. Féltve őrizgetjük 50 forintos palackjainkat, kutatjuk az olcsó dinnyét és fagyit - itt a friss Privátbankár Árkosár.
Vásárló Szegény luxuscikk-kereskedők nem igazán tudják hogyan maradjanak talpon
Privátbankár.hu | 2024. július 7. 18:27
A luxuscikkek értékesítését is megviselte az elmúlt évek inflációja annak ellenére, hogy ez az a termékfajta, amelyen nem fognak a gazdasági válságok, mert vevőik nem érzékenyek az áringadozásokra.
Vásárló Azt ígéri a Penny tulajdonosa, hogy nem válik "nagy testvérré"
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. július 7. 15:55
Új boltot nyitott az Rewe kiskereskedelmi lánc Hamburgban, amelyben számos módszerrel vásárolhatnak a vevők, ezen belül olyannal is, amelyben videókamerák követik minden mozdulatukat.
Vásárló A tolvajok rájöttek, mit kell lopniuk, ha gyorsan sokat akarnak keresni: célba vették a legendát
Buksza blog | 2024. július 7. 10:19
Ki gondolná, hogy egy gyermekjátékért érdemes vállalni egy viszonylag nagyszabású betörés kockázatát a hajnali órákban egy riasztóval védett üzlet percekig tartó teljes kirámolásával.
Vásárló Vége a "bohózatnak": Csehország kivételes lépést tesz, nekimegy a hulladéktengernek
Elek Lenke | 2024. július 7. 09:44
Jövőre kötelező lesz Csehországban a textilhulladék-gyűjtés. Az illetékes cseh miniszter szerint az elmúlt időszakban megtévesztették a lakosságot ezen a téren. 
Vásárló Webáruház automatizálása, gyorsítása és hatékony működtetése
Márkázott tartalom | 2024. július 5. 15:39
A webáruházak hatékony és gazdaságos működtetése ma már nélkülözhetetlen az online térben és az e-kereskedelmi piacon. Érdemes integrálni a rendszert más nagykereskedőkkel és beszállítókkal, valamint minél több időt és energiát, költséget megtakarítani úgy, hogy közben értékesítéseink hatékonyságán is javítunk.
Vásárló Ezeket fontold meg, ha a tökéletes kádat keresed!
Márkázott tartalom | 2024. július 3. 18:04
A kád méreténél és jelentőségénél fogva a fürdőszobák meghatározó eleme, így kiválasztására nagy gondot kell fordítani az igények és az adottságok függvényében, hiszen jó esetben évtizedekig fogjuk használni.
Vásárló Karórák mustrája az innováció mesterétől
Márkázott tartalom | 2024. július 3. 17:37
A mai cikkünkben a jelenlegi piac egyik legrégebbi óramárkájával fogunk részletesebben is megismerkedni, amely az első kvarcórát, az első digitális és analóg kronográfos kvarcórát, illetve az első búvárkronométert jelenti titán és kerámia tokban.
Vásárló Mi a kerékpár helyes beállításának módja?
Márkázott tartalom | 2024. július 3. 14:16
Amikor beülünk az autóba, akkor az első dolgunk, hogy beállítjuk az ülést, a tükröket, hogy biztonságosan tudjunk közlekedni. Ez főleg akkor fontos, ha a járművet többen is szokták vezetni. Nemcsak az autóban lényeges a beállítás, hanem a bicikli esetében is elengedhetetlen, főleg, ha egy hosszabb kerékpáros túrára indulnánk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG